A közösségi média, és úgy általában a könnyen hozzáférhető technológia lehetővé teszi, hogy bárki bármilyen eszközzel bármit gyártson. Akár csak 10-15 éve egy videóklipp elkészítése vagy egy rövid adás összerakása azért viszonylag komoly hátteret és tudást feltételezett. Aztán a full digitalizáció és az egyre egyszerűbb szoftverek korában már gyakorlatilag bárki tud filmet készíteni. Pontosabban nem tud, de az eszköz a kezében van.

Aztán vagy megtanulja azt használni rendesen vagy nem. Gondolom nem véletlenül szakma az operatőré, a vágóé, a rendezőé - ezeket a dolgokat meg kell valahogy tanulni. Vagy rá kell érezni. Aztán ha nem sikerül...

Ilyen nem sikerül dologból ma kettőt is láttam. Mindegy mit, ráadásul az egyiket már pánikszerűen le is szedték a YouTube-ról. Mondjuk a másikra egyelőre büszkék az alkotóik...

De most a lényeg az, hogy ezek az anyagok kritika nélkül meg tudtak jelenni. Régen is voltak szar anyagok, persze, de olyankor azért lehetett látni, tudni, hogy van valami személyes dolog a háttérben (ki dugott kicsodát, például). Mára ez sem kell: az önjelölt zsenik eláraszthatják alkotásaikkal a netet. És Hamupipőke legyen a talpán, aki ennyi ocsúból kiszedi az értéket.

Pedig nem túl bonyolult a dolog: kérjünk valakiket meg, mielőtt publikálunk, ugyan, nézzék már meg. Vagy legalább legyünk magunkkal szemben kritikusak.

Én is írtam verseket zsenge ifjú koromban, de szerencsére időben elvesztettem azokat. Most nem kell miattuk égnem, mint a krasznahorkai vár...