Mert ki viselné a kor gúny-csapásait,
Zsarnok bosszúját, gőgös ember dölyfét,
Utált szerelme kínját, pör-halasztást,
A hivatalnak packázásait,
S mind a rúgást, mellyel méltatlanok
Bántalmazzák a tűrő érdemet:
Ha nyugalomba küldhetné magát
Egy puszta tőrrel?

Shakespeare: Hamlet (részlet)

Nem szeretem a hivatalokat. Általában az a bajom velük, hogy mindig az az érzésem, ellenem vannak és nem nekem, holott az lenne a feladatuk, hogy engem szolgáljanak. Nem tudom, mitől alakult ez így, de azt hiszem, nem vagyok egyedül ezzel a fajta ellenszenvvel. Kicsit olyan az érzésem, mintha a másik oldalon olyanok ülnének, akik nem itt laknak, nem itt élnek. Ráadásul az új módiban a hivatalok mindenféle biztonsági őrös megerősítést kapnak, ami tovább fokozza az ellenszenvet. Összességében tehát azt kell mondjam, valahogy nem vagyok igazán jó állampolgár, hiszen ráadásként nem szeretek fejet sem hajtani a hivataloknak. Ez van.

Ugyanakkor vannak pozitív csalódásaim is, és jellemzően ezek olyanok, amelyeket az "új fajta" hivatalok adnak. Például a Kormányablak ilyen volt, amin pozitívan csalódtam. Ügyes, segítőkész emberekkel találkoztam, akiknek nem volt nyűg az, hogy foglalkozzanak velem. Azt látom, hogy a technológia az, ami sokat segít. Minél inkább elektronikus az ügyintézés, annál kevesebb konfrontációba keveredek, és minél inkább személyes a dolog, annál többször érzem magam kiszolgáltatottnak.

Egy mai személyes élmény az, ami ezt a gondolatmenetet indította bennem, elmesélem, mielőtt a lényegre térnék.

Egy közeli rokonom egészségi állapota miatt felmerült a rokkantítás, leszázalékolás. Nem az a cél, hogy majd az állam eltartsa, de egész egyszerűen tényleg nem tud érdemben dolgozni, csak maximum nagyon részállásban, és így problémát okoz neki az egészségbiztosítás is, ami nélkül viszont nagyon drága dolog lenne betegnek lenni. Így elindítottunk egy folyamatot, amelynek a része az, hogy személyes megvizsgálják, átnézik a papírjait, stb. Erre a dologra van is egy hely, egy Hivatal, amelynek a neve: Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal.

Nos, nem én voltam az egyetlen, aki ma ide elkísérte a rokonát, sokan vidékről jöttek. Odaérve fogadott egy kiírás, íme:

Erről előzetesen elfelejtettek szólni... vagyis elvileg az épületbe sem léphet be a kísérő, csak akkor ha a rokona, aki igazából jött, egyedül mozgásképtelen (rosszul lát, tolókocsis, ilyesmi). Megoldás? Maradj kint az udvaron! Hogy miért nem lehet bemenni? Mert nincs elég hely... Az épületet mostanában újították fel EU-s és hazai pénzekből, pár száz millióért, de nincs benne elég hely, hogy a hozzátartozó is ott lehessen! Érted ezt? Mert én nem! Szerencsétlen biztonsági őrök meg nem tudnak mit tenni, kénytelenek elviselni az olyan bunkókat is, mint én, aki rajtuk vezeti le a tehetetlen dühét - persze szájkaratéval...

Felismerték a dolog problémáit, ezért végső soron vannak várakozó székek - az udvaron! Ma esett az eső, tehát ez így nézett ki:

Jó, nem? Igazán bájos, csesszék meg! Én azért bepofátlankodtam az alagsori várakozóba, de jelzem, ott sem volt meleg, a kabátot nem kellett levennem... és ide idős, jellemzően 60 körüli emberek járnak, rokonukat kísérve. Mondhatom erre, hogy embertelen? Nem beszélve arról, hogy hiába jöttünk időre, így is fél órát kellett várni, hogy elkezdjenek foglalkozni az ügyünkkel.

Egyébként meglepő, de az ott töltött 2 és fél óra alatt rajtam kívül talán három ember volt csak, aki elsőre nem fogadta el, hogy nem mehet fel a hozzátartozóval... A többieknek eszükbe nem jutott, hogy ne fogadják el a Hivatal Képviselőjének a hülye utasítását. Az már csak hab volt a tortán, hogy az udvari mozgáskorlátozott parkolóban egy vélhetőleg ott dolgozó fejes igazolvány nélküli Mercedes-e állt. Jó, ezt ráfoghatjuk arra, hogy Steve Jobs-tól tanulta.

Visszatérve a kezdő gondolatmenetemre, naívan remélem, hogy az ügyintézés internetre terelése csökkenti az ilyen jellegű konfliktusok számát, nem beszélve arról, hogy segítheti a pontosabb tájékoztatást. Hangsúlyozom, e példámban nem az a probléma, hogy a Hivatal rosszul végezné a dolgát, hanem az, ahogy az embereket konkrétan semmibe veszik, a jogos igényeiket meg sem próbálják kielégíteni, vagy ha mégis, akkor inkább ne tennék... A szemléletmód az, ami a rossz!

És pont az elektronikus ügyintézésben érzem ezt a fajta szemlélet váltást. Mert végső soron ők vannak értünk, és nem fordítva. Jó lenne ezt a fejükbe verni...