Annyira természetes volt évekig, hogy ha jön az ősz, akkor jönnek a konferenciák, hogy egyre kevésbé volt ez téma. Aztán jött a tavalyi furcsa év, és a március 11-i Evolution konferencia másnapjától lényegében idén őszig nem volt semmi hagyományos rendezvény. Teljesen online vagy hibrid konferenciák voltak, amikről pár dolog kiderült. Például az, hogy nem lehet ezeken kapcsolatot építeni, meg az is, hogy valahogy nem akarnak az emberek annyit fizetni ezekért, mint a hagyományos rendezvényekért.
Volt persze sok más tanulság is, talán ezekből látunk valamit majd a jövőben. Az biztos, hogy sokan megtanultuk, hogyan kell egy online élő eseményt összehozni, és még többen vagyunk, akik elkezdtünk nagyon vágyni arra, hogy élőben is lehessen már találkozni emberekkel. Ez a lezárások természete: várjuk vissza a régi életet.
Ami régi élet már nem biztos, hogy olyan lesz, mint a korábbi. Majd meglátjuk. Minden esetre itt az őszi konferencia szezon, ami számomra holnap kezdődik el egy előadással, amit a Márkaépítés 2021-en fogok megtartani. A témám a kkv-k és a vírus miatt helyzet, stratégiák és túlélési lehetőségek. Írtam erről már sokat itt a blogon, de aki rendszeres olvasóm, talán azoknak is mondok pár új gondolatot.
Aztán októberben jön majd az Internet Hungary, ismét Siófokon, ismét 2 nap - jegyeket már lehet venni, most még olcsón. És reméljük, nem lesz több nagy lezárás, így lesznek még események idén is, az év végéig.
Utolsó kommentek