Mára kialakult egy kör a hazai internetezők között, akik tudatosan használják a közösségi megoldásokat, blogolnak, twittereznek, rss-ben olvassák a híreket, egyszóval webkettesek.
Aztán van egy lazább kör azokkal, akik bár használják a web2-es szolgáltatásokat, de nem igazán tudatosan. A blogot olvasók egy része pl. nem tesz különbséget blog és portál között, az iwiw-re naponta bejelentkezők számára tényleg e-mail-box+üzenőfal+telefonkönyv a szolgáltatás.
Végül vannak sokan, akik számára az internet egy massza. Persze olvassák az e-maileket, ránéznek a vezető portálokra (jellemzően a Startlap vagy az [origo] a kezdőlapjuk), néha egy-egy keresést is lefuttatnak, de nem "élnek" az interneten, nem része a "napi rutin" dolgoknak. A híreket inkább tévén, rádión, újságokon keresztül fogyasztják, e-mail vagy IM helyett inkább telefon és sms a kommunikáció, és iwiw nélkül is tudják, kik a barátaik.
Kezdem úgy érezni, van egy egyre mélyülő szakadék az első kettő és a harmadik csoport között. Ez a szakadék elsősorban a fejekben, a gondolkodásban van: míg az első két csoport számára az internet egy közeg, amiben a való világhoz hasonlóan megvalósulhatnak emberek közti kapcsolatok, addig a harmadik csoport számára az internet egy technológia: kiszolgál, de nem befolyásolható.
Más módon is közelítik meg a híreket és a reklámokat is ezek a csoportok. Míg a harmadik csoport számára az internetes hírek, reklámok a tévéhez hasonlóan "vannak", addig a második csoport már beszél ezekről (az interneten), míg az első csoport befolyásolja is azokat (hírekkel, álhírekkel és AdBlock-kal). Ebből következően másképpen is kell hozzájuk viszonyulnunk. Érdemes tehát tudnunk, akiknek reklámozunk, melyik csoportba tartoznak. Majd pedig ezt követően javasoljunk kampánytechnikákat és megoldásokat.
Utolsó kommentek