Egyszer valakinek azt mondtam, hogy a Cink a legszabadabb hazai sajtótermék: a tulajdonosnak nincsenek sem tartalmi, sem bevételi elvárásai, annyi a lényeg, hogy legyenek olvasók, akik pörgetik a lapot, mert ez egy homokozó, ahol a cél a Gawker fejlesztéseinek a kipróbálása.
Most, hogy váratlanul bezárt a Cink, kiderült, az utóbbi időben lett volna mégis egy elvárás: a nézettség. Kár, hogy ezt nem tudtam, de lehet, talán jobb is. Kár, mert lett volna pár ötletem, mivel lehetne több látogatót odacsalni, még akkor is, ha a Facebook egyre kevesebb olvasót szállított:
Pedig elindult a dolog rendesen, és fél év elteltével időarányosan jól álltunk, épp meghaladva a napi negyvenezres szintet, amikor tél vége felé a Facebook sokadik alkalommal megváltoztatta a Titkos Képletét, ami azt is szabályozza, hogy a kiposztolt cuccok a követők hány százalékának a falán jelennek meg. A tendencia természetesen az, hogy minden alkalommal egyre kevesebb lájkolóhoz jutnak el a kitett dolgok. A Facebook ezzel szorítja rá a céges felhasználóit arra, hogy egyre inkább pénzzel vásárolják meg azt az elérést, amit korábban alapszolgáltatásként ingyen kaptak és megszoktak.
És mégis jobb, hogy nem tudtam, hiszen így annak láthattam, ami valójában: egy érdekes emberek által írt érdekes blogsaláta, nagyon érzékeny napi hírekkel és kommentekkel. A Cink a maga módján politizált. Politizált a véleményeken keresztül, a kommenteken keresztül, de leginkább a puszta létével. Azzal, hogy nem kellett a hazai elvárásokba belesüppednie, nem kellett a bevételek miatt megalkudnia, a nézettség kedvéért lemenni kutyába. Azzal, hogy megmutatta, így is lehet.
Hiányozni fog.
Utolsó kommentek