"Azt hiszed, hogy adnak
Amikor éppen elveszik
Nem neked adják el a dolgokat
Hanem téged adnak el nekik
Reklámháború, bomba nők
Gyönyörű áldozatok
Sajnálom, de én nem fogom
Senki arcát viselni a ruhámon
És nem tudom, hogy jön el a holnap
Nem tudom, mi az ami várni fog
De ha húsz év múlva a tükörbe nézek
Nem őket akarom látni ott
Pedig azt akarják, azt akarják
Azt akarják, hogy azt akard"
Az internet tökéletes eszköz arra, hogy meglássunk olyan dolgokat, amiket internet nélkül soha a büdös életben nem láthatnánk meg. Amikor kirakjuk a gondolatainkat, a véleményünket, az életünket - oké, nem az egészet, csak ezek egy-egy szeletét - akkor olyan dolgokat is megmutatunk, amiket amúgy a barátoknak sem mesélnénk el. Sőt, sok esetben magunk sem ismerjük fel, mit csinálunk - esetleg csak akkor, amikor visszanézzük, miket publikáltunk.
A világban rengeteg jó és rossz dolog történik, de az internet ezt a közvetlen közelünkbe hozza. Ezt tette a tévé is, az infotainment éppen erről szól, de a tévé korlátos eszköz: a csatornák fenntartása drága, a műsoridő véges. Az interneten nincsenek mennyiségi korlátok. Bármit és bármennyit közzé lehet tenni, ha azt elektronikus formában meg lehet jeleníteni, le lehet tárolni. Bármit.
Összeesküvés elméleteket. Őrült ötleteket. Rögeszme-futtatásokat. Sikertörténeteket. Boldogságot. Segítséget. Halált. Életet. Tényleg bármit.
Ezt a bejegyzést nem filozófálgatásnak szánom, valami egészen másnak. Arra szeretnék rámutatni, hogy nem az internettől lett jó vagy rossz a világ. És nem az internet tehet arról a rengeteg szemétről, ami onnan is ömlik ránk. Az internet a hozzáférést könnyítette és gyorsította meg. És nincs korlátja: nincs olyan szervezet, ember, bármi, ami a megjelenés előtt minősíti a tartalmakat. Emiatt minden esetben az események után loholunk, nem alakítjuk azokat. Valaki kiküld egy undorító tartalmú spam-et? Akkor tudsz lépni, amikor már megtörtént - kármentesz. Kiderül egy segítségkérő képről a Facebookon, hogy valójában egy weboldal reklámja? Még azzal is segíted, amikor felhívod erre a figyelmet. Kiderül egy gyerekről, hogy öngyilkosoknak segített a virtuális térben? Maximum szörnyülködni tudsz miatta.
Nincsenek kapuőrök. A felelősség az egyénekhez került, és meg kell tanulnunk ezt. De ezt nem lehet szabályozni. Pont a dolog jellege miatt a törvények sem segítenek, csak a gondolkozás.
Marketingesként a felelősségem világos: nem az MRSZ etikai kódexe, nem a hazai folytonosan változó törvények, nem az erkölcsi normák azok, amik a tartalommegosztást szabályozzák, csak a saját gondolataim.
Én vagyok saját magam első szűrője.
Utolsó kommentek