Bajban vagyunk.
Ritka az olyan esemény egy ember életében, amikor egyik napról a másikra gyökeresen megváltozik minden. Ilyen lehet egy háború kitörése, egy nagy földrengés vagy egy forradalom. És ilyen most a koronavírus miatti intézkedések következménye is.
Mától minden megváltozott. A gyerekeink otthon vannak, nekünk nem érdemes az utcára menni, és fogalmunk sincs, mindez meddig fog tartani. Ami biztos, az a bizonytalanság. A bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság a gazdaság legnagyobb ellensége. Így ami most történik, az egy hatalmas gazdasági sokk is.
Vannak iparágak, amik leálltak. Nem az történt, mint 2008-ban, amikor lelassult a gazdaság, visszaestek a megrendelések, és váltani kellett. Most leálltak dolog.
Nincsenek rendezvények, a rendezvényszervezőknek nincs munkájuk.
Nincsenek színházi előadások, a színészeknek nincs munkájuk.
Az emberek elsősorban élelmiszert vesznek, lassan semmi mást. Ez nem tesz jót a kiskereskedelmi forgalomnak. De a szolgáltatások se kellenek: se fodrász, se kozmetikus.
Nem utazunk. Nem foglalunk szállást. Nem megyünk tanfolyamokra. Lassan nem megyünk orvoshoz sem, ha halasztható.
Leáll az élet sok területe.
De olyan ez, mint amikor a belvárosban lezárnak egy fontos utat: az első egy-két napban hatalmasak a dugók, aztán szépen megtanuljuk, merre érdemes közlekedni. Most is ez lesz: az első 1-2 hét sokkja, a holnaptól elrendelt rövidebb nyitva tartás, majd az esetleges további szigorítások után megtanuljuk, hogyan éljünk.
Szokjuk a home office-t, szokjuk a kevesebb érintkezést, szokjuk a gyerekeink otthonról tanulását.
Mi az Onlinemarketing.hu Kft-nél alapvetően a kezdetektől fogva otthonról dolgozunk. Szerencsére nem kell bevezetnünk semmilyen különleges munkarendet, mert a szokásos munkarendünk sem a személyes együttműködésre épül - használunk természetesen olyan csatornát, ahol együtt dolgozunk, de nem vagyunk egy légtérben. Vagyis minden adott arra, hogy dolgozzunk tovább, minden adott arra, hogy akár új munkákat is vállaljunk. Ez megnyugtató lehet a partnereinknek, és megnyugtató lehet a nálunk dolgozóknak is.
Túl kell élni. És túl is fogjuk élni: nem a gazdaság alapjai mentek tönkre, nem hitelválság van, nem pénzügyi összeomlás történt. Egy vírus megfertőzte az embereket és ezzel megfertőzte a gazdaságot is. De ahogy mi, emberek túléljük, úgy a gazdaság is túléli. Remélem, tanulunk azért ebből az egészből.
De addig is legyünk felelősek, ha lehet, maradjunk otthon. A legfontosabb most az, hogy minél többen megérjük az egész válság végét. Egészségben, együtt, megerősödve.
Utolsó kommentek