Szabó Ákos beszólt a fél szakmának. Azt mondja, hogy jó lenne, ha nem tolná le mindenki a gatyáját, azt mondja, hogy jó lenne, ha az egyes hirdetési eszközöket a helyükön kezelnék, és nem mindent kattintásban mérnének. Azt mondja, jó lenne, ha a szakma szakmaként viselkedne, gondolkodna és nem perc-érdekeknek feküdne le.

"Normáliséknál komoly módszertana van a két terület összefüggésben való, - nálunk nullára devalvált szóval - 'integrált' alkalmazásának. De ennek az integrált használatnak az alapfeltétele az, hogy a két terület érdemben elkülöníthető legyen. Ahogy egy sokfogásos vacsora élménnyé válik attól, hogy az egyes fogások a számukra adekvát helyre kerülnek, válogatott italokkal, megfelelő szünetekkel és tálalásban, úgy egy reklámkampány hatékonysága is hasonló módon áll elő". 

Látszatra elég visszhangtalan a fogadtatás. Sehol egy bejegyzés, sehol egy vélemény - talán csak a Twitteren volt rá némi reakció. Ugyanakkor a cikk megjelenése óta több helyen is hallottam szóban kommenteket. Olyan félszavas, odavetett véleményeket.

Ezek a vélemények alapvetően két dolog köré csoportosulnak. Az egyik, hogy pont ő beszél, aki az Adaptive Médiánál dolgozik, és hát tudjuk, hogy ők is letolják a gatyájukat. A másik vélemény szerint ez a régi világ segélykiáltása, vagy nevezhetjük inkább halálhörgésnek: a bannernek annyi, az is hülye, aki nem kattintásra vásárol, egyébként is minden a PPC, felejtsük már el az AV-t meg az időt meg minden mást.

Válságban van a hazai online piac. Hatalmasat estek a költések, az Origó tavaly 1 milliárdnál is többet bukott. Ilyen esetben mindenki ugrik a bevételre, naná, hogy letolja a gatyáját. De vajon tényleg jó ez? És vajon tényleg jó az a gyakorlat, hogy a szakmaiság nem érdekes? Vajon nincs más út?

Szabó Ákos az interjúban éppen egy másik utat mutat meg: azt, hogy a szomszédos Romániában a tartalomszolgáltatók össze tudtak állni és ki tudtak dolgozni egy olyan hirdetési kódexet, amely szabályozza, milyen hirdetést milyen módon szabad eladni. És ezt azért tudták megtenni, mert az ottani piac még nem tart ott, mint a miénk, mert az ottani piac fejletlenebb.

Éveken keresztül mantráztuk páran, hogy a hazai piac túlárazott. Hogy magasak a listaárak, aránytalanul drágák a megjelenések a hatékonyságukhoz képest. Ugyanakkor azt is tudtuk, hogy a piacot a kedvezmények, a hatalmas kedvezmények irányítják. Ebbe az egyensúlyi állapotba zuhant be a Google és tette a piacot olyanná, amilyen most lett: a hirdetők rákaptak a kattintásra, hiszen az aztán mérhető, és ráadásul könnyen el is adható, hiszen mit érdekel engem, hogy hányan látták a hirdetésemet, csak az az érdekes, hányszor jöttek a weboldalamra.

Képzeljük el, hogy a tévéhirdetések nem idő vagy elérés alapúak, hanem az alapján kellene fizetni, hány fővel nőtt meg az üzletünk látogatószáma. Érdekes ötlet, nem? El tudjuk ezt képzelni? Én nem. A banner kattintásra vásárlása pedig ilyen. Látogatót veszünk, ami persze fontos, de nem az egyetlen lehetséges cél.

Szabó Ákos pont erre mutat rá. Nálunk is kellene lépni, nálunk is ki kellene már tépni a nyúl kezéből a vadászpuskát.

És Szabó Ákos az IAB elnökségi tagja, és az IAB elég nagy piaci szegmenst összefog. Ha végigviszi az elképzelését, nálunk is lehet szakmai szabályozás, és végre nálunk is megint az ötletek, a tudás, a tapasztalatok számítanak és nem pusztán az árak.

Én drukkolok neki.