Olyan mértékű hype van az Apple iPad-ja körül, mintha valamilyen nagyon új, nagyon különleges dolgot találtak volna ki. Pedig első közelítésre az iPad nem több, mint egy felpumpált iPhone: ugyanaz a felület, (egyelőre) ugyanazok a szoftverek, csak nagyobb.

Végülis az iPad valóban nem más, mint az iPhone felnagyítva, de mégis több annál. És ennek nem a hardver az oka.

Mert a hardver az egyszerű, ráadásul olyan stetevjobs-osan hiányoznak mindenféle máshol megszokott funkciók a szoftverből is: egyelőre nincs multitask, nincs flash, nem triviális dolog a saját anyagok felmásolása, ilyesmi.

Az iPad - ahogy nézem a teszteket - valójában egy tökéletes bevásárlókosár, aminek semmi más célja nincs, mint az Apple boltjából való vásárlásra ösztönzés: vegyünk tartalmakat, vegyünk szoftvereket, vegyünk, vegyünk, vegyünk.

Ehhez képest meg elég drága ez a kütyü. De ha megveszik... miért ne adná most drágán? Ráadásul a szokásos nagyképű Apple hozzáállás akkora lendületet adott az iPad-nak, hogy azok is komolyan veszik, akik egyelőre csak legyintenek az internetre: a kiadók.

Doransky jól írja: jött egy kütyü, ami reményt ad a kiadóknak, a bevétel megtartásának a reményét. Végre egy nagy példányszámú zárt rendszer, ahol a fizetési modell is megoldható, és eladhatóvá válik az a termék, ami eddig az interneten alig hozott bevételt.

Az iPad tehát egy ígéret: a profit ígérete. A kiadók éppen ezért rá is haraptak, és ha valóban hozza az elvárt számokat, még jobban fogják hype-olni ezt a kütyüt. Nekik is megéri.

Steve Jobs pedig ül a háló közepén, és csendesen mosolyog. Megint neki lett igaza.