Egyrészt piszokul irigy vagyok, hogy nem én írtam meg, másrészt annyira jó, hogy Bede Márton a 444.hu-n megírta ezt a cikket a "modern" PR-ről! Legszívesebben újraközölném az egészet, de inkább menjen mindenki oda elolvasni, itt csak a lényeget emelem ki:

A példa, amin keresztül Holiday bemutatja lentről felfelé építkező módszerét, korunk legrosszabb filmje. (...)

Holidayt viszont nem azért fizették, hogy kritikát írjon a filmről, hanem hogy minél több helyre benyomja. Ehhez először is ál-felháborodott graffittikkel csúfította el a film óriásplakátjait, majd az erről készített fényképeket elküldte egy kis Los Angeles-i blognak. Ez kritika nélkül ki is rakta a képeket, mintha az tényleg a film körüli felháborodást illusztrálná. A következő lépésben Holidayék a film vetítéseire ál-tüntetéseket szerveztek, amire meghívták a helyi tévétársaságokat is. Ezek kivétel nélkül mind kimentek forgatni a jeles eseményekre.

Az internetre kikerült videókat több kis helyi blog átvette, így Holidaynek már volt néhány linkje, amiket elkezdhetett küldözgetni nagyobb blogoknak. Az Amerikában egyre erősebb Gawkert és a Mediabistrót több álnévvel bombázta olyan levelekkel, amelyek a linkeket tartalmazták, valami olyasmi szöveg társaságában, hogy “NEM HISZEM EL, HOGY NEM ÍRTATOK MÉG ERRŐL!!!!!!4444!444!!!!”. Az ilyen népszerű blogoknál a tartalmat gyártók erősen támaszkodnak az olvasók által beküldött anyagokra, így jó eséllyel harapnak az ilyen jellegű levelekre. És haraptak is.

Az igazán nagy hírgyárak újságírói pedig ezekre a frissnek és fiatalosnak tűnő blogokra harapnak. Legalábbis Amerikában, ahol még egyáltalán léteznek nagy hírgyárak. Miután a nagy blogok felkapták a PR-es által generált balhékról, a PR-es unszolására megírt álsztorikat, a film alapjául szolgáló könyv szerzőjét a legnézettebb esti beszélgetős műsorokba hívták meg, pedig előtte bármivel próbálkoztak Holidayék, visszahívást sem kaptak.

Hát így. Nevezhetjük ezt médiahacknek is, de ez nem vicc, itt valódi történeteket vitt be ezzel a módszerrel a közbeszédbe. Hát nem csodálatos? Nem panaszkodik egy akármilyen blogon, hogy milyen vacak ez a webkettő, hogy kritika nélkül közölnek mindent, hanem kihasználja azt! Ügyes...

Ezt párhuzamba állítva a hazai PR szakmával... Nálunk talán ha 5-6 olyan cég van, akik értenek az onlinehoz. Több nincs. Az online egy olyan terület, ami ijesztő, riasztó, de persze kötelező. Vagyis utálják és így rosszul kezelik. Az újságírók, az igen, azokkal lehet bratyizni, meg szar sajtóközleményekkel bombázni! A blogger meg, ha kap ilyet, akkor nem elég, hogy nem írja meg, de ki is figurázza.

És akkor látjuk, hogy megy ez máshol... viccesen!