Azzal, hogy a közösségi oldalak váltak az új csodavárás színterévé, vagyis minden hirdető előbb-utóbb eljut oda, hogy a közösségi oldalakon is kellene valami értelmeset csinálni, felpörgött a játékok, pályázatok száma. Mi is csináltunk-csinálunk pár videópályázatot, amikor adott témában lehet saját készítésű videót készíteni, de számos másik példát is láttam hasonló ötletre építve.
Éppen ezért fontosnak gondolom összeszedni, mik azok a dolgok, amik minimum kellenek ahhoz, hogy egy ilyen megoldás sikeres legyen. Nem állítom, hogy az alábbiak megléte önmagában elég - de ezek szinte biztos, hogy kellenek. (Vagyis: szükséges, de nem elégséges feltételek.)
- Tudd, ki a célcsoport, kiket akarsz "aktivizálni"! Könnyű belátni, hogy egy videópályázat nem való minden célcsoportnak. Sőt, igazából egy viszonylag szűk célcsoport az, amelyik ilyenre megmozdítható: kell ugyanis lennie megfelelő eszköznek (ami egy kamera, de ugye mobillal is lehet mozgóképet rögzíteni) és kell lennie megfelelő tudásnak (vagyis meg kell vágni azt a filmet). Ezek együtt pedig főleg fiatalabb és technokratább embereket feltételeznek. Ezen körön kívül inkább a kevésbé technikai igényes megoldásokat próbáljuk használni, pl. egyszerű fotópályázatot.
- Ne legyen bonyolult a játék! Világos egyértelmű és egy mondatban meghatározott feladat kell.
- Nem szabad túlságosa korlátozni a felhasználót! Minél kevesebb kötelező dolog legyen, hogy ne érezzék úgy, hogy gúzsbakötve kell táncolni.
- Legyen beépített embered. Kell lennie viszonylag hamar pár pozitív példának, pár versenyző videónak. Ha nem indul el az áradat, akkor bizony neked kell elindítani.
- Ne várj sok száz videót! Annak is örülhetsz, ha több tucat érkezik. Ez fontos, erre jobb előre felkészülni!
- Legyenek díjak, és azok a célcsoport számára hasznos díjak legyenek. A hasznosság talán fontosabb is, mint a díjak értéke.
- Végül: ugyanúgy be kell hirdetni a játékot, mint egy hagyományos kampányban a landing page-et.
Utolsó kommentek