Az elmúlt egy évben sokan megtanultuk, mi az a félelem. Félelem valamitől, amit nem látunk, nem ismerünk, csak mások elmondása szerint létezik. De ettől még tudunk félni tőle. Sőt, főleg emiatt tudunk félni tőle: mert félni elsősorban az ismeretlentől tudunk. És persze tudunk félni ismert dolgoktól is, de azokra talán fel tudunk készülni.
A félelem sokszor lehet hajtóerő, hiszen az egzisztenciális félelem sarkalhat embereket tanulásra, vállalkozásra is. De a félelem akadályozhat is: ha félünk valamit megtenni az esetleges rossz következmények miatt, akkor bele se vágunk.
A félelemnek van helye a kommunikációban is. Amikor megfogalmazunk egy üzenetet, akkor igenis alapozhatunk az emberek félelmére. Mert mitől félünk igazán? A jó öreg Maslow-piramis ezt is jól megmutatja. Mindentől félhetünk, ami a piramisban van, kinek mi az, ami igazán hiányozhat. Minél magasabb szinten "járunk", annál több dologtól félhetünk.
Lényegében félhetünk attól, hogy nem kapunk meg egy terméket. Félhetünk attól, hogy lemaradunk egy eseményről. Félhetünk attól, hogy másnak hamarabb lesz meg valami, ami nekünk is kell. De ezek a félelmek igazából nem túl komolyak. De félhetünk attól, hogy betegek leszünk. Félhetünk attól, hogy megbetegszik egy rokonunk. Hogy elveszítjük a munkánkat. Hogy elveszítjük a lakhatásunkat. Hogy elveszítünk mindent.
És ezekre a félelmekre bizony rá lehet játszani. Rá lehet játszani a hirdetésekben, és rá lehet játszani a hírekben is. Amitől félünk, az jobban érdekel. Az befolyásolja, mit nézzünk, befolyásolja, melyik pártra szavazunk, befolyásolja, hogyan érezzük magunkat.
Nem jó félelemben élni, de nem is lehet. Előbb-utóbb kénytelenek vagyunk az állandó félelmet okozó dolgokat elzárni a mindennapoktól, különben belebolondulunk. Ezért kell óvatosan használni a félelmet a kommunikációban. Ha eltúlozzuk, akkor bizony kontraproduktívvá válik, és inkább fásultságot vagy esetleg szembenállást vált ki. Éppen ezért nem szabad direkt félelemre építeni. Nem azt mondjuk tehát, hogy ha nem veszed meg ezt vagy azt a terméket, akkor neked rossz lesz, hanem azt, hogy ha nem maradsz le róla, akkor neked jó. Ez is a félelmedre épít - de valójában úgy, hogy észre se veszed.
A félelem ellen persze fel tudunk és fel is kell lépnünk, sokkal kiegyensúlyozottabb az életünk, ha nincsenek nagy és mély félelmeink. De félelem nélkül sem élhetünk, mert abba bizony könnyen bele lehet halni. Ahogy sok dologban, itt is a középút működhet. És ez mindenkinek más és más.
Vannak nekem is nagy félelmeim, persze. Ahogy öregszik az ember, úgy változik ez természetesen, és ahogy változik a világ, úgy jelenhetnek meg újabb félelmek, és tűnhetnek el régiek. Nekem hosszú hónapokba telt feldolgozni egyes félelmeimet, nem is ment egyedül. De ha a dolgok a helyükre kerülnek, akkor úgy jobban érezzük magunkat. Éppen ezért nem tartom annyira jó ötletnek, amikor a direkt félelemre alapozva kommunikálunk. De mivel ez érzelmeket vált ki belőlünk, így hajlamosak vagyunk mégis ezt, és nem mondjuk a megértést használni a meggyőzésre.
A félelemmel tömegeket lehet manipulálni, és a félelembe önmagában is bele lehet halni. Veszélyes fegyver ez, és nekünk, magunknak kell megtanulnunk védekezni ellene.
Nem szabad félnem.
A félelem az elme gyilkosa.
A félelem a kis halál, mely teljes megsemmisüléshez vezet.
Szembenézek félelmemmel.
Hagyom, hogy áthaladjon rajtam, fölöttem.
És amikor mögöttem van, utánafordítom belső tekintetemet, követem útját.
Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.
(Frank Herbert: Dűne - Bene Gesserit - Félelem elleni litánia)
Utolsó kommentek