Pontosan 20 éve, hogy Magyarország is teljes jogú tagja lett az Európai Uniónak. Bennem akkor egyfajta megérkezés érzés volt: végre. Végre nemcsak földrajzilag vagyunk európaiak, hanem politikailag is. Végre elértük azt a szintet, ahonnan már elsősorban a tudásunk, a tehetségünk és nem elsősorban a külső körülmények számítanak. Végre részesei lehettünk valami nagyon jónak gazdasági és politikai értelemben. És végre elindulhatunk egy nekem nagyon tetsző úton.
Az EU tagságunk kézzelfogható, érezhető eredménye egy olyan politikai és gazdasági stabilitás, amely a tagságunkból következik. Egy olyan társaságnak lettünk a része, amely erős gazdaságilag és ugyanakkor erős politikailag is. A másik kézzelfogható eredmény persze a pénz: pénzt kapunk azért, hogy az országunk gazdaságilag megerősödjön.
Aztán ez a 20 év mégse lett az a fantasztikus sikertörténet, mint amik a várakozások voltak. Kiderült, az EU mégsem annyira erős politikailag, és bár segít, ha baj van, de annak ára van. Politikai és persze gazdasági ára is. De mindezekkel együtt az EU továbbra is egy nagyon jó hely maradt, csak valahogy már nem borít el mindent egyfajta rózsaszín köd. Más vágyni rá, mint vele élni.
Az EU tagságunk azt is jelenti, hogy mi is beleszólunk a döntésekbe. Mondjanak bármit mindenféle politikusok, igenis van beleszólásunk, több is, mint azt a lakosságszámunk vagy akár a gazdasági súlyunk indokolná. És ez így helyes, az EU alapeszméi alapvetően arra a fajta liberális gondolkodásra épülnek, amelynek része, hogy nem kell senkit elnyomni, mindenkinek van szava (addig a szintig, amíg ezzel szét nem veri az egészet, teszem hozzá).
Az EU persze sokak szemében egy hatalmas bürokratikus intézményrendszer, szinte átláthatatlan döntéshozói szintekkel, mindenféle itthonról kevésbé ismert arcokkal. Sokak érzik azt, olyan, mintha a fejünk fölött hoznának meg döntéseket - ami a képviseleti demokrácia rendszere miatt persze igaz is. Nagy a távolság, nagy az ismerethiány, nem tűnik úgy, mintha bárki is beleszólhatna ebbe. Pedig van rá mód, ha mással nem is, az olyan választásokkal, mint pl. az EU Parlamenti választás, ami idén is lesz pár hét múlva. És még sok más csatornán is, amihez persze kell némi plusz ismeret: az EU működésének az ismerete.
De tagok vagyunk, 20 éve. És mi, magyarok, szeretjük az EU-t. Szeretjük, hogy nem kell a határátlépéskor ellenőrzés a legtöbb EU-s országba, szeretjük, hogy nem kell extra díjat fizetni a telefonálásért vagy internetezésért a mobilunkra külföldön, szeretjük, hogy mindenféle nagyobb probléma nélkül tudunk az EU-ban bárhol munkát vállalni, szeretjük, hogy az ERASMUS program keretében külföldön is tanulhatunk néhány hónapot a hazai egyetemi képzés mellett, és szeretjük, hogy európaiak vagyunk.
Persze sok politikusunk nem szereti: az EU egy olyan klub, aminek szabályai és elvárásai is vannak. Olyan szabályok és elvárások, amelyek korlátoznak bennünket. Nem lehet akármilyen törvényeket elfogadni, nem lehet következmények nélkül szembemenni az EU alapszabályaival. Ezt is vállaltuk 20 éve, amikor tagok lettünk. Lehet ez ellen prüszkölni, lehet szembemenni, lehet politikai ügyeket kreálni, lehet démonizálni az EU-t, lehet csúsztatásokat, hazugságokat terjeszteni a propaganda média segítségével, attól még ezek a szabályok ránk is vonatkoznak, de ami a legfontosabb: bennünket is védenek.
Szeretem, hogy az EU tagjai vagyunk. Az EU a legjobb dolog, ami Európában történt az elmúlt sok száz évben. Gazdasági prosperitást hozott, békét, nyugalmat, bizalmat. Azt hozta, hogy mára az EU sokak számára a vágyott világ. Nem véletlenül ide jönnek a menekültek, és nem véletlen, hogy az USA-ban is sokan ismerik fel az EU bizonyos értékeit. Jó helyen vagyunk, szerencsések vagyunk. Alapvetően - minden nehézség ellenére - jól élünk.
Helló, Európai Unió, jó a részednek lenni. Csak így tovább, maradj meg annak, aminek születtél: az európai nemzetek közös ügyének, ami a békét és a jólétet szolgálja. És ne dőlj be a populista politikusok szólamainak!
Utolsó kommentek