Ez a bejegyzés az Árukereső hét részeként jelenik meg.
Az Árukereső alapvetően egy tematikus kereső. Különböző termékek értékesítési helyeit kereshetjük meg, az árakkal együtt, így segítve a vásárlási döntést. Persze a találatok gyakorlatilag boltok és árak. De azt már a keresőmarketingben jártasak tudják, hogy a felhasználók sokkal nagyobb valószínűséggel kattintanak az elől lévő linkekre, míg ha lapozni kell több oldalt, akkor a végére már sokan nem jutnak el.
Így érdemes lehet tenni azért, hogy előre kerüljön az adott termékről az ajánlat. Ezt az Árukeresőn a kiemelés segítségével lehet elérni.
Kiemelés a termékoldalon lévő forgalmazólista első 3 helyének valamelyikére kerülését jelenti. Az aktuális megjelenési hely attól függ, mennyit hajlandó a bolt magasabb pozíció megszerzéséért áldozni. Egy termékre egyszerre maximum 3 forgalmazó kiemelése lehetséges, így ezek a forgalmazók ténylegesen kitűnnek a tömegből.
Tehát pont úgy működik, mint a Google AdWords vagy az ETARGET keresőmegjelenései. Abban is hasonló az Árukereső ezekhez, hogy a kattintásokért kell a boltnak fizetnie, azaz a kattintásokra megajánlott ár növelésével lehet pozíciót szerezni. (Az Árukeresőről az ajánlott bolt linkjére történő kattintás kerül tehát pénzbe. A beépített többszintű szűrőrendszer biztosítja, hogy egy látogató többszöri átkattintását is csak egyszer kelljen kifizetni.)
A kiemelés díja minimum másfélszerese a kategória árának átkattintásonként.
A már említett licitálás menete a következő:
Licitek beállításakor egy szorzószámmal lehet megadni, hogy a kategóriaárhoz képest hányszoros összeget vagyunk hajlandók megadni átkattintásonként a kiemelt pozícióért.
Alap licit: Használatával az adott bolt minden terméke kiemelésre kerül. A kategóriaárak a beállított maximum licitszorzóval növekednek.
Kategória licit: A kiválasztott kategóriák licitszorzóját lehet megadni, azaz beállítani, hogy maximum mennyit szánunk a kategóriában szereplő termékek átkattintási díjára. Itt megtekinthető az elmúlt hét nap átlagosan elszámolt átkattintási értéke és az elért átlagos megjelenési pozíció is.
Terméklicit: Egy vagy több kiválasztott terméke licitszorzóját lehet megadni, hasonlóan a kategória licithez.
A háromféle licitlehetőséget természetesen egyszerre is lehet használni, ilyenkor a legszűkebb értelmezésű licitértéket rögzíti a rendszer minden egyes termére.
Végleges kikattintási ár számítása licitáláskor
Attól függetlenül, hogy mekkora licitszorzó lett beállítva, mindig csak azt a minimumot számolja fel a rendszer, ami az adott pozíció megszerzéséhez minimálisan szükséges volt.
Példa:
Adott termékre bruttó 20 forintos átkattintási árú kategóriában 4 licitáló van 1,5; 1,8; 2; 3 szorzókkal. Az 1,5-ös szorzót beállító forgalmazó normál megjelenést fog kapni, bruttó 20 Ft átkattintási árral. Kiemelt megjelenést a három legmagasabb szorzót beállító forgalmazó fog kapni 1,6; 1,7; 1,8 szorzókkal elszámolva átkattintásonként.
Amennyiben az adott termékre csak egyetlen forgalmazó van és licitet állított be, akkor természetesen nem kell a kiemelt szorzóval növelt árat fizetni átkattintásonként. Ekkor a kategória alapárával csökken az egyenleg.
Az új rendszer előnyei a korábbi kiemelési opcióhoz képest:
- Limitált kiemelt megjelenésű bolt a forgalmazó listában, hogy a kiemelés valóban érezhető forgalomnövekedést jelentsen.
- Kiemelési beállítások testre szabhatósága akár termékszinten (magasabb árréssel működő kategóriák és termékek előtérbe helyezésére).
- Automata kedvezményszámítás: a beállított licit összeget nem mindig kell megfizetni, ha kevesebb is elég az adott pozíció megszerzéséhez, a rendszer automatikusan kedvezményt ad.
Utolsó kommentek