Végre sikerült megnéznem a The Social Dilemma című filmet, ráadásul családi mozit csináltunk belőle, így két lányom is velem nézte. Ők 15 és 18 évesek, és természetesen használják a közösségi médiát, ezért is volt érdekes a véleményük. A kb. másfél órás film persze így bő két óráig tartott, annyiszor állítottuk le és annyi témát beszéltünk át belőle.
Mert ez egy jó film arra, hogy beszéljünk ezekről a dolgokról. Arról, hogy mennyiben változtatta meg a közösségi média az emberi viselkedést, az emberi kapcsolatokat, a marketinget, a világot. A film erre nagyon sarkos válaszokat ad. Röviden azt mondja, hogy nagyon megváltoztatott mindent, és nagyon nem jó irányba. És ehhez mindenféle érveket és tényeket mutat meg, jobbára olyanok szerepeltetésével, akik valamilyen módon kapcsolódnak ennek az ökoszisztémának a kialakulásához, működéséhez.
Akik nincsenek otthon az online világba, nem jártak az elmúlt húsz évben online marketinggel kapcsolatos konferenciákra, azoknak sok újdonság volt a filmben. Mivel ők a jelentős többség, így érthető a film fogadtatása: az újdonság erejével hatott. Az más kérdés, hogy iparági szereplőként sok újat nem hallottam. A legmegdöbbentőbbnek tálalt témák is mind olyanok, amikkel nap mint nap dolgozunk.
Mivel tanultam némi marketingpszichológiát is, így a hatásmechanizmus sem volt új, ahogy a közösségi média működik. A nagy megmondások persze sokszor le lettek már írva: a közösségi média drog, esélyünk sincs azzal szembeállni, stb. Ami persze mind jól hangzik, de valahol itt volt az a pont, amikor a lányaim felhördültek...
Ami engem zavart, az elsősorban a sok csúsztatás, ami a filmben elhangzik. Mert soha nem hasonlít semmihez adatokat, és persze a puszta tények nagyon szigorúan hangzanak. Mennyi időt töltöttél a telefonoddal? Napi 4-5 órát? Normális vagy?
De közben meg arról nem volt szó, hogy aki nem a telefonnal babrál, az mennyi időt tölt a tévé előtt, műsorokat nézve. Tudod mennyi az átlag? 2015-ben egy magyar ember átlagosan 5 órát töltött a tévé előtt. No? Akkor melyik a sok? Erről nem beszélt a film...
A mobilhasználat nemcsak közösségi média, még akkor sem, ha azon van a hangsúly. Emaileket olvasunk, híreket böngészünk, filmet nézünk, lényegében ugyanazokat a tevékenységeket folytatjuk, amiket telefon nélkül is tettünk, csak most mindez bekerült egy eszközbe.
A személyiségtorzító hatás is érdekes. Igen, vannak, akik emiatt plasztikáztatják magukat, másokban nő a feszültség, depressziósok lesznek, öngyilkosok... Igen, ez nagyon nagy baj. Még szerencse, hogy kezdjük ezt felismerni, és lassan tudunk tenni is ez ellen. Arról már nem beszél a film, hogy korábban hasonló változásokat a televízió okozott. Például emberek napirendjét befolyásolta, mikor mentek a népszerű műsorok a tévében. A filmsztárok voltak az influencerek: olyanok akartunk lenni. És így tovább.
A közösségi média országokat befolyásoló szerepe sincs szembeállítva a tévé hasonló szerepével. Azzal, hogy az 1992-es los angeles-i zavargások nem a közösségi média miatt törtek ki, de ugyanolyanok voltak, mint a filmben felhozott példák. Csak most a tévé helyett Facebook van.
Folytathatnám, de nem érdemes. A fentiek olyan csúsztatások, ami miatt erős hiányérzetem volt. A film utolsó 20-25 perce, az erősen kommunisztikus, kapitalizmus ellenes vádbeszédek már csak olyanok voltak, amiket nem is tudtam igazán komolyan venni.
Összességében tehát sok, nagyon sok fenntartásom volt a filmmel. A legnagyobb bajom mégsem egy konkrét dolog, hanem az egész hangulata: arról szólt, hogy bebizonyítsa, nem mi tehetünk a problémákról, nem a mi felelősségünk a széttagoltság, a tudatlanság, az énképzavar, hanem minderről a nagy techcégek tehetnek. A film igyekszik felmenteni bennünket, és másban keresni a hibát.
De vajon igaz ez? Nem nekünk kellene inkább megváltozni? Amikor arról beszélnek, hogy mi a valóság, akkor miért nem beszélnek arról, hogy ez például olyan kérdés, ami már az ókori filozófusokat is érdekelte? Miért lennének pont most válaszok a nagy kérdésekre?
De a film jó. Jó, mert valós problémákat, fontos témákat vesz elő. Kicsit elfogultan, nagyon egyoldalúan, de mindenképpen aktuálisan. Örülök, hogy megnéztük, és örülök, hogy beszélgettünk róla. Ez a film kellett.
De legyenek újabb filmek is ebben a témában. És beszélgessünk azokról is majd.
Utolsó kommentek