A tévé be van kapcsolva,
Azt nézi minden rabszolga!

A. E. Bizottság: Békásmegyer 

A nyolcvanas évekre elértük a fejlődés csúcsát, aki akarta, annak már biztosan volt tévéje, sőt, a Junyoszt televíziók és a kis Videoton tévék elhozták a szem rágógumiját a telkekre, kempingekbe is - nem volt menekvés!

No persze akkoriban nem volt ötvenegynéhány hazai tévécsatorna. Volt viszont másfél. Meg akkoriban még előfordult például hétfőn adásszünet. Az egy ilyen világ volt.

De az esti filmet mindenki látta, és ha ment a Fantomas vasárnap délután, akkor az téma volt a suliban! Akkor voltak igazi nézettségek, és akkor voltak igazán ismert tévés személyiségek. De nem voltak igazi sztárok, és sehol nem voltak a celebek. Nem is volt azért ez annyira rossz. (Már a celebek hiánya.)

A tévé igazi kapuőr volt. Az volt a valóság, amit a doboz megmutatott, és ami azon kívül volt, az kvázi nem is létezett. Így éltünk, itt éltünk, így voltunk befolyásolva.

Kis kikacsintásnak ott volt Hofi, esetleg csöcsöket is nézhettünk, ha volt Parabola (Szuperbola! Szilveszterkor!), és együtt nevettünk a nyomorunkon a Telepódium adásai alatt, ahol Nagy Bandó igazán híres lett.

Meg ugye volt Derrick, Isaura, sőt Kunta-Kinte és Szandokán is, mert sorozatok nélkül már akkor sem volt élet az élet. És nem Vészhelyzetet néztünk, hanem egy kórházat a város szélén, később aztán egy eneszká klinikát. Barátok közt helyett volt a semmivel sem jobb Szomszédok, de konkurencia nélkül - ami nem is volt baj, mert videómagnót akkoriban csak nagyon kevesen tudtak venni maguknak.

Aztán valamikor 88-89. körül megjelentek az első műholdas csatornák. Kinyílt a világ! Volt Sky Channel, Super Channel és TV5. Megjelent a nagyvilág a dobozban, igaz, az ország szélén élők (és ez kis ország, mindenki a szélén élt...) láthattak ORF-et, Belgrád1-et, vagy a pechesebbek Csaucseszkut korábban is.

Hosszú évek kellettek, hogy eljussunk a kereskedelmi csatornákig (mindössze 10 éve van RTL Klub és TV2!), és még több, hogy legyenek szép számmal magyar nyelvű tematikus csatornák is. 

De ez még mind a dobozhoz láncolt bennünket. Igaz, a dobozok száma egy lakáson belül nőtt, lassan minden családtagnak lett egy, már megengedhettük magunknak. De még mindig kapuőrökön keresztül jutott el hozzánk az információ, és ezek a kapuőrök bizony szigorúak voltak. Igaz, nem a diktatúra szigorúságával, hanem a reklámmal, de befolyásoltak és befolyásolnak minket.

És akkor egy nagy lendülettel térjünk át erre:

a magyar háztartások körülbelül 48 százaléka rendelkezik valamilyen saját internetkapcsolattal.

Vagyis minden második háztartásban van internet. Meg persze gyakorlatilag mindben van még doboz (jó, van egy olyan 3%, ahol nincs, tudom).  De itt van a konkurens, egy olyan konkurens, ahol nincs értelme a korábbi nézettségről és korábbi ismertségről beszélni.

Nincsenek kapuőrök sem. A reklámok elég jól elkerülhetők. Kis túlzással azt "fogyasztunk", amit akarunk. Szebb, szabadabb, vidámabb világba értünk: az internetre!

Na jó, ennyire nem rózsás a helyzet. Emlékezzünk csak A part című filmre, ahol a földi paradicsom csak látszólagos, és ott van a halál és a veszély a szomszédban. És bennünk.

Az interneten is sok a szemét, sok a "veszélyes tartalom". Nem is tudjuk igazán használni, egészen meglepő dolgokat tapasztalunk, ha figyeljük a felhasználói viselkedést.

Szabadság ez, de egyben szabadosság is. Nehéz, terhes, munkás szabadság, ahol pont annyi lehetőségünk van, amennyit kikaparunk magunknak. Ha jól csináljuk, az internet segít nekünk. Ha rosszul csináljuk, akkor viszont csak nehezíti az életünk. Meg kell tanulnunk élni a szabadsággal. Talán ez a legfontosabb üzenete most, 2009-ben az internetnek.

Mert az internet felszabadít. A doboz már nem annyira érdekes. Van helyette más játékszerünk.

Ami azért, lássuk be, máshogy börtön.