Szokták mondani, az internet a cyber tér. Egy olyan hely, ami a valóságban nem létezik, hanem egy képzett, elvonatkoztatott valami. A cyber tér leginkább persze valamilyen cselekvésnek, történésnek a helye: hely, ahol a benne lévők egymással valamilyen interakcióba lépnek. De ha ilyen hely, akkor ez nem más, mint egy közösség.
De az interneten nem egy közösség van, hanem sok. Rengeteg. És persze egy felhasználó jellemzően (de nem szükségszerűen) több közösségben is benne van. Ezek a közösségek magukban egy-egy cyber terek, saját belső szabályokkal, saját belső felépítéssel és viszonyrendszerrel.
Ezek a terek valójában szigetek, és a sok-sok sziget között a hajók azok a tagok, amelyek több közösségben is benne vannak. Ha sok közös tag van, akkor két sziget közel van egymáshoz, ha nincs közös tag, akkor távolra kerül. És persze az átjárás lehet több lépcsőben is.
Konkrétan: ennek a blognak az olvasói egy közösséget alkotnak, ez a blog létrehoz ezáltal egy cyber teret. De eközben az itt jelenlévők egy része olvassa Doransky blogját, ír a Blogteren blogot, fórumozik az Indexen. Benne van több közösségben is.
Jó lenne, ha ez az egész így együtt alkotna egységet, de azt látom, hogy vannak teljesen egymástól távol lévő pontok. Például miközben Wolf Gábor blogján pörgő közösségi élet van (nézzük meg ennek a bejegyzésnek a kommentjeit), addig az ott jelen lévők nagyon máshol nincsenek. Például nem jutottak el tanult és felkészült barátom, Dévai Zoltán blogjára, ahol az őket érintő témáról sokat és nagyon jól megírt anyagokat olvashatnának. De Zoli és Gábor két külön cyber térben élnek. Kevés az átjárás, sőt jellemzően nincs is.
Marketing szempontból fontos látnunk, hogy az internet nem egy közösség. Nem egy tér. Az egyre népszerűbbé váló word-of-mouth marketing, a fogyasztók által önként továbbadott reklám tudománya a közösségekre épül. Egy videófilm, egy reklámspot nem attól válik vírusreklámmá, hogy bedobjuk valamelyik (vagy több) közösségbe. Attól válik vírusreklámmá, hogy elkezd terjedni: a kisközösségből kilép, és áthajókázik az egyik szigetről a másikra. Ezeket a hajókat pedig azok a véleményvezérek kormányozzák, akik több helyen is "otthon vannak".
Tehát a marketing szempontjából fontos célcsoport a véleményvezérek csoportja. Őket kell azonosítani és informálni. Ennek egyik módja egyébként a blog: ti mind véleményvezérek vagytok, ha ezt olvassátok, és olvastok sok mást is ami benneteket érdekel, és ezt a tudást meg is osztjátok a környezetetekkel. Hiszen így véleményt alkottok, és ezzel befolyásoltok.
Tehát az internethez máshogy kell viszonyulni egy marketingesnek, mint a hagyományos médiához. Itt a technológia és a felhasználás módja miatt kialakult sokszínűség az elérésben is jelentkezik. És a célcsoportot már nem úgy érdemes meghatározni, hogy 18-25 év közötti budapesti vagy nagyvárosi férfi, hanem például így: azok, akik az új technológiával kapcsolatos oldalakat olvasnak, és rendszeresen frissítik elektronikus kütyü "állományukat". Azaz ne a demográfia, hanem a viselkedés számítson.
Új kihívásokat jelent ez az egész cyber világ tehát. Új kihívásokat és újfajta gondolkodásmódot is.
Utolsó kommentek