Sokan nem értik, miért van az, hogy hiába van tele minden média azzal, hogy maradj otthon, mégis százak, ezrek mennek mindenfelé. Idősek is, fiatalok is: nemcsak akkor mozdulnak ki, amikor kell, hanem igyekeznek fenntartani az eddigi életvitelüket, és nem foglalkoznak a veszéllyel. Holott tudjuk, látjuk, olvassuk, hogy ez milyen kockázatokat rejt.

Jellemző hozzállás az, hogy "velem úgyse történik ez meg". Nemcsak nálunk van ez így, más országokban is láthattuk, hogy sokáig voltak a "tagadás" fázisában.

De miért nem hisznek a híreknek? Miért alakult ki ez a hamis biztonságérzet?

Egyszerűen azért, mert ami a tévében van, ami a médiában megjelenik, az sokak számára nem a valóság, hanem egy szórakoztató műsor, szórakoztató tartalom. Jó esetben legyintenek rá, rosszabb esetben egyszerűen fikciós történetnek tartják.

Nem szeretnék se politikai, se egyéb példát hozni, mennyi más olyan hír volt az elmúlt években, amelyek katasztrófákról szóltak, amelyek ijesztgettek, de valahogy soha nem velünk történt, vagy meg se történt végül. De ha valaki végiggondolja, fog találni a saját emlékezetében is ilyet.

Olyan 28 éve, amikor kommunikációs elméletet tanultam, akkor mondta azt egy tanárom, hogy a gyerekeknek ami a tévében megjelenik, az a valóság. Így a valóság része a mese is: Törp Papa ott van a tévében, meg lehet venni a boltokban, olyan tányérból eszik a gyerek. Tehát valóság. Itt most valami fordított helyzet van, kicsit olyan ez, mint a mesebeli fiú, aki farkast kiáltott, és amikor tényleg jött a farkas, senki nem hitt neki. Hát, a média évek óta ijesztget minket, de amikor tényleg jön a baj, akkor nem hiszünk neki.

Akkor fogjuk elhinni, ha velünk történik. Ha megbetegszik a szomszéd, a családtag, ha magamon is érezni fogom a tüneteket. És akkor majd ugyanazok az emberek, akik most felelőtlenül viselkednek, elkezdik szidni a médiát, miért nem szóltak, hogy baj lehet...

Nagyon nehéz elszakadni a megszokott életvitelünktől. A magyarok többsége konzervatív, nehezen viselik a változásokat, nehezen viselik a bizonytalanságot. Most viszont ha élni akarunk, változtatnunk kell, és a mindennapjaink részévé vált a bizonytalanság. Meg kell tanulnunk így élni.

Régen volt háború az országban, így már egyre kevésbé vannak meg azok az ösztönök, azok a tapasztalatok, amelyek ilyenkor segíthetnek. Újra kell tanulnunk mindent.

Azt is, hogy maradjunk otthon, ha ezt kéri a média. Vegyük komolyan. Legalább most!