Volt abban valami sorsszerű, hogy pont egy műszaki cikkeket kínáló boltban voltam, amikor utolért a hír, hogy meghaltál. Mert ha valahova be kellett volna téged skatulyázni, akkor egyértelműen egy geek és teches újságíró voltál a fejemben. De nem, soha nem akartalak skatulyázni. Te Kelt voltál, egy intézmény, egy jelenség, egy olyan közeli ismerős, akivel keveset találkoztam nem online, de mégis napi szinten beszélgettünk.

Utoljára valami konferencián találkoztunk, talán egy Internet Hungary volt az. Este iszogattunk, beszélgettünk, szakmáztunk. Most megnéztem, az utolsó választ tőled valamikor augusztus végén kaptam, és maradt két olvasatlan üzenetem. Egyik se fontos, csak a szokásos: egy link és egy kép. Csak amiket szoktam, de néha ezekből hosszan beszélgettünk.

Fontos volt a véleményed, nagyon is. Számos dologban nem értettünk egyet, de olyan udvariasan és okosan cáfoltad amit mondtam, vagy vitatkoztál azzal, hogy ettől én lettem több. Tanultam, folyamatosan tanultam. És te formáltál, bár ezt sose mondtam. Másképp gondolkozok, mintha nem lettél volna. Emiatt még fájóbb lesz a hiányod.

Önző vagyok, mert csak magamra gondolok, mit veszítettem. De olyan emlékek jönnek elő, amik ezt hozzák. Amikor sok éve idegenvezettelek Szegeden. Amikor segítséget kértem szakmai kérdésekben. Amikor...

Szedlák Adám Zoltán, élt 40 évet. Nyugodj békében, és jó utat, Kelt!