Kicsit szerencsém van, hogy a gyerekeim úgy nőttek bele a kézi okoseszközök (telefon, tablet) világába, hogy már nagyobbak voltak. Hat-nyolc éves koruk előtt még nem voltak ilyen gépek, így fel sem merült, használhatnak-e. Persze számítógép és internet volt, és mivel én már majdnem harminc éve folyamatosan netezek, így ők sem tudták ezt elkerülni.
Így nincs igazán tapasztalatom a kisgyerekek mobilozásával, de a számítógéphasználatával igen. És bár tudom, hogy minden gyerek más, mégis úgy érzem, van tapasztalatom arról, szülőként mit lehet vagy érdemes tenni, amikor ez a kérdés felmerül.
A téma apropóját egy cikk adja, ami a Qubit-en jelent meg, és végre nem démonizálja a gyerekek mobilozását:
A legtöbb dologgal egyetértek, amit a cikk sugall: a tiltás nem jó, az online élet a gyerekeknél összefolyik az offline világgal, mára olyan eszköz lett a mobil, amely része a mindennapunknak, és nemcsak szórakoztat vagy egy-egy feladatot old meg.
Én még annyit tennék hozzá, hogy a tiltás vagy a korlátozás legnagyobb veszélye az, hogy egy gyerek számára a tiltott, nehezen elérhető dolgok mindig érdekesebbek, így minél inkább tiltunk valamit (amit közben mi magunk használunk), annál jobban szeretné ő is csinálni. Az pedig, amikor megvonással büntetünk, lényegében azt jelenti a gyereknek, hogy amit elvonnak tőle, az értékes, olyan valami, ami fontos, és nemcsak neki, hanem a szülőnek is. Így kialakul a fejében az, hogy a mobil jó dolog, a mobilozás érdekes és trendi. Vagyis ezzel lényegében az ellenkező hatást érjük el, még ha elsőre jó megoldásnak is tűnik az, amit csinálunk.
A cikk egyáltalán nem foglalkozik azzal a vetületével ennek a kérdésnek, ami viszont engem, marketingest érdekel: mennyiben változtatja meg a gyerekek nevelését, világképét és fogyasztásai szokásait az, amit látnak a képernyőn?
Azt kell mondjam: nagyon. Korábban is igaz volt, hogy a gyerekre hat a környezete, amit a szüleitől, barátaitól, társaitól lát, azt tekinti mintának. Olyan zenéket fog szeretni, olyan ruhákat fog hordani, olyan szókincse lesz, és így tovább.
Most, a digitalizált világunkban sem lett ez másképp, csak a mintaadó közeg lett sokkal szélesebb: mára egy TikTokker, egy YouTube-er nagyobb mértékben befolyásolhatja a gyerekeinket, mint mondjuk egy tanár vagy egy nagyszülő. És szerintem ez az, ami az elsődleges kockázat: a szülői felelősség abban van, hogy időben fel kell ismerni, ha az irány rossz, a gyerek számára káros. Ehhez pedig ismét ott tartunk, hogy fontos a gyerek-szülő kapcsolat, fontos az odafigyelés és nagyon fontos a kölcsönös bizalom.
És még egy dolog: az elfogadás. Annak az elfogadása, hogy nagyot változott a világ, és a változás folyamatos és gyors. Már öt év korkülönbség is elég ahhoz, hogy teljesen más mintákat lássanak a gyerekek, teljesen más eszközhasználatot tanuljanak meg. És ami igaz most, 2023-ban a mondjuk 6 évesekre, az már nem lesz igaz 2026-ban az akkor 6 évesekre.
Szülőként nehéz lett a dolgunk: egy olyan mocsárban sétálunk és vezetgetjük a gyerekeinket, amit mi se ismerünk. Mi magunk is hibázunk, és ezeket a hibákat aztán felismerjük a gyerekeinknél is. Mit tudunk csinálni? Bízni magunkban, és elfogadni a helyzetet. És türelmesnek lenni. Magunk felé is, de elsősorban a gyerekeink felé.
Utolsó kommentek