Folytatjuk a héten a MarketingMájus rendezvénysorozatot, most egy olyan előadással, ami a rendezvényekről szól. Lassan tényleg vége lesz a Covid-nak, legalább annyira, hogy már nemcsak virtuális rendezvényeket lehet szervezni. Így érdemes lesz ismét céges eseményeket kitalálni és megcsinálni, mert most egészen biztos, hogy sokáig menni akarunk majd - végre emberekkel tudunk találkozni!
Petőfi Tamás a maximalista rendezvényes lesz az előadó, aki elárulja azokat a mesterfogásokat, amivel nem az előkészülettel és az utómunkával, meg a jópofizással telik el az időd, hanem amivel pénzt tudsz keresni.
Hogy miről lesz szó?
Tamás átküldte, miről fog beszélni, és ez alapján mindenről, amit tudni érdemes egy rendezvény megszervezésénél. Kezdve a célok meghatározásával, folytatva a célcsoportokkal és azok igényeivel, és persze mindazokkal a feladatokkal, amik egy sikeres rendezvényhez kellenek.
Az esemény ismét a szokásos helyen, az Onlinemarketing Klub Facebook csoportjában lesz. Egyre több érdekes téma merül fel egyébként a csoportban is, így önmagában ezért érdemes belépni azoknak, akiket tényleg érdekel a marketing, és szeretnének troll-mentes környezetben kérdezni vagy egyszerűen csak szakmázni.
Várunk mindenkit a Klubban, és szerdán, május 12-én, 14 órától Petőfi Tamás előadásán is!
Utolsó kommentek