Gondolom mára mindenki rendelkezik tervekkel a 2021-es évre. Tudja, hova szeretne eljutni, és azt milyen módon próbálja elérni. De érdemes azért ellenőrizni, valóban jól terveztünk-e? Az egyik legfontosabb dolog pedig a tervekben a célok kitűzése.
Célok nélkül nem lehet tervezni, célok nélkül nem lehet előre haladni, mert azt se fogjuk tudni, hol van az előre. Ezért különösen fontos, hogy minden esetben a célok tervezésével kezdjük a munkánkat, legyen az marketing vagy bármi más.
A célokról már rengetegszer írtam itt, a blogon is, és évről évre tanítom a célok fontosságát.
De milyen a jó cél? Erre sok választ lehet adni, szerencsére van ehhez egy nagyon jó fogódzó, amit érdemes megjegyezni. A jó cél ugyanis smart, vagyis okos. Egészen pontosan: S.M.A.R.T.
A jó célnak ugyanis ezekkel kell rendelkeznie:
S: Specific, vagyis konkrét, egyértelmű
Ez azt jelenti, hogy tudjuk pontosan, mit akarunk elérni, és azt is tudjuk, milyen lépésekkel, és ki ezért a felelős. Például az nem konkrét cél, hogy jobbak akarunk lenni. De az, hogy növelni akarom az árbevételem a hirdetésre fordított magasabb kiadásokkal, már elég konkrét.
M: Measurable, vagyis mérhető
Elég egyértelmű, mit jelent: nem jobbak akarunk lenni, hanem nagyobb forgalmat vagy több bevételt akarunk. Nem azt akarjuk, hogy többen ismerjenek, hanem meg is mondjuk, mennyivel ismerjenek többen, de azt is megmondjuk, ezt hogyan mérjük. (Például a weboldalunkra több látogató érkezzen direkt forrásból vagy a nevünkre keresve.) Meghatározzuk tehát, hogy mit szeretnénk elérni, de olyan módon, amit folyamatosan képesek vagyunk mérni is. És azt is megmondjuk, mekkora növekedés a cél. Vagyis például növelni szeretném az árbevételem 20%-al.
A: Achievable, vagyis elérhető
"Célozd meg a Holdat, és eléred a lámpavasat!" - ez egy igazán hangzatos, de kifejezetten káros mondás, ha az üzleti tervezésről beszélünk. Személyes motiváció esetében egyesek számára jó lehet az, ha olyan célokat tűzünk ki, amelyek távoliak és nehezen elérhetőek, de az üzletben ez nem működik. Olyan célokat kell kitűznünk, amelyek reálisak. De nemcsak úgy reálisak, hogy el lehet érni, hanem úgy is reálisak, hogy nem lehet túl könnyen elérni, mert ez fogja motiválni a folyamatban résztvevőket.
Azért is nagyon fontosak az elérhető célok, mert a célokhoz kell rendelnünk az erőforrásokat. Ha a célok nem elérhetőek, akkor bármekkora erőforrást is adunk, nem jutunk el odáig, így lényegében úgy tevékenykedünk, mintha nem is lenne célunk. Ha pedig túl könnyen elérhetőek a célok, akkor fenn áll a veszélye annak, hogy túl kevés erőforrást tervezünk, így elmarad a hasznunk ahhoz képest, amit elérhettünk volna.
R: Relevant, vagyis releváns
Az egy jól hangzó cél, hogy növeljük a weboldalunk látogatottságát, de vajon ettől függ az, hogy mennyi a bevételünk? Ha olyan célt tűzünk ki, amely nem segíti az üzleti elvárásainkat, akkor bármennyire is jól dolgozunk, nem fogunk előre lépni. A releváns cél tehát azt jelenti, hogy üzleti értelemben is előre fog bennünket vinni annak elérése.
T: Time-based, vagyis időhöz kötött
Ez az egyik alapvető tulajdonsága egy célnak: tudnunk kell, mikorra akarjuk elérni. Ha nem adunk meg határidőt, akkor nem tudjuk az erőforrásokat meghatározni, elosztani, időzíteni... Nem tudunk dolgozni. Határidő nélküli cél csak egy vágy, egy elképzelés, de másra nem használható. Legyen tehát egyértelmű, mikorra és milyen ütemezéssel szeretnénk elérni a célunkat!
Most pedig nézzük meg, milyen célokat határoztunk meg 2021-re. Igaz rá az összes szempont? Ha igen, akkor bele is vághatunk ebbe az évbe!
Lehet, hogy segítségre lesz szükséged? Megmutatnád másoknak is a céljaidat? Szakértői segítségre van szükséged? Gyere, és regisztrálj az Onlinemarketing Klubba még ma! Facebook csoportunkban akár azonnal is tudunk segíteni, de ha szükséges, kedvezményes online tanácsadást is tudsz rendelni.
Utolsó kommentek