Érdekes kérdést feszeget Meskó Berci a blogjában. Az ő történetében egy orvos nem jelölte vissza a betegeket Facebook-on, amikor azok megjelölték ismerősnek, ezért aztán az érintettek nem voltak felhőtlenül boldogok. Igaz, az elutasítást nem is indokolta meg. Berci szerint a megoldás az lehetett volna, hogy bár elautasítja a bejelölést, de visszaír az illetőnek privátban, hogy miért nem fogadja azt.

Futottam már én is bele ilyen helyzetbe: például amikor államvizsgáztattam a napokban, és egy vizsgázóm bejelölt - én meg paraszt módon nem írtam semmit neki, és vissza se jelöltem. Valahogy nem alakult ki még bennem az a kényszer, hogy minden mértékben udvarias legyek a Facebook-on, pedig nem ártana. Ha már az énmárkáról papolok néha, illenék nekem is építgetni a sajátomat - okosan.

De akkor sem hiszem azt, hogy a Facebook személyes profilja az a hely, ahol én ismerkedni szeretnék, ahol én mindenkit visszaigazolnék. Mióta van feliratkozás lehetőség a személyes profilok publikus bejegyzésére is, úgy hiszem, ez megoldotta a problémát.

Másrészt viszont megértem azokat, akik ilyen módon próbálnak kapcsolatot szerezni, építeni, elmélyíteni. Így aztán azt gondolom, mindenkinek a saját egyéni preferenciája az, hogy kit jelöl vissza és kit nem. Én továbbra is csak azokat fogom, akiket valóban ismerősömnek gondolok. Mert nincs erre kialakult általános etikett: mindenki azt teszi, amit éppen gondol erről a közösségi médiás dologról.

És azt hiszem, ez nem is baj. De azért fontosnak érzem azt, hogy mindenki megtanulja: egy vissza nem igazolás nem jelenti azt, hogy a másikat utálnám, vagy semmibe venném. Egyszerűen csak nem érzem úgy, hogy az ismerősöm lenne. Hívjon meg egy sörre, aztán majd meglátjuk :)