Ma megint az élet írja a blogom... Történt, hogy abban az óbudai iskolában, ahova a lányom jár, egyre jobban elszaporodtak a nem kívánt események. Tudni kell ehhez, hogy sokkal lazább volt az iskolai rend a szülők felé, mint máshol szokás: délután fel lehetett menni a gyerekekért az osztályba, lehetett beszélgetni ilyenkor a tanárokkal, stb. De sajnos ezzel a helyzettel néhányan visszaéltek, plusz bárki be tudott menni az iskolába. Így aztán a sokadik lopás és balhézó szülők miatti rendőrség kihívás után az iskola úgy döntött, szigorít.
Eddig a történet nem túl különleges, a romló közhangulat és közbiztonság egyenes következménye a szárnyaló gazdaságunknak, a növekvő foglalkoztatásnak. Viszont a kitalált új rendszer bevezetése elég kaotikusra sikeredett. Egyrészt nem sikerült minden részletében jól kitalálni, másrészt elfelejtették normálisan kommunikálni, mi is fog történni és mikor.
Így aztán elég sok szülő felháborodott, történtek olyan dolgok, amikor az iskola sem állt a helyzet magaslatán, persze a szülők szerint az iskola illetve a tanárok a hibásak, a tanárok szerint a helyzet, a törvények és a szülők. Mindezt tetézte az iskolakezdés zűrzavara, a fantasztikus központosítás a következményei, és persze az a tény is, hogy a korábbi években megszokotthoz képest a mai napig több könyv meg sem érkezett. (Az csak hab a tortán, hogy a megkapott könyvcsomagok több, mint fele hibás volt - hiába, újabb sikertörténet ez!)
Szóval, van egy kaotikus helyzet, amikor nagyon-nagyon fontos lenne a határozott, gyors és pontos kommunikáció. És ez az, ami elmaradt. Egész egyszerűen nincsenek felkészülve arra, hogy időben és pontosan mindent elmondjanak. Persze, valahol megértem, kaptak a nyakukba a tanárok és az iskola vezetői annyi szart, hogy abból önmagában nehéz kimosakodni (lásd még: a ráció fosztóképzője az "adminiszt"), de azért a szülők joggal várják el, hogy tudjanak a dolgokról.
A radikális változás, vagyis az, hogy mostantól a szülők nem mehetnek be a suliba, csak az előtérben maradhatnak, bár visszalépés és véleményem szerint rossz dolog, de úgy tűnik, szükséges. Lehetne más megoldás is persze, de az biztos, hogy többe kerülne (pl. szülő kártya, vagy mittudomén, nem vagyok azért ebben szakember). De nem elég ezeket kitalálni, nem elég megvalósítani, meg kell tanulni kommunikálni is.
Ugyanis a legnagyobb baj az információ hiánya. Ilyen hétköznapi helyzetben is, ha megkapjuk a kellő tudást, akkor sokkal jobban állunk hozzá a dologhoz. Én például, amikor felháborodtam (forrt bennem a düh), akkor beszéltem az egyik (ismerős) tanárral, aki az iskola egyik vezetője is, és higgadtan megkérdeztem tőle az okokat. Így, hogy látom a hátteret, kicsit máshogy látom a történteket. Továbbra sem tetszik, de megértem, miért csinálják. Mindössze annyi kellett ehhez, hogy kommunikáljanak velem!
A válságok jelentős része ugyanis információ hiányból fakad. Ezt tanuljuk meg, minden esetben: ha a cégünknél van változás, ha az ügyfelek felé kell mást mondanunk, ha a szolgáltatásunkban kell szigorítanunk, akkor mindig pontosan és őszintén próbáljuk meg elmondani az okokat (ha azok publikusak). Sok idegeskedéstől megkíméljük ezzel magunkat!
Utolsó kommentek