Ha valaki a marketinget teljes egészében nézni, akkor pontosan tudja, hogy az ármegállapítás, az árazási is része a teljes folyamatnak. A klasszikus 4P egyik eleme is, hiszen az egyik "P" a "Price". Mégis, a kkv-k mindennapjaiban az árazás kérdése ritkán jut el marketingeshez. Ennek oka, hogy a legtöbb kkv viszonylag fix árakon dolgozik, az árazás elsősorban a piac és a lehetőségek alapján változik, sokszor nem saját döntés kérdése.
Persze mindig kérdés, mekkora árréssel dolgozunk, ha terméket adunk el, milyen költségekkel számolunk, milyen lehetőségeink vannak. De látjuk azt is, a konkurencia mennyiért dolgozik, nála mennyibe kerülnek a termékek. És tudjuk azt is általában, a vevőink mennyire árérzékenyek, így azt is tudjuk, mennyit számít akár 1-2-5% árkülönbség.
Az idei év egyik fontos gazdasági történése idehaza, hogy érezhetővé vált az infláció. A korábbi években sem felejthettük el, de olyan kicsi volt a mértéke, jellemzően 1-2%, hogy az a mindennapokban nem érződött, ha kellett is emelni árat, az nem volt túl magas, sőt, sok esetben, pl. a szolgáltatásoknál évekig lehetett ugyanazzal az árral kalkulálni.
Aztán idén sok dolog megváltozott, részben a forint árfolyama, részben a covid utáni gazdasági visszapattanás, részben más okok miatt egyes területeken nagyon magas, más területeken alacsonyabb, de érezhető áremelkedés volt. Részben a beszerzési árak miatt az építőiparban akár többszörös áremelkedés is történt, ami teljesen szokatlan és váratlan volt, ilyen korábban nem volt jellemző.
Ezek után nem csoda, ha mindenki gondolkodik az áremelésen. Ha azoknak a dolgoknak az ára nő, amelyeket veszünk, akár magánemberként, akár cégként, akkor a korábbi fogyasztásunk, működésünk úgy marad finanszírozható, a hasznunk úgy marad meg, ha mi is árat emelünk. Ha a beszerzési áraink növekednek, akkor ez elkerülhetetlen is, hiszen azonnal eltűnhet a teljes hasznunk, ha nem lépünk időben.
Mégis, az áremelés sokaknál felvet kérdéseket: mi lesz az ügyfeleimmel? Marad-e az eddigi forgalmam, ha magasabbak lesznek az áraim? Mi legyen a marketinggel? Növeljem a hirdetési keretet? És mit fog lépni a konkurencia?
Általános szabály persze nincs, de érdemes azért azt végiggondolni, hogy a vevőinknek mennyire szükséges az, amit mi kínálunk. Ha nekik szükségük van rá, és a konkurencia is kénytelen árat növelni, akkor olyan nagy gond nincs, lesz forgalmunk. Ha a vevőknek nem létszükség, amit adunk, akkor előfordulhat, hogy csökken a forgalmunk, mert a magasabb áron elmaradnak egyes vásárlók. De idővel majd ők is vissza fognak térni, főleg, ha mindenhol drágábban lehet majd azt kapni, amit mi is adunk. Vagyis az indokolt áremeléstől egy versenyző piacon sem kell félni, ha a piac egészében emelkednek az árak.
Biztos vagyok benne, hogy ez az időszak sokakban felveti a fenti problémát. Az év eleje óta egyre jobban felpörgő infláció hatása nem marad el sehol. Reméljük, ez már nem fog jobban pörögni, sőt, egy újabb egyensúlyi szinten meg is áll. Ha így lesz, akkor a most kialakuló árakat láthatjuk majd sokáig. Ha marad az infláció, akkor viszont lélekben készüljünk fel: folyamatosan kell majd árat emelnünk.
Utolsó kommentek