A reklámnak az a célja, hogy eladjon. Minden áron. Az a lényeg, hogy aki a reklámot látja, akire hat a reklám, az úgy döntsön, hogy ő vásárol. A reklám célja a befolyásolás. Aki mást mond, az becsapja magát is.
Éppen ezért a reklámokat szabályozzák. Nem lehet akármit és akárhogyan reklámozni. A hazai reklámtörvényben még olyan megoldást is tilt a törvényalkotó, amely az se biztos, hogy valóban hatásos. De ez nem is baj, hiszen rámutat arra, hogy mi a szándék, rámutat arra, hogy mi a törvény "szelleme".
Sok szigorítás ráadásul nem is fölülről jön, hanem a különböző fogyasztói csoportok kérésére kerül be a törvénybe. Ennek aztán az is az eredménye, hogy az önszabályozás és az önkorlátozás sokszor nagyon hatékony eszközzé válik, hiszen mégiscsak szívesebben tartunk be egy olyan szabályt, amit mi magunk hozunk, mint egy olyat, amit fölöttünk hoztak olyanok, akik a témához annyira nem is értenek.
De az önszabályozásnak megvan az a baja, hogy jórészt szankció nélküli a dolog, vagyis ha valaki megszegi, sok esetben a rosszalláson kívül más szankicó nem történik. Rövid távon legalábbis biztos nem, bár ilyen esetekben előfordulhat, hogy mégis törvényi szintre emelnek egy-egy szabályozást.
Ráadásul most válság van. A válság piacvesztést, bevételvesztést jelent, amellyel szemben egyesek szerint minden megengedhető. Vagyis előállhat az a helyzet, hogy a gazdaságilag jó helyzetben lévő cég etikus magatartást folytat, de amint változik a helyzet, ez az etikusság hirtelen súlytalanná válik.
A válság ilyen szempontból nagy mércéje a cégeknek. Kiderül, hogy vajon valóban fontos-e számukra az a csomó érték, amit eddig közvetítettek, vagy tényleg csak a profit számít, azonnal és rövid távon.
A fenti gondolatmenet kiváltó oka a következő jelenségek: a reklámpiac szűkülése miatt a reklámból élők egyre több dologra hajlandóak, csak maradjon meg a bevételük, vagy ne csökkenjen annyira. A reklámpénzből élők ráadásul a kiadásaikat is optimalizálják, vagyis akár hosszútávú szerződések felmondása útján is igyekeznek minél kevesebbet költeni. Végül: megjelent a Spar Hupikék Törpikék akciója, ami jópofa és aranyos (4000,- Ft fölötti vásárlás esetén adnak egy üveggyöngyöt kis figurát), de olyan szinten bántja a szemem, hogy ihaj: a gyerekeken keresztül buzdít vásárlása, ami elég etikátlan szerintem.
Nagyon érdekes hónapoknak nézünk tehát elébe, ki fog derülni, mely cégek gondolták korábban komolyan azt, hogy etikusak és fogyasztóközpontúak.
Utolsó kommentek