Valahol szomorú az, hogy már nem napilappal kezdjük a napot. Nem kell elsétálni a postaládáig, nem kell kiszedni az újságot, széthajtogatni, majd átböngészni, amíg az ember visszaér a lakásba. Szomorú, de alapvetően természetes folyamat: az internet fokozatos térnyerése egyszerűen fölöslegessé tette azt, hogy napilapokból tájékozódjunk.
De persze a vidéki sajtó mindig is ennél kicsit többről szólt. Vidéken tanultam az újságírást, vidéken kezdtem el külsőzni még a kilencvenes években, amikor még internet sehol, és a napilapok voltak a legfontosabb hírforrások egyike. A vidéki sajtó, ahogy azt tanultam és tapasztaltam, egyfajta műhelyként működött. Lehetőséget adott kezdőknek tanulni, és a településen, környéken élőknek egyfajta szócsőként működni. A vidéki sajtóban mindig is kicsit érdekesebbek voltak a helyi hírek, mint ami az országban, vagy akár a nagyvilágban történt. Hiszen arra ott volt a tévé, a rádió.
Egyik első munkám egy olyan riport elkészítése volt, ami egy helyi kis kertet mutatott be. Egy kedves idősebb ember a bérházak között megbújó belső udvarok egyikében üvegházat készített és kiskertet tartott fenn, nagy szakértelemmel, sok érdekes növénnyel. És egy pillanatig nem éreztem, hogy ez érdektelen vagy degradáló munka lenne - érdekes és sokakat érdeklő téma volt ez. Persze a helyi politika is fontos volt a vidéki napilapokban, és a kilencvenes években az volt a szokás, hogy mindenki teret kapott, aki a helyi politikában kicsit is számított. Mert ez így volt helyes, így volt szabad.
Számomra nagyon fontos élmény volt az, hogy helyben ismert, jónevű és tapasztalt újságírókkal dolgozhattam együtt. Olyanokkal, akik képesek és hajlandóak is voltak tanítani. Tanítani azzal, amit csináltak (és ahogy csinálták), tanítani a hozzáállásukkal, az autonómiájukkal és persze mindennel, ami a munkájukhoz kapcsolódott. És ha valami hülyeséget írtam, nemcsak kijavították, hanem azt is elmondták, mi volt a gond.
Aztán ez a kétezres években elkezdett átalakulni. Részben azért, ahogy megváltozott a politikai környezet, részben azért, ahogy megváltoztak az olvasói szokások. A helyi sajtó mindig is politikacsináló volt, kézzel foghatóan önálló hatalmi ágként működött, és emiatt természetesen kellett a mindenkori hatalomnak is. Ami aztán hozta az olyan tulajdonosváltásokat, aminek már kevésbé üzleti, sokkal inkább politikai okai voltak.
A 2010. óta uralkodó NER, a Nemzeti Együttműködés Rendszere, vagyis a Fidesz uralma ezt végül csúcsra járatta: lényegében bekebelezte a teljes vidéki sajtót, és a napilapokat ledegradálta egy olyan nem független, nem egyedi nyomtatott termékké, aminek egyértelmű célja a hatalmon lévők üzeneteinek a közvetítése. A sajtóból propagandává silányultak a vidéki lapok. Ez együtt járt a helyi szerkesztőségek szétverésével, a kicsit is jónevű és kicsit is magukra valamit adó szakemberek elüldözésével. Maradt a papír és a központi irányítás. A KESMA néven létrejött valami célja már nem az újság készítése, hanem a propaganda üzenetek minden csatornán keresztül történő közvetítése és a "narratíva meghatározása", jelentsen ez bármit is.
Ez a fent leírt két folyamat, vagyis az internet elterjedése és a politikai változások együttesen olyan helyzetet teremtettek, ahol sokaknak már csak megszokásból járt a helyi sajtó. És ez a megszokás lassan elmúlik. A fiatalok már nem lettek előfizetők, az idősek lassan elfogytak, elfogynak. Nem beszélve arról, hogy egyre kevesebb a helyi hír, és ami van, az is olyan, mintha kicsit hülyének lennének nézve az olvasók.
A megszokás nagy úr, de az újság nem olcsó, ahogy kicsit válságos időszak van, rögtön nagyobb a lemorzsolódás is. Ez végül azt hozta, hogy a vidéki (és egyébként az országos) napilapok példányszáma folyamatosan csökken, évente 5-10 százalékkal. Elfogynak az olvasók.
És ezzel együtt, a fent leírtak miatt, elfogynak a szerkesztőségek is. A központban készülő anyagok, a központi utasítások azt eredményezik, hogy végrehajtani kell. Nincs meg az a szabadság, az az autonómia, ami az alkotáshoz kell. A NER nem tűri az egyéni véleményt, aki kibeszél, aki nem tartja a sort, az áruló. És vidéken aki áruló, az nem kap munkát.
Ezzel együtt persze kialakultak azok az elsősorban online újságok, amelyek elkezdték betömködni a kialakult információs réseket. Ezek a kisebb helyi kiadványok szerepe nagyon fontos, de lényegében mind alulfinanszírozott, és nem sok tíz fős szerkesztőséggel dolgoznak, vagyis nem tudnak igazi műhelyként működni. Egyfajta lázadás ez, ennek megfelelően természetesen fontos is, de a vidéki sajtó szerepét nem tudják betölteni.
Mára lassan a Facebook teljesen át is vette azt a szerepet, amit régen a vidéki sajtó betöltött. A Facebook-on keresztül egy helyi csoportban hamarabb tudjuk meg, mi történik a lakókörzetünkben, milyen rendezvények lesznek, milyen újdonságok vannak. A születések és a halálok is, amik a helyi sajtó fontos részei voltak, nyomon követhetőek.
A Facebook szerepét persze a NER propaganda is felismerte, nem véletlen, hogy számolatlanul önti a pénzt olyan hirdetésekbe, amiknek nincs más céljuk, mint amit a vidéki sajtó bekebelezésével is el akartak érni: mindenhonnan a saját narratívájuk szóljon. Ez volt véleményem szerint az utolsó szög a vidéki sajtó koporsójában: amikor már nekik sem fontos az olvasottság, nekik sem fontos, mi történik a helyi lapokkal, hiszen ott a Facebook, pénz meg van minderre. De ez a pénz, ezek a milliárdok, amik a Facebookhoz vándorolnak, egyre jobban hiányoznak a hazai sajtóból. Ebből lehetne fizetni újságírókat, ebből működhetnének műhelyek - de láthatóan erre nincs semmi szüksége a hatalomnak.
A vidéki sajtó mára halott. Még látszik a teste, még itt van velünk, de már egyre kevésbé vesszük észre, egyre kevésbé fontos, egyre kisebb a jelentősége. Mára nem az a kérdés, feltámasztható-e, mára csak az a kérdés maradt, meddig működnek még a nyomdagépek. Mert ahogy nézegettem a példányszámokat, nem biztos, hogy a harmincas évekre maradnak olvasók.
Utolsó kommentek