Nos, 2009-ig kellett várni arra, hogy az internet már nemcsak a kockák élettere, a gazdagok játéka, az időmilliomosok szórakozása legyen. Mára elértünk odáig, hogy minden második magyar internetezik valamilyen rendszerességgel.

Van tehát súlya az internetnek, sok értelemben. Egyrészt már nem maradékelvű kommunikációt kell itt folytatni. Másrészt már nem lehet egy legyintéssel elintézni az internet adta nyilvánosságot. Harmadrészt valódi és kőkemény üzletek tere is lett az internet.

Persze nem egyik hétről a másikra, nem az történt, hogy 2009. július 31-ig tartott az előző korszak, és akkor 2009. augusztus 1-el beköszöntött a turuldigitalizmus kora. Egy folyamatban jutottunk el ideág.

Ez a folyamat valamikor 1995-ben kezdődött, az ezredforduló környékén kapott lendületet, és mára olyan természetesnek érezzük, mint azt, hogy vannak kereskedelmi tévék (pedig azok is éppen mostanság lettek ugye tíz évesek...).

Mára az internet beköltözött olyanok életébe is, akik a videójukkal sem igazán tudtak műsort felvenni, akik rokont vagy ismerőst kértek meg beállítani a tévét, ha a kábeltv társaság átrendezte a csatornákat. A digitálisan és technikailag analfabétább emberek is interneteznek.

És ez nem baj, sőt, a magam részéről nagyon örülök neki. Végre komolyan kell venni az internetet, és végre van valós üzleti értéke az internetről megszerzett tudásnak. Bár talán az a kor még nem jött el idehaza, amikor egy nagyvállalati vezető vagy egy átlagos politikus számára az internet kiemelten fontossá válik. Főleg a fejekben - legyenek ezek emberi fejek vagy céges, minisztériumi, állami fejek - van jelentős lemaradás, számukra még nem világos, hogy már itt tartunk. Nekik kell még pár év.

Mi pedig, ebben a nagy turuldigitalizmusban, tanuljuk meg milyen az, amikor gyakorlatlan, a technikához nem értő emberek válnak olvasóinkká, a szolgáltatásaink használóivá. Érdekes kihívás ez, kérem. Aki ennek megfelel, az nyertes lesz a következő években. Aki meg nem felel meg - az még mindig elmehet a kormányzati kommunikációt csinálni...