Nem szeretünk tenderen indulni. Ennek több oka is van, talán a legfontosabb, hogy nem éri meg. Jól elkészíteni egy tenderanyagot sokszor napokig tart, és mi nem vagyunk akkora szervezet, hogy a napi feladatok mellett erre is jusson energia. Mégis indulunk néhányon, így van tapasztalatunk. Sajnos.
És persze van olyan tender is, ahol nyerünk, tehát nem arról van szó, hogy savanyú lenne a szőlő. Amiért elsősorban írok, az egy hatalmas plusz, megerősítés a Mádiapiac-on megjelent beszélgetés mellett. Sipos Dávid, a HPS Experience ügyvezetője érdekes dolgokat mond, olyanokat, amitől elfárad az ember feje a nagy bólogatásban.
A többi tenderalapú piaccal szemben a reklámszakma furcsasága, hogy a munka oroszlánrésze előre készül el, és csak ezt követően értékel és választ a megbízó.
(...)
Ha a befektetett órákat és a csapat összetételét, nagyságát nézzük, alsó hangon 500 ezer vagy akár egymillió forintról van szó egy átlagos tenderen, de egy komolyabb megbízás érdekében sokkal többet is befektethet egy ügynökség.
Igen, igen, igen. Sőt! Mi tanácsadó ügynökségként belefutottunk olyan helyzetbe is, amikor segítséget kértek a brief összeállításában - ami még így sem lett teljes -, majd megnyerte az az ügynökség, amelyik addig is nekik dolgozott, így ki tudta egészíteni a kiírást saját tapasztalataikkal. Mi meg ott maradtunk lógva, egy be nem váltott ígérettel, és még panaszkodni sincs kinek (csak maximum itt, a blogon). Mert ez nem ritka eset.
Persze van olyan is, amikor azonnal látszik, hogy vattának kellünk. Megtalálnak minket a Google-ben, majd jön egy info@-ra küldött mail, és tökéletesen látszik az esélytelenségünk: csak azért kellünk, hogy meglegyen a szükséges számű ellenfél a csókos mellett, hogy ne lehessen majd a jövőben belekötni, miért ez vagy az nyert.
A cikkben van megoldás is:
A MAKSZ egy olyan elvet szeretne meghonosítani a piacon, melynek értelmében már a tenderezési folyamat is szerződéses jogviszonnyá formálódik, és ebben a jogviszonyban mindkét félnek vannak jogai és kötelezettségei, illetve amennyiben a megbízó nem hirdet győztest az ügynökségek közül, fájdalomdíj-fizetéssel kompenzálja az indulókat. Ez az összeg nem fogja fedezni a befektetett munkát, de legalább elvi gátat szab az eleve megalapozatlan tenderkiírásoknak.
Kisügynökségként ez egyfajta esélyt adhat nekünk, hogy érdemes legalább megpróbálni belevinni a kreativitásunk és tapasztalatunk - miközben a többi ügyfelünk munkáját is elvégezzük (vagyis mi nem alszunk pár napot, de ezt valahol megszoktuk...). És ez a megrendelőnek is jó lehet, hiszen tendert (elvileg) azért ír ki, hogy a lehető legjobb partnert megtalálja. Csak sok lehetséges partner nem szívesen indul, a cikkben leírtak miatt. Vagyis jó lenne ez mindenkinek...
Ugyanakkor elég szkeptikus vagyok. Az ügynökségi munka a médiában (legyen szó off- vagy onlineról) egy igazi vadkapitalista verseny. Vagyis amíg van olcsóbb, addig hiába lennél te a jobb, ha a számok miatt nem téged választanak. Másrészt meg pont nem kapitalista, hanem protekcionista az egész: ha van kapcsolatod, akkor tudod vinni a tenderek másik felét. És az állami tenderek meg ilyenek, nem kevés pénzzel. Kurvulnunk kell, persze, nem lehet szűznek maradni, de azért tényleg jó lenne egy minimum. Csak az a baj, hogy amelyik megrendelő ezt nem tartja be, az ellen nincs mit tenni - mindig lesz olyan cég, amelyik hajlandó lemenni kutyába...
Utolsó kommentek