Hetek óta gondolkozok azon, leírjam-e a véleményemet a Lidl mobil alkalmazásáról. Elsőre nem éreztem relevánsnak ezen a blogon, és inkább csak panaszkodásnak tűnhet az, ami a véleményem. Aztán napról-napra érlelődött bennem, hogy ennek a történetnek van azért néhány nagyon fontos tapasztalata is az online marketingre nézve, így mégis belevágtam a témába.
Olyan helyen lakok, hogy válogathatok a boltok közül, hova megyek bevásárolni. Történelmi okok miatt viszont ez elsősorban a Lidl: amikor a hozzánk közeli boltjuk nyílt, akkor még szinte ez volt az egyetlen, ahol normális választék volt, és autó nélkül is be tudtam vásárolni. Aztán egy kicsit messzebb költöztünk, de addigra már megszoktam, megtanultam a termékeket, maradtam törzsvásárló.
Így talán nem meglepő, hogy amikor elindult idén a Lidl Plus, a cég mobil alkalmazása, az elsők között töltöttem le, konkrétan hamarabb, mintsem használni lehetett volna. Induláskor még kicsit döcögősen használtam, de mára kialakult az a rutin, hogy nem felejtem el a boltban elővenni a telefonom és lecsippantani vásárláskor. (Ez egyébként azért sem kényelmetlen, mert általában listával megyek vásárolni, a lista pedig a telefonban van.)
Június óta eltelt négy hónap, rendszeres használattal, így van némi tapasztalatom, el tudom mondani, mi tetszik - és mi nem.
Engem az alkalmazás egy olyan funkcióval fogott meg, ami talán nem is a legfontosabb benne: a vásárlásnál kapott blokk rögzítése. Vagyis visszakereshető a korábbi vásárlás, meg tudom nézni, mikor mit vettem - és mennyiért. Ha eljutunk oda, hogy ráadásul még a papírt sem nyomják a kezembe, ezzel csökkentve a szemétmennyiséget, már tökéletesen elégedett leszek, és önmagában csak ezért is használnám az app-ot.
De az alkalmazásban van más is, és vélhetőleg a kulcsszolgáltatása a kuponok. Ami elsőre nagyon jó fogyasztó-csalogató, de a használat módja és a használat következményei már nekem sok problémát felvetnek. Kezdjük az elején.
A kuponokhoz akkor jutunk hozzá, ha használjuk az alkalmazást. 5-7 naponta (nem követtem pontosan, meddig él egy) újak kerülnek föl, és néha lehet plusz kupont is "kaparni", vagyis digitális kaparós sorsjegy is van az alkalmazásban. A "kikapart" kupon bekerül a többi közé.
A kupon tartalma sokféle. Egyszerű százalékos kedvezmény, olcsóbb második termék, ajándék termék, és egy alkalommal volt konkrét összeg kedvezmény is a számlából. A kupon beváltása viszont nem automatikus: nem elég használni az alkalmazást fizetéskor, ráadásul előtte aktiválni is kell a kupont. Hogy az aktiválásnak mi az értelme, az sajnos nem világos. És ez is az egyik gondom az alkalmazással: miért kell kupont aktiválni? Miért nem jár automatikusan?
Jártam úgy, hogy otthon vettem észre, nem aktiváltam egy kupont, így teljes áron vettem terméket. Pedig az alkalmazást használtam, csak nem volt éppen időm végigfutni az aktuális kuponokon, így többet fizettem. Bosszantó... Miért nem jár ilyenkor automatikusan a kedvezmény? Hogy minden alkalommal megnézzem, mit kínálnak?
Örülnék, ha nem lenne az aktiválás. De ha marad, akkor két dolgot megtehetne: jelezze, hogy hoppá, aktiválni kellene, és akkor olcsóbb (a pénztár meg tudná tenni), illetve igazán kilistázhatná, mely kuponok lettek aktiválva, mert most ez csak az összes kupon között látszik.
A kuponok másik problémája a Lidl és az alkalmazás népszerűsége: egyszerűen lassan azt jelenti a kupon, hogy ha nem az akció első napján megyek, már nincs a termékből. Az elmúlt hetekben nagyon sokszor jártam így, és ez bizony csalódás. Csalódás, mert "dolgoztam" vele, és nem kaptam meg, és csalódás, mert mehettem máshova megvenni a terméket (ha egyébként is vettem volna, ha nincs kedvezmény, akkor is).
Így lassan kontraproduktív lesz a kuponozás: végignézem, mert tudni akarom, mit nem fogok kapni aznap...
Az alkalmazás másik problémája annak az érvényesítése. Egy QR kódot rajzol ki a képernyőre, azt kell a pénztárnál lecsippantani. Ezzel az a gond, hogy időigényes. És miközben bénázok, hogy jól tartsam a telefont, a pénztáros nem segít (általában), hanem elkezdi beolvasni a termékeket, így mire végzek a beolvasással, már esélyem sincs olyan ritmusban pakolni, ahogy jönnek az áruk. Ez pedig önmagában is frusztráló.
Szóval, kitaláltak egy jó, vásárlásösztönző megoldást, egy modern, bár helyenként azért fapados hűségrendszert. Ami néhény hónap alatt nem arra ösztönöz, hogy még többet vásároljak náluk, hanem bosszúságot okoz.
Szerencsére ezek nem olyan problémák, amiket ne lehetne megoldani. Az aktiválási kényszert ki lehetne szedni, és talán arra is oda lehetne figyelni, az akció végéig legyen az áru, vagy ha már nincs készlet, akkor kerüljön ki a kupon a rendszerből.
A tanulság pedig az, hogy egy láthatóan jól kitalált, logikus rendszer is rejthet olyan problémákat, amik csak akkor derülnek ki, amikor élesben elkezdjük használni. Ezért tesztelünk menet közben is, és ezért kell felkészülnünk arra, hogy a fejlesztének nem lesz vége a termék vagy szolgáltatás átadásakor.
Utolsó kommentek