Amióta tele vagyunk kütyükkel, és mindenki mobilt használ, plusz ott vannak a tabletek, a kézi játékkonzolok, és egyéb eszközök, folyamatosan látom azokat a cikkeket, amelyek a gyerekeket féltik ezektől. A félelem egyébként teljesen jogos: a nem megfelelő használat több ok miatt is káros lehet, nemcsak azért, mert a gyerek figyelme nem a fejlődése szempontjából fontos dolgokra összpontosul, hanem azért is, mert az eszközök kicsit úgy működnek, mint a drog. Rájuk lehet szokni, és nagyon nehéz letenni azokat.
A problémám akkor jelentkezik, amikor ezekért a hatásokért a kütyüket tesszük felelőssé. És általában olyanok teszik ezt, akik idősebbek, adott esetben kevésbé ismerik ezeket a kütyüket, sőt, sokszor idegenkednek azoktól. Lényegében a saját félelmükre alapozva jutnak el oda, hogy ezek a kütyük károsak.
A probléma összetett. A The Sociel Dilemma film is foglalkozik a kérdéssel, persze ahogy írtam, elég elfogultan. Én azt gondolom, két ok is nehezíti azt, hogy objektíven lássuk a helyzetet. Az egyik az, hogy valójában a gyerek a példamutatással tanul: amit lát maga körül, azt másolja. És ha a szülő szokott kütyüzni, akkor ő is fog kütyüzni. Vagyis a gyerek akkor fog változni, ha mi is változunk. Sokszor persze nem a szülő adja a mintát, ha a gyerek már nagyobb. Ilyenkor sokan a tiltást választják, aminek pedig az lesz a következménye, hogy a tiltott dolog érdekes lesz, még jobban fog rá vágyni a gyerek... nem folytatom.
A másik probléma, hogy nem egy kiforrott helyzetben vagyunk. A kütyük úgy vannak jelen az életünkben, hogy - felnőtt időben - nagyon rövid ideje használjuk ezeket, így meg sem tudtuk tanulni igazán, mire jók. Plusz jön mindig valami új, fel se tudjuk fogni néha, mi történik. Egyszerűen gyorsabban fejlődik és változik a piac, mint amit tudunk követni, gyorsabban fejlődik minden, mint azt meg tudnánk tanulni. Következményekről meg emiatt nem is nagyon lehet még beszélni.
De mindezt az okfejtést - a saját véleményemet, amiben tévedhetek is természetesen - csak felvezetőnek szántam. Amiről igazán írni szeretnék, az az, hogy mire kell megtanítani a gyereket, ha nem akarjuk, hogy beszippantsa a marketing az interneten.
Először is, meg kell értenünk nekünk magunknak, hogy mi történik. Meg kell értenünk, hogy az internet, mint kommunikációs csatorna, egyben reklámfelület is a cégeknek. Egy olyan felület, amely mindenféle mérések segítségével figyel és tanul, és igyekszik olyan reklámokat elénk rakni, amire reagálunk.
Ez nagyon fontos: a legtöbb hirdetés célzott, nekünk szól. Vagyis adott esetben mást láthat a gyerek és mást a szülő!
Másodszor, azt is meg kell értenünk, hogy a hirdetésekre a gyerekek nagyon fogékonyak. A rövid, látványos, magával ragadó történet, az egyszerű nyelvezet számára nem reklám, hanem egy mese, ami a valóság része. És ha valami megszerezhető belőle, akkor az kell neki. Nem világos számára, hogy ez reklám.
Harmadszor, azt is érdemes tudnunk, hogy miközben minden tevékenységünket listázza, jegyzi valami mérési eszköz (általában több is egyszerre), aközben nem rólunk készül feljegyzés, hanem a tevékenységünkről, és valójában nem is ismernek minket, csak feltételeznek a korábbi tevékenységeink alapján érdeklődési köröket és várható viselkedésmintákat. Ez azt is jelenti, hogy néha nem pontosan azt kapjuk és látjuk, amit kellene, illetve néha olyat is látunk, ami nem is nekünk szántak.
Mindezek után érdemes megtanítani a gyerekeknek, hogy:
- Soha, sehol ne adják meg az adataikat. Ha erre kéri bármelyik oldal, akkor kérje a szülő segítségét.
- Soha, sehol ne regisztráljanak, hanem szóljanak a szülőnek.
- Meg kell mutatni, mik a hirdetések, miről lehet felismerni azokat. (Máshogy jelennek meg, melléjük van írva, hogy hirdetés stb.)
- Figyelni kell, milyen hirdetéseket kapnak a gyerekek - érdemes ellenőrizni a kütyüket is. Ha nem a korának megfelelőt, akkor érdemes megnézni, mi lehet ennek az oka. (Például a mi account-unkkal netezik.)
- Érdemes tudatosítani bennük, hogy a hirdetések nem szórakoztató anyagok. Ne örüljünk, ha újra és újra elénekel egy hirdetési szlogent - ennek persze a hirdetők örülnek, de szülőként nem kellene...
- Végül: ha olyan hirdetést lát, amelyben megkérik őt valamire, akkor szóljon. És szülőként jelentsük az ilyeneket: kifejezetten szigorú szabályok vannak arra, hogyan hirdethetünk kiskorúaknak.
Nekünk, felnőtteknek is ingoványos terep néha az internet, azzal, hogy számos személyes kütyüt használunk, sokkal inkább a mindennapok részévé vált, mint eddig bármilyen technikai eszköz. De a gyerekeknek nehezebb: nekik nincs mivel összehasonlítani a kütyükön keresztül látott világot, nekik ez a valóság. Éppen ezért egy dolgot mindenképpen meg kell még tennünk szülőként: meg kell mutatnunk a kütyün kívüli világot. Meg kell mutatnunk, hogy nemcsak az az izgalmas, nemcsak az az érdekes, ami ott van. Olyan élményeket, emlékeket kell nekik adni, amelyek függetlenek az eszközöktől.
Foglalkoznunk kell velük.
Szülőként sosem egyszerű a gyereknevelés, de a kütyük, az internet új kihívásokat adott. Még mi magunk se tudjuk, hogyan is kellene ezeket egészségesen használni, így teljesen indokolt az a félelem, ami ilyenkor jelentkezik. Éppen ezért érdemes fokozottan figyelni erre. Gyakorló apaként ugyanakkor nem javaslom a tiltást: a tiltás nem segít, csak még értékesebbé teszi azt, amitől eltiltjuk a gyereket. A közös szabályok kialakítása, a következetes nevelés és a gyerek egyéniségére szabott viselkedési formák kialakítása lehet a jó út.
És soha ne hagyjunk egy gyereket magára ezekkel az eszközökkel...
Utolsó kommentek