Azt tanítják, hogy a kommunikációd legyen egyértelmű. Nem szabad bizonytalankodni, mert az olyan hatást kelt, mintha magad se tudnád, mit akarsz. Akkor is határozottan kell mondani és kimondani a dolgokat, ha amúgy pontosan tudod, hogy egyáltalán nem biztos, hogy tényleg minden úgy van, ahogy mondod.

A reklámok is erről szólnak: állítunk valamit, amit igaznak vélünk, ezt nagyon határozottan tesszük - de előfordulhat, hogy tévedünk. Például a termék minősége nem az igazi, vagy a sok szép mondattal a magas árat leplezzük. Ilyenkor nem igazán hazudunk (de), csak határozottan állítjuk azt, amire fókuszálunk. Aztán vagy bejön, vagy nem.

Ha már az elején úgy tűnik, hogy akár tévedhetünk is, akkor bizony okosabban kell felépíteni a kommunikációt: kell lennie kiskapunak, menekülési útnak. És fel kell készülnünk valamilyen válságtervvel is, ha véletlenül "úgy van", vagyis ha beüt a baj.

Hibásan kommunikálunk akkor, ha lánglelkű költőként állítunk valamit, majd amikor az élet ránk cáfol, saját dugánkba dőlünk. Hibásan, hiszen a kommunikációnak nemcsak az a része, hogy lelkesen átadjuk a gondolatainkat, hanem az is, hogy azt követően még életbe maradjunk. Szépen hangzik a sortűz előtt a "Hazáért!" kiáltás, kérdés, lehet-e egy cég - vagy adott esetben egy párt - ennyire önfeláldozó. Néha igen, de akkor már csak az utókor értékel. És nem lehetünk minden nap újra és újra forradalmárok, egy idő múlva az unalmassá válik.

Ilyen kommunikációs csapdát persze ritkán figyelhetünk meg teljes valójában, hiszen ha egy cég követi el, akkor azért nem mindig kap nagyon nagy nyilvánosságot, meg hát rendszeresen túl lép rajta az idő. De most olyan áldott állapotban vagyunk, hogy szépen nyomon követhetünk egy nagy nyilvánosság előtt zajló hibasorozatot.

Tény, hogy Orbán Viktor zseniális kommunikátor. Az volt már '88-ban is, aki látta a Fekete Doboz Fidesz filmjét, vagy volt szerencséje akkoriban beszélgetni vele, tudja, miről beszélek. Ráérzett arra, hogy az akkori elkenős kommunikációs maszlaggal szemben a határozott, karakán kiállás, a nyílt, őszinte beszéd mekkora fegyver. Aztán persze a forradalmárból politikus lett, a fiatal lázadóból népvezér - de a kommunikációs lendülete, az a fajta tudása, amellyel a hallgatóságot képes volt magával ragadni, egyáltalán nem változott. Sőt, még csiszolódott is, volt rá ideje.

Ugyanakkor mindig is tudtuk Orbánról (értsd: már a 90-es választási kampányban is), hogy amit mond, abba több a lendület, mint a tény, és ügyesen bánik az információkkal. Amit mond, az jó alap, de pontosítani, és néha bizony takarítani kell utána. Ez mindaddig nem baj, amíg a pontosítás és a takarítás megtörténik. De ha ez elmarad, akkor problémák lehetnek.

Mindezek ismeretében talán már könnyebben érthető, mi is történik jelenleg a kormány kommunikációjában, miért érezzük azt egyre többen, hogy amit mondanak, az egy gyorsnaszád tempójával távolodik a valóságtól.

Egész egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy bizonytalanságot mutatnak. Tényként állítják, amit terveznek, valóságként a lehetőségeket, és amikor az élet - sok esetben nem is az ő hibájukból - rácáfol, akkor már nincs visszaút. Egy gyorsnaszádot nem érdemes rángatni, mert felborulhat, az utasok meg hányni fognak. Nem is rángatják, haladnak szépen tovább ("Vissza a Lenini úton", ahogy ezt egy 21 éves kampányszlogenben használták), miközben a valóság más irányt vett.

Belekerültek egy kommunikációs csapdába. Szerencsére építettek bele kiskapukat, de ilyen lendületnél azok sem használhatóak azonnal, vagyis idő kell, míg a kommunikáció a valósághoz felzárkózik. Történik is ez, de lassan. A csapda nem zárult be teljesen, és van esélyük kilépni belőle.

Azt hiszem, ha Orbán Viktoron múlik, meg is fogják tenni. Más kérdés, hogy ez a hetekig tartó ellentmondó helyzet mennyire tette tönkre a teljes kommunikáció hitelét. De a politika érdekes játszótér: ebből is fel lehet állni. Azt hiszem, pár hét múlva kiderül, sikerül-e nekik.