Vannak gyerekeim, bár még nem Facebook korúak. Tudom, hogy pár év, és olyan módon fognak internetezni, amit én se követni, se ellenőrizni nem fogok tudni. Éppen ezért iszonyúan fontos, hogy megtanulják, mit szabad, és mit nem. Hogyan vigyázzanak magukra, a személyes szférájukra, hogyan viselkedjenek, minek mi lehet a következménye.
Nekik talán szerencséjük van, mert én ezt tudom, hogy kell, és igyekszem is folyamatában megtanítani őket, hogyan legyenek tudatos digitális bennszülöttek. De sajnos azt látom, hogy pont azok, akiknek ezt valójában csinálni kellene, vagyis a tanárok, jellemzően nagyon le vannak maradva ezen a területen. Nem arról van szó, hogy ne interneteznének, hanem arról, hogy nem tanítják azt, mit és hogyan kell csinálni. Nem arra gondolok, hogy mit tanítanak informatikából, hanem arra, hogy folyamatában mennyit és mit látna a gyerekek. Vannak kivételek persze, de a nagy átlag az, hogy az iskolában nem tanítják meg nekik, hogy például ha egy tanárt bejelölnek a Facebookon, akkor az bizony látni fogja azt, amit kiírnak a Facebookra. És akkor történnek ilyenek:
Mondjuk, itt a tanár is megér egy misét (faszér' mobilozik órán), de a gyerek se gondolta végig, mit csinál.
Nos, éppen ezért fontos, hogy elkészült egy tananyag, óvodapedagógusok, tanítók és általános iskolai tanárok számára, ami kritikus gondolkodás fontosságát a 9-12 éves gyerekek nyelvén mutatja be 14 fejezeten keresztül. Már csak tanárok kellenek, akik ezt meg is tanítják. Ezért aztán:
A gyermekek tudatos és biztonságos internethasználatának oktatásával kapcsolatos pályázatot hirdet a MediaSmart Hungary és a Telenor Magyarország óvodapedagógusok, tanítók és általános iskolai tanárok számára. A Digitális világ tanára című pályázat nyertesei értékes okos eszközöket kapnak, 100 pályázó pedig egy évre szóló Hipernet hozzáféréssel gazdagodik.
Tehát tanárok kerestetnek.
A Digitális világ tanára pályázatra két lépésben várják a jelentkezéseket. A pályázók 2014. január 15. éjfélig regisztrálhatnak óvodai és általános iskolai kategóriában a www.digitalisvilag.hu honlapon. A jelentkezők között 100 darab, egy évre szóló ajándék Hipernet szélessávú mobilinternet hozzáférést sorsolnak ki a szervezők, hogy ezáltal is segítsék a pályázók szakmai felkészülését. A Hipernet hozzáféréshez szükséges hardware eszközöket a Huawei magyarországi képviselete biztosítja. A második lépésben A Digitális világ című oktatási segédanyag használatát, hatékony pedagógiai alkalmazását bemutató pályázati anyagot kell benyújtaniuk a jelentkezőknek 2014. március 16. éjfélig. Az eredményhirdetés időpontja 2014. április 9. Az írásos anyag mellett képes, videó alapú vagy más érdekes formátumú munkát is benyújtók Kreatív különdíjért is indulhatnak.
A fentiekből látszik, hogy most a Telenor állt az ügy mögé, és ez nekem megmondom őszintén, tetszik. Nagyon jó, ha a piac felől érkeznek ilyen programok, mert így nem lesz benne olyan fölösleges ideológiai sallang, olyan fölösleges körök, amelyek csak idegesítenék a gyerekeket és a tanárokat. Remélem, működni fog ez a program.
Nagyon nagy szükség van rá.
Utolsó kommentek