Itt ülök a Média Hungary-n, ahol a téma valahogy mindig a pénz: hogyan és hol van a pénz, miből fognak élni és megélni a médiacégek? Hiszen, ahogy az alcím is mondja, a pénz beszól, a pénz irányítja a médiát (is).

Általános megoldást nem tudok mondani, de most a helyzet leírása és a nagy ködök helyett egy lehetséges megoldást vázolnék fel arra, hogy lehet a hazai internetes tartalomszolgáltatóknak pénzhez jutni, milyen megoldás lehet az, amely segíti a hazai tartalom elkészülését, segíti a hazai tartalomszolgáltatókat.

Ehhez el kell viszont mondanom néhány dolgot, néhány olyan dolgot, amely meghatározza a felhasználói szokásokat.

A tartalomért, ha az kézbe fogható, hajlandóak vagyunk fizetni. Veszünk újságokat, veszünk könyveket - így volt ez mindig, és jobbára így is fog maradni. Legalábbis a fizikailag létező tartalmat (ami kézbe fogható), így vesszük meg. Ami viszont már nem ilyen, ott nem egyértelmű a helyzet.

Más jellegű tartalomért akkor fizetünk, ha nincs más megoldás. A rádióért például nem fizetünk semmit. A tévéért már igen, de csak akkor, ha sok csatornát akarunk nézni, ott is van olyan lehetőség, ami nem jelent folyamatos kiadást. Az internetes tartalomért pedig inkább nem szeretünk fizetni, jobbára az ingyenes tartalmakat fogyasztjuk. A mobil/tablet piac egy érdekes átmenet, ott működnek egyes fizetős modellek, de ezek volumene messze elmarad attól, ami egy ilyen kis piacon, mint a magyar, valós bevételeket jelentene. (Persze nemzetközi piacra dolgozva ez már működhet, természetesen.)

Elméletben persze több modell is létezik, ahogy a neten lehet pénzt csinálni. Nézzük ezeket!

A tartalom ingyenes, a bevétel a reklám

Ez a modell működött éveken át, sikeresen. A piac mérete és az elköltött pénz mérete olyan szinten egyensúlyban volt, hogy a potenciális bevétel eltartotta a tartalomgyártást. Ez a modell sajnos két dolog miatt bukik: egyrészt a válság miatt visszaesett a hirdetésekre fordított pénz több területen is. Sajnos pont olyan területeken (autó, bank, biztosítás), amelyek sokat költöttek a hazai tartalomszolgáltatóknál. Másrészt megjelentek olyan hatékony hirdetési formák, amelyek olcsóbbak, mint a korábbiak, ráadásul az abból származó bevételek részben vagy egészben nem a hazai tartalomszolgáltatóknál landolnak (itt most elsősorban a Google-re és a Facebook-ra gondolok). Így ez a forrás apad, ad absurdum meg is szűnhet (nem fog, de egyes kisebb tartalomszolgáltatók esetében még ez sem elképzelhetetlen).

A tartalom ingyenes, a bevétel a reklám, de...

...a tartalomszolgáltató nem ebből él. Vagy hobbi tartalomról beszélünk (pl. blogok), vagy máshonnan finanszírozzák a tartalom gyártást, és az ezen keresztül szerzett olvasókat terelik más bevételt hozó irányokba. Erre a legjobb hazai példa a Portfolio.hu, ők például konferenciákból és egyéb megoldásokból jutnak bevételekhez. Ez a modell életképes, de olyan lehetőségeket, olyan piaclátást és felkészültséget jelent, amely túlmutat a tartalomgyártáson, így a piacon csak néhány szereplőnek lehet ez az útja.

A tartalom nem ingyenes, fizetnünk kell érte, ha fogyasztjuk

Ez a klasszikus fizetős kapu modell. A tartalmak, szolgáltatások egy részéért fizetni kell. Például látjuk a cikk ajánlóját, de a cikket nem. Vagy megnézhetünk 5 cikket, de többet nem. Vagy láthatjuk a cikket, de csak pénzért kommentálhatunk. A lehetőségek száma magas, a lényeg minden esetben az, hogy van egy pont, amikor fizetnünk kell.

Ez a fizetés megvalósulhat magán az oldalon - erre példa a 168 óra online, vagy akár a Kreatív Online egyes cikkei -, de az is lehetséges, hogy több (egy adott országban akár az összes) tartalomszolgáltató egy közös kaput állít fel - erre példa a szlovákiai Piano rendszer.

A modell hátránya természetesen a fizetési hajlandóság. Nagyon kevés olyan tartalom van, amiért szívesen fizetünk. A Piano rendszer egyszerű, és generálisabb megoldás, de így is ott a korlát: nem akarunk fizetni. Ráadásul ezt a rendszert könnyen megtörheti egy-egy nagyobb piaci szereplő kimaradása. Az egyedi fizetés pedig tényleg csak exkluzív tartalmak, szolgáltatások esetén működik.

A tartalom nem ingyenes, de a tartalom ára az előfizetési díjban szerepel

Ez a klasszikus kábeltévés modell, több tartalomszolgáltató kedvenc modellje, de még nem vezették be - és várhatóan ebben a formájában nem is fogják. Pedig a rendszernek több előnye is van: megoldódik a fizetés kérdése, és akinek kell a tartalom, az könnyedén hozzáférhet.

A modellnek van egy szoft és egy hard változata. A szoft változatban az előfizető dönti el, akar-e fizetni külön tartalomért, és ennek a díja külön tételként jelenik meg (ilyet terveznek Szlovákiában, a Piano-ra építve). A hard változatban nincs választási lehetőség, az előfizetői díj tartalmazza a tartalom díját.

Az előbbi megoldás úgymond humánusabb, míg az utóbbi a biztosabb bevétel, nem beszélve arról, hogy az utóbbi esetében a díjak alacsonyak lehetnek.

Ebben a modellben a tartalomszolgáltatók egy közös méréshez kapcsolódnak, és a forgalom arányában jutnak bevételhez. A modell egyik veszélye ebben van: mi van akkor, ha minden piaci szereplő pénzt kér, hiszen kérhet, és így például a Google vagy a Facebook is részesedést kér? Az ő forgalmaik egyáltalán nem kicsik, és így vinnék a pénz jelentős részét - amivel kevesebb jutna a hazai tartalmaknak.

A javaslatom mégis elsősorban a fenti modellből indul ki, íme:

Első lépésben vezessük be idehaza is a Piano rendszerét. Legyen egy közös fizetős kapu, legyen egy pont, ahol mindenki fizethet-beléphet. A tartalomszolgáltatók eldöntik, mi kerül pénzbe és mi ingyenes, ahogy Szlovákiában is, a Piano pedig megadja a technikai hátteret.

A második lépésben a nagyobb internet szolgáltatók vállalják át - előfizetői díj emelésével - a Piano díjait, vagyis emelt szolgáltatást nyújtva a tartalmat is adják a hozzáférés mellé. 

A Piano a pénzeket természetesen a tagok közös megállapodása alapján osztja szét, az legyen az ő problémájuk.

Ezzel megvalósulna a hazai tartalomszolgáltatók finanszírozása. Ha új szereplő akar belépni, akkor azt a Piano-n keresztül megteheti, vagyis a piac nem válik teljesen zárttá. Az így működő piacon az egyéb bevételeknek is helye lehet, nem állna le a reklámbevétel sem, miközben a felhasználók jelentős része továbbra is mindent megkapna. Ráadásul, mivel egyfajta elvárás lesz ez a fajta hozzáférés, egyre több internet szolgáltató nyújtaná azt az előfizetőknek. És persze megmaradna a független Piano előfizetés is: akinek a szolgáltatója nem száll be, vagy egyéb helyről (pl. egyetemek, korményzat, free wifi) veszik igénybe a szolgáltatást, azok is hozzáférhetnek a tartalomhoz.

Oké, ezt még finomhangolni kell, de nagy vonalakban erről lenne szó. Tudom, ez a modell távol áll a hazai szokásoktól, ez a modell nagyon sok támadást kell kiálljon. De ez a modell lehetővé tenné, hogy a fogyasztó minél fájdalommentesebben fizessen a tartalomért, miközben a hazai tartalomszolgáltatási piac sem menne teljesen tönkre.

Ez gyakorlatilag a hazai piac hosszútávú megmentését jelentené. Persze olyan, mint a fogorvos: a székben ülve fájdalmas. De mennyire jó aztán egészséges fogakkal élni, fájdalom nélkül!