A Facebook a kis gömböc. Kell neki minden, de leginkább a figyelmünk: azt akarja, töltsünk el nála minél több időt. Ezt persze azért teszi, mert így nagyon sok pénzt tud rajtunk keresztül keresni. És mi tömjük, mintha nem lenne holnap. Adunk neki tartalmakat, adunk neki információkat és adunk neki időt. A saját időnkből.

A Facebook kicsit olyan, mint a Mommo című könyvben a szürke öltönyösök, csak nincs szivar a szájában. Az időnk élteti ugyanis. Éppen ezért megtesz mindent, hogy jól érezzük magunkat, ha Facebook-ot használunk.

És mi jól érezzük magunkat.

Azt látom, hogy egyre többen szoknak le a nem Facebook megoldásokról. Korábban, ha írtam egy blogbejegyzést, akkor arra oda, a bejegyzés alá érkeztek a kommentek. Mára ez riitka. Ma már a kommentek jobbára a Facebook-on érkeznek - mert vannak még, csak máshol.

De ez mind nem elég, a Facebook lassan a blog helyett is jól működik. Korábban, ha hatást akartunk elérni, indítani kellett egy blogot. Ma már elég egy jó Facebook poszt, ha azt publikusra is állítjuk. Mert elérésben fogja tudni azt hozni, mint amit egy blogbejegyzés hoz. És hatásban is.

Az első ilyen "komolyabb" posztom még 2013-ban készült, sok száz megosztást kapott. Aztán bő két hete egy sokkal rövidebb bejegyzésem futott nagy karriert, még a Dívány is átemelte. Ha ilyen hatásokra képes egy bejegyzés (vagy jegyzet) a Facebook-on, akkor tényleg minek blogot írni?

(Persze, van erre is válasz: mert a hagyományos blog visszakereshető, mert jobban mérhető, mert a sajátunk, stb.)

Itt vagyunk tehát 2016-ban: a Facebookon belül már van annyi élet, hogy el se kell menni onnan igazán. A Facebook így lassan felzabálja a blogolást is. A kommentek után, azonnal.