Soha nem akartam tanár lenni. Tanárok közt nőttem fel, édesanyám és édesapám is tanár volt, amikor én az iskoláimat végeztem. Számos tanár volt emiatt az ismeretségi körben, sokakat megismerhettem "magánemberként", vagyis nem a tanítás közben.
Nem akartam tanár lenni, de úgy hozta az élet, hogy már bő tíz éve mégis tanítok. Igaz, egyetemen, és az is igaz, nem főállásban, de tanítok. Pontosan tudom tehát, mennyire nehéz munka a tanítás. A tanár munkájának csak egy része az, ami a teremben, a tanulók előtt történik. Ezen kívül fel kell készülni az órákra, ki kell javítani a dolgozatokat, de amit soha nem mondanak: az órán történtek, a tanulók reakciói (legyenek jók vagy rosszak) ott motoszkálnak az ember fejében még sokáig.
Tanárnak lenni hivatás. Nem lehet jól csinálni, ha nem szereted, ha nem érzel rá arra, ez miért jó. Ha nem érzed benne jól magad, előbb-utóbb felőröl, és vagy belefásulsz vagy otthagyod. Kell az a motiváció, ami felépíti egy órát, egy tantárgyat. Kell az a flow, ami elragad, ha azt akarod, hogy élvezhető legyen, amit csinálsz. Mert a jó tanár nemcsak tanít, de a jó tanár kedvet csinál ahhoz, amit tanít. Megszeretteti veled a tantárgyát.
Ja, hogy nem ezt láttad az iskolában?
No igen. A hazai oktatási rendszer semmilyen szinten nem jó. Sok jó tanár önmagában nem elég, kell hozzá egy olyan rendszer, amelyik egyrészt támogatja ezt a fajta kreatív munkát, ami az oktatás, másrészt segíti a tanárokat. A jelenlegi oktatási rendszer ehhez képest korlátoz, nehezíti a tanárok munkáját és megöli a kreativitást. Rossz módszertan, rossz tanterv, rossz hangulat jellemzi. Parancsuralom.
A rendszerváltás előtt ilyen volt, aztán kicsit jobb lett, az utóbbi években viszont jobban visszarendeződött, mint a rendszerváltás előtt volt. És történt még valami.
Tanárok voltak a szüleim, mint írtam. Pontosan tudom, mennyire kevés fizetést kaptak régen a tanárok. Keveset, de meg lehetett belőle éppen élni. Aztán a rendszerváltás után többszöri bérrendezéssel elfogadható, de nem kiemelkedő fizetési szint alakult ki, ami feltételezte, hogy folyamatosan növekszik a bér: követi az inflációt és követi a tanári munka fejlődését is. Erre rá is erősített az életpálya modell. De ez tényleg csak akkor működik, ha a tanárok normális fizetést kapnak. Normálisat: nem többet, mint más értelmiségi munka, de legalább annyit. Amiből meg is lehet élni, lehet fejlődni, tervezni...
Nos, az elmúlt jónéhány évben a tanárok fizetése jelentősen elmaradt attól, ami ehhez kellene. Annyira, hogy egyre kevesebben maradtak a tanári pályán, és még kevesebben vágynak oda. A folyamat látványos: nem kell tíz év, ha minden így marad, és csak néhány elit iskola fog maradni, ahol szaktanárok tanítanak szaktárgyakat. Minden más csak melegedő hely lesz napközben a gyerekeknek (már ha van fűtés, ugye). Ide tartunk most.
És ezért tiltakoznak a tanárok. Hogy ne, ne ez történjen. És ezért támogatom én is a tanárok tiltakozását. A jövőnkért. A gyerekeim gyerekeinek a jövőjéért. Értünk, magyarokért.
Utolsó kommentek