A reklámok jellemzően valami elképzelt, valami pozitív képet sugároznak. Ha nem azt, akkor pont az elrettentéssel, a meghökkentéssel, tehát alapvetően valamilyen érzelem kiváltásával operálnak.

Nade ebben a szép, új, webkettes világban, amikor a brandeknek majd folyamatosan kell kommunikálniuk, a cégeknek nem kampányokban, hanem párbeszédben kell gondolkodniuk... akkor hogy lesz ez?

Értelemszerűen kell egy-két kommunikátor ember. Olyan SMO specialista féle. Ezek a fizetett forradalmárok aztán majd jól lekommunikálják a népekkel a tutit, és akkor el fog telni pár hónap, a népek meg rájönnek, hogy ez a tuti még mindig a szokásos reklám maszlag, csak most éppen máshogy csomagolva. És talán majd ekkor egy-két cég rájön arra, hogy valódi, élő kommunikáció kell.

Na és ekkor: vajon lehet rossz passzban egy cég? Lehet rossz napja a kommunikációban is? Lehet rosszkedvű a kommunikáció, amikor úgy alakul?

Mert ha a klasszikus megközelítést nézzük, akkor nem. De ha élni akarunk a közösségekben, és valódi életszerűséget akarunk átadni, akkor már más a helyzet. A rosszkedvű kommunikáció adott esetben sokkal igazabb, sokkal életszagúbb.

Hitelesebb. És ez a lényeg.