Elég régóta dolgozom marketingesként, az első cégemet valamikor 1992-ben alapítottam, ami reklámiroda volt. Láttam már sok dolgot, de néha én is meglepődök. Amikor ajánlatot kérnek tőlünk, akkor annak mindig része egy beszélgetés is, ahol pontosítjuk a feladatokat, és így a Covid után ismét elsősorban személyesen tesszük ezt meg, amikor csak lehet.
Így van mód és alkalom arra, hogy beszélgessünk. Például arról, miért keresnek ügynökséget. És ilyenkor kiderülnek olyan dolgok, amiket nehezen tudok értelmezni. Amikor egy cég úgy keres ügynökséget vagy külsős marketingest, hogy már dolgozott korábban ilyen konstrukcióban, akkor mindig vannak elvárásaik és persze tapasztalataik is. Nem is baj, ha kapunk ezekről valami visszajelzést, és még jobb, ha kiderül, mi volt a gond a korábbi céggel.
Nálunk is sok együttműködésnek van előbb-utóbb vége, az ügynökségi lét része, hogy meg kell tanulni ezt is kezelni. Számos oka lehet, ha véget ér egy együttműködés, és ennek csak egy kisebb része az, ha mi rosszul dolgozunk. Most viszont kaptam néhány olyan visszajelzést a piacról, ami engem is meglepett.
Mert az, hogy valakinek nincs kapacitása új ügyfélre, érthető és elfogadható. De az, hogy ez egy elinduló együttműködés elején, néhány hónap után derüljön ki, már igencsak meglepő - és főleg az ügyfél számára nagyon kellemetlen. Egy ügynökséggel való együttműködés első néhány hete-hónapja a legintenzívebb munka. Ilyenkor sokkal több egyeztetés kell, sokkal több erőforrást (időt elsősorban) kell beleraknia mindenkinek, hogy aztán egyre könnyebben haladjanak a dolgok.
Így amikor ennek a folyamatnak a vége felé az egyik fél kiszáll, akkor az nem jó senkinek.
Egy másik esetben a marketinges elvállalta a munkát, majd pár hónap után jelezte, hogy ő most három hónapig nem lesz. Egy külsős marketinges ugye azért kell egy cégnek, hogy legyen, aki szakmailag foglalkozik a kommunikációs feladatokkal. Már sok esetben egy-egy hét kiesés is probléma lehet, de az még megoldható, előre tervezhető. De három hónap?
Amikor ezeket hallom, akkor két dolog fut át a fejemen. Egyrészt az, hogy lényegében azzal, hogy megbízhatóan elérhetőek vagyunk, és nem hagyunk ott ügyfeleket, máris adunk valamit, amit ezek szerint nem mindenki tesz meg. Másrészt azon gondolkoztam el, hogy nem csoda, hogy ennyire rossz híre van a marketing szakmának. Ezzel a háttérrel? Ilyen történetekkel?
Mindenesetre mi nem tervezzük, hogy eltűnünk, és nem tervezzük azt se, hogy hosszó hónapokra szabadságra vonulunk. Hiszen az elérhetőség, a stabil háttér az alap. Ez kell ahhoz, hogy a szakmai munkával tudjunk foglalkozni.
Utolsó kommentek