Góg és Magóg fia vagyok én,
Hiába döngetek kaput, falat
S mégis megkérdem tőletek:
Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?
Néha szégyellnie kell az embernek azt, amit csinál. Van, hogy magáért, de van, hogy a szakma okán. A marketinges munkát nem olyan nehéz szégyellni, hiszen aki csak egy kicsit is mögé néz, pontosan tudja, az emberek befolyásolása a cél. Mert szép dolog az, hogy vásárlást ösztönzünk, meg szép dolog az, hogy igényt teremtünk, de mindez valójában arról szól, hogy eladjunk minden áron.
Éppen ezért ki is alakul egyfajta belső védekezés, a szakmai kognitív disszonancia: amit csinálok, az jó, a szakmát nem miattam utálják, és mindenki más hülye. Hülye az ügyfél, hülye a konkurencia, hülye az alvállalkozó, hülye a főnök, hülye a beosztott.
Mindenki hülye, csak én vagyok trolibusz!
Aztán persze ha az ember lenyugszik, tudja jól, hogy a lehülyézettek nélkül nem lenne sehol. Olyan ez a kifakadás, mint a boxzsák: feszültséget levezető valami. Márpedig feszültség van a szakmában, szinte folyamatosan.
Másrészt viszont nem mindegy, hogyan állunk hozzá a partnereinkhez: ügynökségként az ügyfélhez, ügyfélként az ügynökséghez. Ha kialakul egy árnyék-vélemény, akkor könnyen lehet, kellemetlen helyzetbe kerülünk. Árnyék-vélemény számomra az, amikor mézes-mázosak vagyunk szemben a partnerrel, a háta mögött meg jól lenézzük, és ennek megfelelő stílusban beszélünk vagy írunk róla.
Ismerős az a fajta komment, amikor egy levélben úgy küldjük tovább az anyagot, hogy "ne foglalkozz vele, ez nekik jó lesz?" vagy például "már megint valami faszságot akarnak, kezeljétek már ezt!". És dejó nekünk, amikor ez véletlen eljut az ügyfélhez...
Ez a fajta gőg, szakmai hozzá-nem-állás oly annyira jellemző, hogy szinte észre se vesszük, szinte már természetes. Aztán csodálkozunk, miért nem szeretik a marketingeseket, a reklámosokat. Ház ezért. Azért, mert vicces lehülyézni az ügyfelet, vicces az ügyfélnek lehülyézni minket. Mert azt gondoljuk, ettől vagyunk lazák.
Pedig nem. Szakmai alázat és normális hozzáállás nélkül nagyon nehéz. Ne is csodálkozzunk, hogy olyan minőségű a reklámszakma, amilyen. Amikor a vezető online magazin úgy gondolja, vicces arról folyamatosan szavaztatni az olvasókat, ma hány ügyfél/ügynökség volt a hülye, akkor ott a mélyben valami nagy baj van.
Vagy csak én vagyok túl érzékeny, és nem értem a viccet?
Utolsó kommentek