A netes kommunikáció egyidejű valami. Míg az eddig megszokott kommunikációs formák többé-kevésbé lineárisan voltak csak elérhetőek, addig az interneten egyszerre zúdul ránk az információ.
Mire is gondolok? Telefonálni egyszerre csak egy emberrel lehet (vagy konferencia beszélgetést folytatunk, de akkor sincs átfedés). Egy személyes találkozó közben nem tárgyalunk mással. A levél jellegénél fogva egyszerre lehet több is, de naponta egyszer kapunk olyat (általában). Ezzel szemben az interneten egyszerre kaphatunk mindent: az e-mail, a skype, az msn, a Gtalk, az ICQ, a Twitter, a Facebook hírfolyam, az rss és így tovább - mind egyszerre képes jönni.
Ismerős az az eset, hogy beesik egy nap 40-50 e-mail, rádchatelnek egyidőben hárman-négyen, kezd 100 fölé futni az olvasatlan rss feedek száma? És persze ilyenkor csörög a mobilod is, és szólítanak meg a Twitteren.
Ez rengeteg infó. Néha feldolgozhatatlanul sok. Egész egyszerűen túlnőtt minket ez az egész. Lassan kellene egy titkár, aki figyeli a leveleimet, és csak azt engedi tovább, amihez tényleg kellek. De az email - és a többi cucc - nem így működik.
Az időmért megy a harc, tudom én. Kérdés, meddig bírom, meddig lehet ezt bírni. Mert néha kicsit tele lesz ezzel az ember. Egyre több ismerősöm van, aki nem képes reagálni az e-mailekre - még el se jut odáig, hogy elolvassa azokat. Vajon hova fejlődik ez?
Amikor egy kommunikációs folyamatot kell megtervezni, igenis figyelni kell arra, a befogadónak mennyi ideje van velünk foglalkozni. Ha nincs ideje, vagy csak nagyon kevés ideje van, akkor nem szabad hosszú levelekkel, cikkekkel bombázni. Ki kell találni, mi a kulcsüzenet, ki kell találni, melyik csatorna a legkevésbé túlterhelt, és ott kell megpróbálni lenyomkodni a torkán. De ne legyenek nagy reményeink: az ideje véges.
Mi a megoldás? Talán a szóbeszéd marketing. Talán. Amíg még van időnk beszélgetni a barátokkal.
Utolsó kommentek