Számomra a nap híre, hogy Kardos Gábor, az Index.hu korábbi igazgatója, a Ringier digitális üzletágának igazgatója június 1-gyel a 444.hu-nál folytatja.
Nem írtam a 444.hu-ról az indulása óta, mert figyelem és olvasom, és próbálom kitalálni, mit is gondolok. Valahogy mindig mást. Néha úgy érzem, ez az egész egy hatalmas és drága médiahack. Aztán azt gondolom, hogy valami egészen zseniális oldal. Megint máskor egy viccnek érzem az egészet. Az biztos, hogy látom, még ma is vannak olyanok, akik várják az "igazi" 444-et, ami úgy néz ki, mint egy valódi portál: nincsenek ilyen iszonytató nagy betűk, meg normálisak a színek, meg nem ilyen hosszú, meg... konvencionális.
De a 444-ben talán pont az a jó, hogy nem megszokott. Egy fricska, az egész szakma felé, kb. azzal a szöveggel, hogy basszátok meg, így is lehet! Persze ez az egész megjelenés semmit nem ér, ha nincs mögötte tartalom. Az látszik persze, hogy nincs a 444 mögött hatalmas hírgyár, de van rajta annyi olvasni való, hogy érdemes minden nap elmenni és ránézni. Akár kétszer is. És hát elég politikus is a cucc, bár van rajta más téma is, de a lényeg a közélet.
Persze van benne néhány újdonság is. Például "feltalálták" a 140 karakteres hírt. Érdemes megnézni, hogy van, amikor csak egy fél mondat meg egy link az infó, de ennyi pont elég - akit érdekel, úgyis kattint. Ez merőben más szemlélet, mint a nálunk megszokott "mindenáron az oldalamon tartalak" hozzáállás. És amúgy tudatos, ahogy Uj Péter ezt elmondta a napokban.
A szubjektív véleményem: nekem tetszik. Amit meg a piac reagált: valahogy senki nem veszi komolyan. Értetlenül állnak a 444 előtt, megbámulják, és nem tudják, hogy röhögjenek vagy féljenek. Most akkor Uj Péterék nagyon okosak, vagy nagyon be vannak lőve? Vagy mindkettő? Esetleg egyik sem?
És visszatérve a mai hírre: Kardos Gábor és Uj Péter nagyon jól megértik egymást. Egy irodában dolgoztak évekig, szinte összenőttek. Gábor vezette a szervezetet, vitte a hátán az Indexet, Péter adta a víziót. És most a vízióhoz megérkezik a szervezeti vezető.
Most is lehet utálni a 444-et, lehet értetlenkedni, lehet kicsúfolni, de egy biztos: mostantól jó lesz komolyan venni. Érkezett ugyanis egy jó vezető, aki az üzlethez is ért. És azt hiszem ez adhat egy újabb lökést ennek a kis médihacknek!!!4!44
Utolsó kommentek