Ma egy webfejlesztés árajánlatát kellett egyeztetni az ügyféllel és a kivitelezővel. Ez általában kőkemény alku - maradjon meg a fejlesztés lényege, és az ügyfél is ki tudja fizetni a munkát. Aztán látom, hogy holnap könyvekre lehet alkudni, ámbár inkább fölfelé, mint lefelé licitálva.
Így aztán az eszembe jutott a címben feltett kérdés: te tudsz alkudni? Hogyan szoktad csinálni? Leírom, én hogyan készülök!
Először is, mindig abból indulok ki, hogy lesz alku. Azaz a megadott ártól várható eltérés. Ez nem jelenti azt, hogy túláraznám, amit el akarok adni, de felkészülök, hogy mi van akkor, ha kevesebb pénzt akar a megrendelő költeni.
Mindig van egy olcsóbb megoldás. Igaz, ez azt is jelenti, hogy nem az eredeti ajánlat valósul meg. Azaz nem engedek úgy árat, hogy olcsóbban adom ugyanazt, hanem mindig felkészülök, mit (miket) lehet esetleg elhagyni.
Persze van, amikor mégis kedvezményt adok egy előre meghatározott árból, de ennek kimondva is célja van. Azaz például az egyszeri nagyobb összegből engedek, HA ezzel együtt kötünk egy folyamatos szerződést (azaz olcsóbb egy portál fejlesztése, ha utána egy évre lekötöd magad nálam). Ez ugye triviális megoldás, sokan élnek ezzel a piacon, talán éppen ezért működik is.
Ami fontos: tudok nemet mondani. Azaz nem akarok mindenáron egy munkát, ha valaki sokalja az árat, akkor nem kötelező együtt dolgozni. Ez fontos.
Legalább annyira fontos, mint a rugalmasság: ha látom, hogy oka van annak, hogy nem tudnak nagy összeget fizetni (ha például ilyenről szól az együttműködés), akkor rugalmas vagyok. Rugalmas vagyok fizetési módban, határidőben, és általában a szerződésben.
Egyből nem engedek: nem adok azért rosszabb minőséget, hogy így legyek olcsóbb.
Hát, nagyjából ezek az alapok. Te hogy csinálod?
Utolsó kommentek