Nem is olyan régen volt az, hogy írtam az Origóról. Akkor elég sötét képet festettem a cégről, ezzel fejeztem be a postot:
Tehát nincs pénz. Nincs vízió. Mi maradt? Eszeveszett költségcsökkentés, veszteségek leírása, és valami bizonytalan útkeresés. És ebből minden lehet. Lehet eladás de lehet bezárás is. És hogy mi lesz? Ezt szerintem még a Magyar Telekomnál se tudja senki.
Aztán jött az év eleje, és az első komolyabb átigazolásos hír (idén): az Origó új vezért keres, és az egyik lehetséges jelölt az Index.hu volt vezetője, a tél elején távozó Vaszily Miklós. A pletykák még egy nevet említettek, a Kirowski vezetőjét, Novák Pétert - állítólag őt is felkérték.
Úgy tűnik, ezen pletykák jó forrásból érkeztek, hiszen ma délután megjött az Origo Corp. sajtóközleménye:
2010. február 1-jétől Vaszily Miklós a Magyar Telekom 100%-os tulajdonában lévő Origo Zrt. vezérigazgatója. Az elkövetkező hónapokban Novák Péter is csatlakozik a cég menedzsmentjéhez általános vezérigazgató-helyettesként.
Tehát két ismert és elismert vezetője lesz az Origónak. Ez azt gondolom "nagy" hír. Egyrészt meglepően jó és logikus döntés, hiszen olyanok fogják vezetni a céget, akik pontosan ismerik, sőt formálják is a piacot. Másrészt van azért benne nem kevés pikantéria is, hiszen a konkurens hírportál vezetője és az egyik legnagyobb online ügynökség vezetője került oda.
Lefordítom: az Origónak erősíteni kell a szolgáltatásainál és az értékesítésnél is, és nincs, nem volt olyan belső erőforrás, amely erre alkalmas lett volna. Vagyis iszonyú nagy feladatot kapott a két új vezető, de őket ismerve, látványos változások elé néz az Origó is. Elindulhat végre egy olyan irányba, amely nyereségessé teszi és újra vezető, és nem követő szolgáltatás-csomaggá válik.
Lesz mit tenni egyébként, és most nem a sajtóközlemény blabla dolgokra gondolok. (Tehát NEM erre: "Az új vezetők fő céljaiknak tekintik az Origo háromképernyős stratégiájának sikeres megvalósítását") Sokkal inkább ennek folytatására:
Az új vezetők fő céljaiknak tekintik (...) az online tartalom és szolgáltatások területén a látogatószám és a hirdetési piacrészesedés tekintetében egyaránt elért vezető szerep további erősítését.
Rendet kell tenni az Origo.hu-n, a Freemail-en, de leginkább talán az IwIw-en. Jönnek a kihívók, jönnek a konkurensek, miközben erősnek és piacvezetőnek kell maradni.
Nem lesz könnyű. Talán nekik sikerülni fog. A tudásuk megvan hozzá, csak a kellő támogatást is megkapják. Drukkolok.
Utolsó kommentek