Rossz nyelvek szerint a választási kampányban az a legjobb, hogy a vége majdnem két napos kampánycsend, amikor szigorúan tilos bármit is reklámozni. Két nap csönd, béke, nyugalom.

Aztán persze megy minden tovább. De ez a csönd, ez olyankor nagyon jó.

Vajon mi lenne, ha bevezetnénk a reklámcsendet? Ha csinálnánk reklámmentes napokat? Vajon ha látnánk a reklámok hiányát, jobban felkapnánk a fejünket ezt követően a reklámokra?

A reklámcsendet persze minél szélesebb körben lenne jó bevezetni. No és ugye az is egy érdekes dolog, hogy a plakátokkal, szponzorációkkal mi történne. Meg a szóbeszéddel. Meg a cégérekkel. Meg a...

A reklámcsend igazából kivitelezhetetlen. Mint ahogy a kampánycsend is csak egyfajta idealizált találmány, hiszen valójában csak arról szól, hogy új vagy aktív reklám nem lehet. A passzív(abb) dolgok maradnak.

A reklámcsend is álom. De gondoljunk csak bele, milyen lenne. Néha azért ránk férne egy kicsit.

És most dőljünk hátra egy kicsit, és gondolkodjunk el azon, miért érezzük ezt. Miért érezzük ezt, hogy a reklám néha sok! Azért, mert állandóan ömlik ránk? Nem hiszem. Azért, mert a reklámok jelentős része nem nekünk szól, ráadásul rossz. Erőltetett. Dömping jelleggel ömlik. Kikerülhetetlen. Fárasztó. A kiemelkedés a még harsányabb, még nagyobb, még hangosabb reklám.

Vagy a "különleges" reklám. Amikor már a férfiwc-ben is LCD panel van a pisoár fölött (a Váci utcán van ilyen étterem). Mert a "jó" reklámos mindenhova reklámot aggat, igaz? A jó reklámos "kihasználja a lehetőségeket", "kreatívan használja a felületeket". Cool.

Hát nem. Nem jó ez a minden áron. A jó reklámos szerintem megtanul kicsit a megcélzottak fejével gondolkozni, és a jó reklámos úgy és ott reklámoz, ahogy az a célcsoportjának kell. De ez nagyon nehéz. Marad a szőnyegbombázás és a reklámok elutasítása.

Reklámcsend nélkül. Mert a reklámcsend - csak álom marad.