Ha valaki kommunikációs szakemberként a Facebook-ra gondol, ott lesz első gondolatai között, hogy egy olyan platformról beszélünk, amiben semmi nem állandó. Folyamatosan változó környezet, és ennek két fontos oka van.
Az egyik maga a Facebook. Egy olyan rendszerről beszélünk, ami soha nincs kész, mindig változik. Változnak a belső algoritmusok, változnak a szabályok, változik a hirdetési rendszer. A változás sokszor nem kiszámítható, máskor előre jelzett. Így aztán a Facebook egy olyan platform, amit folyamatosan kell figyelni, tanulni. Ez a tervezésben is kihívást jelent: tudjuk, milyen MOST a Facebook, de fogalmunk sincs, milyen lesz 6 vagy 12 hónap múlva. Vagyis nem lehet egyszerűen a mostani eredményeket kivetíteni, a mostani megoldásokkal fixen tervezni, a mostani költségeket biztosnak venni.
A mások oka a változásnak a felhasználók. Megfigyelhető, hogy folyamatosan változnak a felhasználói igények, változik az a mód, ahogy használják a Facebook-ot. Részben egyfajta tanulási folyamatról beszélhetünk, részben egy kis belefáradásról, és persze információval való telítődésről is. Vagyis nem elég nekünk, hogy a Facebook változtatja a környezetet, de a felhasználók is eltérő módon reagálhatnak egy későbbi időszakban, mint jelenleg.
Mai tippünk: a Facebook-ot használnunk kell, ha a célcsoportunk is használja. Készüljünk fel arra, hogy folyamatos feladatunk lesz ezzel, és nem tudunk mindent előre eltervezni!
Utolsó kommentek