Onlinemarketing blog

Az gondolom senkinek nem újdonság, hogy a hadi fejlesztések egy része előbb-utóbb a polgári világban is megjelenik. Az is hasonló jelenség, amikor a versenysport (például autózás: Forma 1) fejlesztései jelennek meg a mindennapokban. Ezt már szinte meg is szoktuk, az alap hasznosság mellett társadalmi plusz értéke is van az erre költött pénzeknek.

Mostanában egy hasonló folyamatot látok a szórakoztató technológia területén, mégpedig ezen belül a játékgépeknél. Ahhoz, hogy egy konzolgyártó kiemelkedjen a többi közül, fejleszteni kell, aztán ha ez bejön, akkor több milliós példányban gyártani. Így aztán az egy eszközre eső költség elég alacsony lesz. És ilyenkor jöhetnek a kreatív elmék, akik ezt elkezdik másra használni.

Mire gondolok? Az idei StartUp konferencián volt egy hazai fejlesztésű intelligens tábla megoldás, amelynek az érzékelő része a Nintendo Wii kontrollerje, és így az egész eszköz bőven 100e Ft alatti áron elérhető. A másik példát pedig tegnap találtam:

Egy brit cég, a Surrey Satellite Technology egy olyan pikoműholdat fejleszt, amely integrálja a Microsoft Xbox 360 játékkonzoljához fejlesztett Kinect technológiát.

Érdekes megoldások, és nagyon tetszik ez a fajta innováció: amikor egy alapvetően játékra készített eszköz így válik hasznossá. Maga az analógiai is tetszik: érdemes nézelődni az élet más területein, hátha találunk olyan megoldást, amit mi magunk is felhasználhatunk, a saját üzletünkben. Példák vannak előttünk!

Nem állítom, hogy maradéktalanul szeretem a webes videókat. Főleg azokat nem, amikor tévének nézik az internetet, és például híreket közölnek mozgóképben. Egyrészt mobil eszközről tuti nem fogom megnézni, másrészt a hírhez való hozzáférés sebességét rendesen lelassítja - ugyanis gyorsabban olvasok, mint nézek.

Ugyanakkor én is fogyasztok rengeteg videós tartalmat, filmeket, zenéket is. Mióta megjelent a YouTube-on a preroll videó hirdetés, azóta már ilyeneket is... és persze elérnek a vírusfilmek is. 

Ráadásul, bevallom, az előbb ostorozott hírvideók egy részét is megnézem - jellemzően azokat, amik valami pluszt adnak (várhatóan), mintha leírva kapnám meg.

Tehát tele van a net videókkal, jókkal, rosszabbakkal, így valahol érthető, hogy nem lenne rossz ezeket "megmérni". Erre vállalkozott a Kreatív.hu is egy webvideó versennyel - amire még pár napig lehet jelentkezni is (ez itt tehát a reklám helye volt). Három kategóriában várják a videókat, persze jobbára olyanokat, amik már készen vannak - vagyis igaz, június 1-ig csak pár nap van, de nem az a feladat, hogy addig csinálj valamit, hanem az, hogy elővedd a készet a fiókból. És hajrá!

A nyertes ráadásként a Werk Akadémiára nyer felvételt, egy szemeszterre, bármilyen képzésre - tehát akár filmesre is! A Werkről pedig el kell mondjam, hogy hasznos és gyakorlati tudást ad át, vagyis ez a nyeremény tényleg igazi érték. Kár lenne lemaradni róla, ha van hozzá videód, nem?

Aki ebben az online fejlesztgetős, marketinges iparágban dolgozik, annak egészen biztos, hogy előbb-utóbb dolga lesz valamilyen alvállalkozóval. Legyen az egy webes fejlesztés, vagy akár egy kampány valamelyik eleme, biztos, hogy lesz olyan, amikor nem talál "házon belül" embert. Ráadásul simán lehet úgy üzletet építeni, hogy alvállalkozókra alapozva lesz gyártó kapacitás, és a feladatok, amik nálunk maradnak, inkább a kitalálással és menedzseléssel - no meg a sales-el kapcsolatosak.

Az alvállalkozókkal való munkának persze számos kockázati tényezője van. Az egyik legfontosabb az, hogy a felelősség akkor is a nálunk marad, ha amúgy tényleg minden munkafázist más csinál. Vagyis ha a mi alvállalkozónk valamit nem kellő pontossággal csinál meg, elcseszi a munkát, akkor mi nem mutogathatunk rá, hiszen az ügyfelünk tőlünk rendelt, nem mástól.

Ha ezen túl tudjuk tenni magunkat, akkor érdemes így felépíteni az üzletünket. Persze van több lehetőségünk is. Ha teheti az ember, akkor fix alvállalkozókkal dolgoztat. Nálunk például megvan az a néhány partner, akit a különféle feladatokhoz keresünk, és csak akkor változtatunk, ha arra nyomós okunk van. Ilyen nyomós ok, ha a partner nem ügyes, vagy ha a partner éppen aktuálisan nem tudja a munkát elvállalni.

No és itt a második kockázat: mi van akkor, ha éppen nem találunk egy alvállalkozót sem a feladatra? Vagy akit találunk végül, az drágább, mint, amire mi gondoltunk? Ilyenkor segít az, ha a különféle területeken több alvállalkozónk is van. Ez jellemzően segít, de így is lehetnek kellemetlen helyzetek.

Megtehetjük azt is, hogy projektenként más partnert keresünk. Ilyenkor szigorúan úgy megy a munka előkészítése, hogy a beérkező ajánlat kérést elküldjük a potenciális alvállalkozónak, ő mond árat, azt mi megszorozzuk annyival, mint szoktuk, majd ezt ajánljuk tovább. És ha jön a megrendelés, akkor már mehet is a feladat az alvállalkozóhoz.

Mindez elég egyszerűnek tűnik, de vannak azért buktatók. Ha a partnereink megbízhatóak, akkor sem tehetjük meg minden esetben, hogy ott vannak velük az ügyfélnél, és így első kézből kapják meg az instrukciókat. Az eseti partner választásakor pedig ez az opció véletlenül sem merül fel...

És ez a harmadik kockázat: amikor a folyamatban elvesznek az információk. Nem jól adjuk tovább az igényt, sok a javítani való és így sokat kell közvetíteni stb.

Az alvállalkozókkal való együttműködés tehát nem egyszerű. Én egyébként, ha tehetem, nem "rejtem el" az alvállalkozót, általában elmondom a megrendelőmnek, hogy ki fogja a részterületeket csinálni. Igaz, van, amikor a megrendelő erre nem kíváncsi. De mindegy, melyiket választom, a felelősség végül úgy is az enyém lesz.

Jövőhéten csütörtökön lesz a második SuperSocial konferencia, és a tavalyi évi áttekintő program után idén úgy nézem egyenesen belecsapnak a szervezők a közepébe.

A konferencia gerincét ugyanis esettanulmányok fogják adni, ezt egészítik ki az egyéb előadások - majd a nap végén a GoldenLike verseny eredményhirdetése. A tavalyi évi konferencia nagyon népszerű volt, rengetegen elmentek, és bár volt néhány megkérdőjelezhető színvonalú előadás is, de idén ahogy nézem egy pörgősebb és gyakorlatiasabb program állt össze. Persze elsősorban azoknak lesz ez érdekes, akik használják a marketingjükben a Facebook-ot, vagy csak tervezik azt használni - hiszen a program lényegében a Facebook-ról szól. De azt hiszem, ez nem is baj, ráfér a piacra a tanulás, a tapasztalatcsere.

Én mindenesetre ott leszek. Ha te is jönnél, május 23-án estig még olcsóbban kapsz jegyeket!

Amikor arról beszélünk, milyen legyen egy kampány a neten, vagy kitaláljuk, mit és hogyan kéne csinálni a Facebook-on, akkor mindig szükségszerűen rövid távban gondolkozunk. Nem látunk előrébb, mint néhány hét, esetleg pár hónap. Ez a munkák sajátja, nincs ebben semmi extra, pontosan tudjuk.

De az online marketing nemcsak ebből áll. Vannak olyan távlatok, vannak olyan projektek, amik a távolabbi jövőbe mutatnak. Persze, ez nem az a kérdés, hogy hogyan hirdess a Facebook-on - azt se tudjuk, lesz-e Facebook pár év múlva. Ezek az igazi stratégiai feladatok. Például milyen tartalmi irányba fejlessz egy webes szolgáltatást. Vagy milyen célcsoportot szeretnél bevonni a kommunikációdba, hosszabb távon. És így tovább. Az ilyen jellegű tervezés egy kicsit marketing, egy kicsit ötlet, egy kicsit hit - és nagyon sok bátorság.

Mert lássuk be, el lehet alibizgetni, lehet csinálni a megszokott, eddig is ismert dolgokat. A weboldalunkat lehet fejlesztgetni, rácfelvarrni, néha megújítani. A kampányokat lehet így is csinálni, meg úgy is csinálni. A közösségi médiába lehet gyártani a tartalmakat a meglévő erőforrásokkal. El lehet szépen lenni, megvan benne a perspektíva.

De ha nem elégszünk meg ennyivel, akkor nézzünk messzebb, sokkal messzebb. Lássuk meg, hol akarunk lenni majd évek múlva, mik azok a lehetséges irányok, amelyek az üzleti sikert meghozhatják. És vágjunk bele!

Ma az egyik ügyfelemnél egy olyan projekt magját ültettük el, amelynek várható leghamarabbi megvalósítása 2013. szeptembere. Lesz mit dolgozni, hogy tényleg megvalósuljon.

Az énmárkát, vagyis a personal brandinget tanítottam a hallgatóimnak az utolsó órán. Ebből már nem kell vizsgázniuk - legalábbis nálam. Az énmárka vizsgája az után kezdődik, hogy levizsgáztak. Az életben, a munkában.

Ennek kapcsán aztán meg is kérdeztem, kinek hány ismerőse van Facebook-on, és nem volt olyan, akinek száznál kevesebb. A legkevesebb ismerőssel "büszkélkedőnek" is kb. 150 ismerőse van a Facebook-on. Ami nem kevés, ennyivel már el lehet indulni a világhír fel!

Persze akkor, ha kitalálod magad, ha van történeted, üzeneted, és merszed kiállni a sokaság elé, és elkiáltani magad:

Hé, világ! Itt vagyok!

És ha mered magad sztárolni. Idehaza talán ezt a legnehezebb: az önmenedzselésből azt megtanulni, hogy sztárként tekinteni saját magunkra. Nem lekicsinyelni az eredményeinket, nem elhallgatni, ha mi jobbak vagyunk, hanem igenis megmutatni magunkat a világ előtt. Kiállni, és azt mondani:

Hé, világ, idenézz! Jobb vagyok!

Ha van benned érték, ha van benned tudás, ha van benned olyan valami, amiben úgy érzed jobb vagy, amiben úgy látod, más vagy, máris érdemes elindulni a személyes márka felépítése felé. Mert ez sokkal többet érhet, mint egy jól tejelő, zsíros állás, hiszen nem a pozíciód miatt fognak szeretni, hanem saját magadért. Nagyon fontos különbség ez, és csak az fogja ezt tisztán látni, aki előtt már becsukódtak kapuk, akik mellől eltűntek a haverok, ismerősök, az úgynevezett barátok, amikor hirtelen megszűnt a vezetői állása az akármelyik multinál, és saját cégbe kezdett. Az énmárka megvéd az ilyen helyzetektől is.

Erről tanítottam hát az Edutuson, a harmadéves e-kereskedelem szakosoknak az utolsó órán. Aztán írták meg a tesztet. De ezt inkább ne bolygassuk...

Ez most egy tesztbejegyzés. Kénytelen vagyok kipróbálni a blog.hu új adminját, mert végleg bezárják a régit.

Amikor először kipróbáltam, akkor még nagyon sok bajom volt vele. Aztán inkább bejegyzéseket írtam, nem foglalkoztam ezzel, használtam a régit. Eddig. És majd akkor mostantól kiderül, széna-e vagy szalma?

Egy szolgáltatás megváltoztatása sosem könnyű. Végig éltem több design változást is például az Index.hu-n, és soha nem volt olyan, hogy ne lett volna kisebb-nagyobb olvasói csoport, aki visszasírta - sőt, követelte - a régit. De az élet más területén sem vagyunk túl rugalmasok. A szomszéd áruházban átrendezték a polcokat, most minden máshol van. Beszélgettem kicsit a pénztárossal, és magától mondta, sokan panaszkodnak, hogy semmit nem találnak.

A változásokat nem igazán szeretjük. Nem vagyunk arra felkészülve, hogy lépjünk, ha a régi is megfelelő volt.

De én most nem állok be a sorba, nem sírom vissza a régit. Elfogadom, hogy új a felület, és megpróbálok vele együtt élni. Nagyon remélem, sikerülni fog!

Ha a kattintás alapú (ppc) hirdetéseket tanítom, akkor az automatizált rendszerek között mindig felsorolom azokat, amik idehaza is használhatóak: a Google AdWords-öt, a Facebook-ot és az ETARGET-et. Ezek közül az AdWords és az ETARGET "magyar kompatibilis": olyan számlát adnak, amit a legkonzervatívabb könyvelő is elfogad, és van mód utalással történő fizetésre. Ezzel szemben a Facebook megoldása úgy a számlában mint a fizetési módban (csak bankkártya) sokak számára jelent megugorhatatlan akadályt.

Épp ezért kaptam fel a fejem arra a minuszos hírre, amibe belebotlottam: mostantól Csehországban az ETARGET rendszerén keresztül lehet Facebook hirdetéseket elhelyezni! Vagyis az ETARGET-en futó kampányokat ki lehet "terjeszteni" a Facebook-ra, természetesen olyan módon, hogy a célzásokat is beállíthatjuk!

Ez azt hiszem elég érdekes hír, és még érdekesebb lesz, ha nemcsak a cseheknél, hanem nálunk is bevezetik. Lehet, be fog csábítani pár olyan céget, akik eddig nem merték vagy akarták kipróbálni a Facebook-ot. Én a magarm részéről jó ötletnek tartom, kíváncsi leszek, bevezetik-e, és ha igen, mennyire fog bejönni.

(Itt a hír forrása.)

Állandó fétisem az, hogy a marketingben csak úgy szabad bármit csinálni, ha első lépésben meghatározzuk a célt. Majd ezt követően folyamatosan mérjük, hogy mennyire sikerült azt elérni, jó irányba haladunk-e. És ha nem, akkor bizony lépni kell.

És nincs idő ilyenkor. Ha látjuk, hogy egy hirdetési megoldás nem működik, akkor azonnal le kell vonni a következtetést, és meg kell állítani. Mert igaz, így nem lesz hirdetés, ami hozna vevőket, de azért állítottuk le, mert eddig ment, de hiába, mert nem hozott... Vagyis a helyzet nem változik, csak most ezért nem kell fizetnünk.

Ehhez kell egy olyan felépített belső kultúra, amely nem kezd el ilyenkor okoskodni, és bebizonyítani, hogy a korábban hozott döntés valójában nem is rossz, jó az, "csak még nem jönnek az eredmények".

Van más út. Mindig van más út. És ha nem haladunk a cél felé, akkor kell a változás, és az alkalmazkodás: a kampány átalakítása, vagy a lelövése. Ehhez persze határozottság kell, és figyelni kell az adatokat, hogy felismerjük a helyzetet.

Nem állunk olyan jól, hogy csak úgy szétfröcsköljük a kampánypénzt egy-egy rossz ötlet miatt.

Döbbenetes, mennyire gyorsan avulnak az új kütyüink. A SonyEricsson Xperia Arc telefonom nincs egy éves (bár egy éves maga a modell), de már nagyon "gagyi" a mai modellek mellett. Picit több, mint egy éve használom a Galaxy Tab-em, és hát sem sebességben, sem egyéb dolgaiban nem egy mai darab - pedig csak egy év telt el.

Ha az ember szeretné tartani a tempót, akkor úgy fél évente kellene cserélgetni az Androidos telefonokat, és úgy évente az iOs-es készülékeket. Amik alapban sem olcsók, de így aztán főleg nem. Mert ha veszek egy nagyon drága notebook-ot, akkor azt évekig használom (a jelenlegi MacBook-om 4 és fél éves, mostanában kezdem kevésnek érezni), de egy telefont jó esetben is csak egy évig? Hát...

Nem jó ez így, vagy vagyonokat költ a geek ember magára, vagy folyamatosan frusztrálódik. Én azért reménykedek, hogy ez a fajta erőltetett fejlesztés valamilyen rendezett mederbe kerül, és nem azon kell gondolkodni egy eszköz megvásárlásakor, hogy na mikor veszem majd meg a következőt...

Vagy csak engem zavar ez az egész? Öregszem?

Kedden a Media Hungary-n a mobilos szekciót vezettem, így volt szerencsém minden mobilos előadást meghallgatni. Egy nagyon fontos adat volt számomra, ez pedig azok száma, akik ma idehaza

• rendelkeznek okostelefonnal
• van a telefonhoz internet előfizetésük
• és használják is azt

Az ilyen felhasználók száma jelenleg 1,8 millió, vagyis a mobil internet penetráció a gyakorlatban 18%. Ehhez érdemes hozzátenni, hogy a fejlődés kb. négyszer gyorsabb, mint az interneté volt, és jól látszik, hogy miért kell foglalkoznunk a mobilos megoldásokkal. Ez már egy igazán fontossá váló piac, igaz?

Most pedig tegyük hozzá a telefonadót, amit beszélgetésre és sms-re vetnek ki. Mobil adatforgalomra, internetre nem. (Ilyenkor jó, ha az ötletadó politikus leragadtak a kőbaltánál és a kurblis telefonnál...) Egy céges telefon esetében a havi maximális összeg kb. egy plusz internet előfizetés ára. Okos telefonon pedig mehet a hanghívás is ip hálózaton, vagyis lófaszt fizetünk majd, nem telefonadót.

Ez pedig adhat egy újabb lökést a mobilnetnek. Azt hiszem, ennél ügyesebben nem terelgethetné pártunk és kormányunk a modern technika felé a lakosságot, hát nem?

Itt ülök a Média Hungary-n, ahol a téma valahogy mindig a pénz: hogyan és hol van a pénz, miből fognak élni és megélni a médiacégek? Hiszen, ahogy az alcím is mondja, a pénz beszól, a pénz irányítja a médiát (is).

Általános megoldást nem tudok mondani, de most a helyzet leírása és a nagy ködök helyett egy lehetséges megoldást vázolnék fel arra, hogy lehet a hazai internetes tartalomszolgáltatóknak pénzhez jutni, milyen megoldás lehet az, amely segíti a hazai tartalom elkészülését, segíti a hazai tartalomszolgáltatókat.

Ehhez el kell viszont mondanom néhány dolgot, néhány olyan dolgot, amely meghatározza a felhasználói szokásokat.

A tartalomért, ha az kézbe fogható, hajlandóak vagyunk fizetni. Veszünk újságokat, veszünk könyveket - így volt ez mindig, és jobbára így is fog maradni. Legalábbis a fizikailag létező tartalmat (ami kézbe fogható), így vesszük meg. Ami viszont már nem ilyen, ott nem egyértelmű a helyzet.

Más jellegű tartalomért akkor fizetünk, ha nincs más megoldás. A rádióért például nem fizetünk semmit. A tévéért már igen, de csak akkor, ha sok csatornát akarunk nézni, ott is van olyan lehetőség, ami nem jelent folyamatos kiadást. Az internetes tartalomért pedig inkább nem szeretünk fizetni, jobbára az ingyenes tartalmakat fogyasztjuk. A mobil/tablet piac egy érdekes átmenet, ott működnek egyes fizetős modellek, de ezek volumene messze elmarad attól, ami egy ilyen kis piacon, mint a magyar, valós bevételeket jelentene. (Persze nemzetközi piacra dolgozva ez már működhet, természetesen.)

Elméletben persze több modell is létezik, ahogy a neten lehet pénzt csinálni. Nézzük ezeket!

A tartalom ingyenes, a bevétel a reklám

Ez a modell működött éveken át, sikeresen. A piac mérete és az elköltött pénz mérete olyan szinten egyensúlyban volt, hogy a potenciális bevétel eltartotta a tartalomgyártást. Ez a modell sajnos két dolog miatt bukik: egyrészt a válság miatt visszaesett a hirdetésekre fordított pénz több területen is. Sajnos pont olyan területeken (autó, bank, biztosítás), amelyek sokat költöttek a hazai tartalomszolgáltatóknál. Másrészt megjelentek olyan hatékony hirdetési formák, amelyek olcsóbbak, mint a korábbiak, ráadásul az abból származó bevételek részben vagy egészben nem a hazai tartalomszolgáltatóknál landolnak (itt most elsősorban a Google-re és a Facebook-ra gondolok). Így ez a forrás apad, ad absurdum meg is szűnhet (nem fog, de egyes kisebb tartalomszolgáltatók esetében még ez sem elképzelhetetlen).

A tartalom ingyenes, a bevétel a reklám, de...

...a tartalomszolgáltató nem ebből él. Vagy hobbi tartalomról beszélünk (pl. blogok), vagy máshonnan finanszírozzák a tartalom gyártást, és az ezen keresztül szerzett olvasókat terelik más bevételt hozó irányokba. Erre a legjobb hazai példa a Portfolio.hu, ők például konferenciákból és egyéb megoldásokból jutnak bevételekhez. Ez a modell életképes, de olyan lehetőségeket, olyan piaclátást és felkészültséget jelent, amely túlmutat a tartalomgyártáson, így a piacon csak néhány szereplőnek lehet ez az útja.

A tartalom nem ingyenes, fizetnünk kell érte, ha fogyasztjuk

Ez a klasszikus fizetős kapu modell. A tartalmak, szolgáltatások egy részéért fizetni kell. Például látjuk a cikk ajánlóját, de a cikket nem. Vagy megnézhetünk 5 cikket, de többet nem. Vagy láthatjuk a cikket, de csak pénzért kommentálhatunk. A lehetőségek száma magas, a lényeg minden esetben az, hogy van egy pont, amikor fizetnünk kell.

Ez a fizetés megvalósulhat magán az oldalon - erre példa a 168 óra online, vagy akár a Kreatív Online egyes cikkei -, de az is lehetséges, hogy több (egy adott országban akár az összes) tartalomszolgáltató egy közös kaput állít fel - erre példa a szlovákiai Piano rendszer.

A modell hátránya természetesen a fizetési hajlandóság. Nagyon kevés olyan tartalom van, amiért szívesen fizetünk. A Piano rendszer egyszerű, és generálisabb megoldás, de így is ott a korlát: nem akarunk fizetni. Ráadásul ezt a rendszert könnyen megtörheti egy-egy nagyobb piaci szereplő kimaradása. Az egyedi fizetés pedig tényleg csak exkluzív tartalmak, szolgáltatások esetén működik.

A tartalom nem ingyenes, de a tartalom ára az előfizetési díjban szerepel

Ez a klasszikus kábeltévés modell, több tartalomszolgáltató kedvenc modellje, de még nem vezették be - és várhatóan ebben a formájában nem is fogják. Pedig a rendszernek több előnye is van: megoldódik a fizetés kérdése, és akinek kell a tartalom, az könnyedén hozzáférhet.

A modellnek van egy szoft és egy hard változata. A szoft változatban az előfizető dönti el, akar-e fizetni külön tartalomért, és ennek a díja külön tételként jelenik meg (ilyet terveznek Szlovákiában, a Piano-ra építve). A hard változatban nincs választási lehetőség, az előfizetői díj tartalmazza a tartalom díját.

Az előbbi megoldás úgymond humánusabb, míg az utóbbi a biztosabb bevétel, nem beszélve arról, hogy az utóbbi esetében a díjak alacsonyak lehetnek.

Ebben a modellben a tartalomszolgáltatók egy közös méréshez kapcsolódnak, és a forgalom arányában jutnak bevételhez. A modell egyik veszélye ebben van: mi van akkor, ha minden piaci szereplő pénzt kér, hiszen kérhet, és így például a Google vagy a Facebook is részesedést kér? Az ő forgalmaik egyáltalán nem kicsik, és így vinnék a pénz jelentős részét - amivel kevesebb jutna a hazai tartalmaknak.

A javaslatom mégis elsősorban a fenti modellből indul ki, íme:

Első lépésben vezessük be idehaza is a Piano rendszerét. Legyen egy közös fizetős kapu, legyen egy pont, ahol mindenki fizethet-beléphet. A tartalomszolgáltatók eldöntik, mi kerül pénzbe és mi ingyenes, ahogy Szlovákiában is, a Piano pedig megadja a technikai hátteret.

A második lépésben a nagyobb internet szolgáltatók vállalják át - előfizetői díj emelésével - a Piano díjait, vagyis emelt szolgáltatást nyújtva a tartalmat is adják a hozzáférés mellé. 

A Piano a pénzeket természetesen a tagok közös megállapodása alapján osztja szét, az legyen az ő problémájuk.

Ezzel megvalósulna a hazai tartalomszolgáltatók finanszírozása. Ha új szereplő akar belépni, akkor azt a Piano-n keresztül megteheti, vagyis a piac nem válik teljesen zárttá. Az így működő piacon az egyéb bevételeknek is helye lehet, nem állna le a reklámbevétel sem, miközben a felhasználók jelentős része továbbra is mindent megkapna. Ráadásul, mivel egyfajta elvárás lesz ez a fajta hozzáférés, egyre több internet szolgáltató nyújtaná azt az előfizetőknek. És persze megmaradna a független Piano előfizetés is: akinek a szolgáltatója nem száll be, vagy egyéb helyről (pl. egyetemek, korményzat, free wifi) veszik igénybe a szolgáltatást, azok is hozzáférhetnek a tartalomhoz.

Oké, ezt még finomhangolni kell, de nagy vonalakban erről lenne szó. Tudom, ez a modell távol áll a hazai szokásoktól, ez a modell nagyon sok támadást kell kiálljon. De ez a modell lehetővé tenné, hogy a fogyasztó minél fájdalommentesebben fizessen a tartalomért, miközben a hazai tartalomszolgáltatási piac sem menne teljesen tönkre.

Ez gyakorlatilag a hazai piac hosszútávú megmentését jelentené. Persze olyan, mint a fogorvos: a székben ülve fájdalmas. De mennyire jó aztán egészséges fogakkal élni, fájdalom nélkül!

Amikor a tavaly megjelent Online üzlet és marketinget elkezdte Bányai Edit szerkeszteni, elmondta, mennyien gondolták azt, hogy egy ilyen gyorsan változó piacról szakkönyvet nyomtatott formában megírni mennyire rossz ötlet. Hiszen mire megjelenik, már nem aktuális, és a nyomtatott formát nem lehet átírogatni. 

Én már akkor is azt mondtam, hogy bár ez igaz, de néha meg kell jelennie egy-egy könyvnek is a témában, kell szakirodalom, amire lehet hivatkozni, amiről lehet beszélve, amihez képest vannak a dolgok azóta.

És ez a könyv erre (is) tökéletesen megfelel.

Azóta annyi változott, hogy most úgy érzem, nemcsak igazam volt, de még több szakkönyv kellene a hazai olvasóknak, legalább akkora példányszámban, hogy a hallgatóknak, tanulóknak lehessen mit adni.

Egyrészt kegyetlen csalódás, hogy a ma szakmát tanulók mennyire nem élnek az internet adta lehetőségekkel. Bár a Facebook-ot mindenki ismeri (de még azt sem használja mindenki), addig például a blog olvasás nem kevesek számára kimarad az életből. Vagyis nem jutnak hozzá még hazai másodkézből sem az igazán fontos dolgokhoz. Aztán majd amikor jön a szakdolgozat, derül ki, nincs honnan meríteni (nem másolni, de legalább idézni). Hiszen a szakdolgozat egyik feladata, hogy megmutassa, a hallgató felkészült a szakmából, ismeri azt, tudja, hol kaphat információkat.

Szakkönyvek nélkül ez nehéz. Például keresőmarketing témában az elmúlt tíz évből három magyar nyelvű forrást tudok mondani, ami könyv. Blogot persze sokkal többet, de az ugye külön tétel.

Vagyis kellenek még a könyvek, akkor is, ha a napi tudást nem ezekből szerezzük. De a hallgatóknak kellenek a fogódzók, kellenek azok a források, amikből vizsgára készülhetnek, amikből idézhetnek. Írni kell, azt hiszem.

(Az illusztráció forrása.)

Mivel csütörtökön a Szek.org konferenciáján pont a hype-ról fogunk beszélgetni, így nem mehetek el szótlanul az újabb "indián neves" alkalmazás mellett, vagyis ismét van öncélú like gyűjtő alkalmazás a Facebook hazai szögletében.

A "Mosolyog" oldalnak sikerült elsütnie egy újabb hype-ot, mégpedig "Ismerd meg a neved jelentését" címmel. A falamon is feltűnt már, de ami a lényeg: az oldal kb. szombat óta 340 ezer Like-ot gyűjtött.

Tanulság? Azt tanultam régen, hogy az ember kedvenc szava a saját neve. Úgy tűnik, ha ezzel játszunk, akkor az megmozdítja az aktív Facebook-ozók egy jelentősebb részét. Más kérdés, hogy az így szerzett Like mennyit is ér. S míg az indián neves alkalmazás esetében létezett konverzió (vagyis volt mit vásárolni az alkalmazást készítő cégnél), addig ez elég céltalannak tűnik.

Ráadásul illenék elmondani, mire használja a bekért adatokat (amik között nincs e-mail cím egyébként, de sok más igen). Vagyis ahogy sok más alkalmazás, ez is megbukna egy tételes Facebook ellenőrzésen. És a célját még mindig nem látom...

De szórakoztató.

Használom a tárgyakat, véleményem szerint azért vannak. Ami fontos, az a funkcionalitás, de ha ez megfelelő designal párosul, akkor az számomra egyfajta ráadás. Például nem azért van MacBook-om, mert szép, hanem azért, mert hatékonyabban tudok ezen dolgozni, mintha mást választanék.

A telefonom kiválasztásánál sem volt sosem szempont a kinézete, elsősorban a funkcionalitás érdekelt, mindig is. Persze ennek része az is, hogy mekkora, milyen strapabíró, és így tovább. Ez a fajta hozzáállás azt is jelenti, hogy elvárom ezektől az eszközöktől a megfelelő működést, megadom az eszközöknek azt, ami az elvárásuk, de különösképpen nem vigyázok rájuk.

Így aztán most a Galaxy Tab-em egy két helyen karcos és ütődött, a SonyEricsson Xperia Arc-om szintén hasonlóan "enyhén sérült". Egyik készülék funkcionalitásával sincs semmi baj, de valahogy nem annyira bírják a strapát, mint azt én gondoltam volna. És mivel az ember a saját kárán tanul, így tudom, legközelebbi készülékeim meg fogják kapni a plusz képernyővédő fóliát, és a szükséges tokot is (ami a Tab-nél állandóan tervbe volt, de sose jutottam el odáig, hogy megvegyem, a telefonnak meg annyira szép az alakja, hogy véteknek éreztem volna azt még becsomagolni...).

Az a helyzet, meg kell tanulni az újabb eszközök elvárásait. Ezek már nem annyira strapabírók, cserébe rengeteg új funkcióval rendelkeznek. Valamit valamiért. Ettől azért még a hozzáállásom nem változik: nem azért veszek valamit, hogy vigyázzak rá, hanem azért, hogy használjam.

Volna itt egy érdekes kutatási eredmény, aminek az értelmezéséért engem megint nem fogtok mind szeretni. Ez ugyanis arról szól, hogy a display hirdetések esetében a kattintás, mint mérőszám, mennyire durván nem releváns, mennyire tök mindegy, hogy hányan kattintanak egy bannerre:

A comScore és a Pretarget közös kutatásából legalábbis az derült ki, hogy a szempárok elé kerülés (viewability) és a hirdetésen történő "kurzoridőztetés" (hover time) sokkal erősebben korrelál a - vásárlásként és további információkérésként meghatározott - konverzióval, mint az átkattintási arány (CTR).

Hogy ez mit jelent a gyakorlatban? Szerintem azt, amit eddig is tudtunk: a kattintás alapján történő banner vásárlás valójában nem hatékonysági kérdés, egész egyszerűen csak egy olyan árazás, amelynek keretében sokkal olcsóbban lehet megjelenést venni. Érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy nem-e kellene követni az Index.hu-t, vagyis szépen megpróbálni kivezetni a ct alapján történő banner árazást a piacról.

Viszont ezt csak úgy lehet megtenni, ha adunk helyette más megoldást, hiszen az tök egyértelmű, hogy a megjelenés alapú megoldás nem jó. Az idő alapú már jobb, de az több technikai problémát is felvet (kis oldalak kérdése, több hirdető mint nap egy adott időben és így tovább).

A cikkben szerepel még ez is:

A kutatási eredmények rámutatnak, hogy a megjelenések (impressziók) konverzió reményében történő tömeges vásárlása nem a leghatékonyabb stratégia. A hirdetéssel történő interakció 0,49-os, a láthatóság 0,35-os korrelációt mutatott a konverzióval, míg az impressziók száma csak 0,17-osat, a kattintásoké pedig elenyésző mértékűt, 0,01-osat (az 1-es érték jelentené az egyenes arányú összefüggést az adott mutatók között).

Vagyis mit kellene mérni? Például interakciót, láthatóságot. Az csak a feneség, hogy ezt a mostani mérési rendszerek nem igazán teszik meg nekünk. Idehaza például csak egy szolgáltatóról tudok, ahol az árazása alapja az AV, de a megjelenés helyett a vAV, vagyis a látott megjelenés: csak azért kell fizetni, ami nemcsak letöltődött, de a képernyőn meg is jelent (vagyis elgörgette odáig a felhasználó).

Ezt lehetne fokozni, pl. azért fizetni, ha egy banner legalább 15 másodpercet "képernyőn van", vagy valami hasonlót.

A kattintás ugyanis nem érdekes, a megjelenés viszont még kevésbé releváns. Ki kellene találni - és nemcsak itthon - mi lehet a jó megoldás, és egy valóban releváns árazással visszahozni a hirdetőket a display hirdetések világába. Jót tenne a piacnak.

Az idei Média Hungary egyik különlegessége, hogy van két kiemelt vendég: Finnország és a Facebook. E kettő közül főleg az utóbbi az, ami elgondolkoztatott. Ez ugyanis nem az Internet Hungary, hanem a Média Hungary, vagyis a médiáról szól, nem az internetről.

Az ebben a furcsa, hogy valójában nem is furcsa: a Facebook-ot médiaként kell kezelnünk. Persze nem teljesen önálló médiaként, hiszen a szerepe jelenleg kiemelten a média recikulálása, vagyis a máshol elkészült tartalom újraosztása, de ha beleveszem a játékba a Facebook céges oldalakat, plusz a publikus írásokat, amik szinte blogszerűen készülnek sokaknál, akkor bizony egy valódi média a Facebook.

(És most csöndben elmélázok, hogy az iWiW is média lehetett volna, ha nem telefonkönyvet faragtak volna belőle...)

Tehát az idei Média Hungary bemutatja a XXI. század hálózati médiáját. Azt hiszem, ez önmagában egy izgalmas megközelítés, és a többi program már szinte csak hab a tortán. De ez a hab a pénzről szól, hiszen a média jelenlegi legnagyobb kihívása az, hogy miből és hogyan lesz pénz. Erre fogják sokan keresni a választ - kicsit szkeptikus vagyok arra nézve, hogy lesznek-e használható válaszok.

És természetesen téma lesz a mobil is, ahol én leszek a házigazda-műsorvezető. Ezt most nem is fényezném, de tuti jó lesz, nekem elhihetitek!

Idén tehát ismét Média Hungary, május 8-9-én. Találkozzunk ott is!

Nem lesz ez így jó, nagyon nem. Miközben a gazdaságot tovább lassítja a II. Széll Kálmán terv, egész egyszerűen kilátástalanságba csúszik a vállalkozói szegmens is. Márpedig ha valami, akkor a vállalkozások, a hazai vállalkozások rángathatnák ki ezt az országot a gazdasági helyzetéből. De nem, sajnos nem ez történik. És vállalkozóként valamint marketingesként ezt nagyon szomorúnak gondolom, hiszen a marketing, a reklám akkor tud fejlődni, ha fejlődik a gazdaság.

Ez az ország elfelejtett vállalkozni. Az emberek vagy magukban, vagy a környezetükben nem hisznek, de nem vállalkoznak. A Fivosz felméréséből:

hazánkban csupán a fiatalok 3,7%-a vállalkozik, mely európai és világ viszonylatban is nagyon alacsony szám. Az EU átlagban a fiatalok 45%-a, az USA-ban 55%-a gondolkodik vállalkozás alapításán, míg Kínában a fiatalok 71%-a szeretne vállalkozni.

Figyeld a számokat! Kevesebb mint 4%! Kínában meg 71%!

Nagyon nagy bajban vagyunk...

Egyébként eredetileg egy pozitív bejegyzést akartam írni, arról, hogy bár kifejezetten utálom az ilyen-olyan hurráoptimista motivációs szövegeket (úgy is, mint a marketing coelho-it), de most találtam valamit, aminek minden pontjával egyetértek. Vicces módon ez nem más, mint Arnold Schwarzenegger 6 szabálya az életről, de olyan szabályok, amikkel nem tudok vitatkozni. Tudom, ez a beszéd szinte biztosan szövegírók által lett készítve, és azt is tudom, hogy már nem kormányzó a Terminátor, de ettől még nekem igaz és hiteles.

Mi ez a hat szabály? Hát íme:

1. Bízz magadban!
2. Hágd át a szabályokat!
3. Ne félj a bukástól!
4. Ne hallgass a rosszakarókra!
5. Dolgozd ki a beled!
6. Mindig találnod kell időt arra, hogy valamit visszaadj!

Hát így. Én még egy dolgot tennék ehhez: Merj vállalkozni! Merd magad kipróbálni, találd ki magad, valósítsd meg magad, szakadj el a többiektől, légy más, légy jobb valamiben, legyél a magad ura! Hidd el, megéri!

Az első számítógépem egy Sinclair ZX Spectrum 48k, gumi billentyűkkel, egyenesen Ausztriából. Nagyon hamar kapott egy reset gombot, plusz hűtést belülre, és persze egy BRG MK 29-es magnót. Bár volt már színes tévénk (Videoton teletextes, 29 csatornás), de a számítógép kapott saját tévét, egy Junoszty formájában (és piros színben).

És beköltöztem a "hal"-ba, vagyis a nagyszoba és a gyerekszoba közé, egy XIX. század végi - XX. század elejei komód szerűségbe pakolva a vasakat. És ennyi. Internet persze akkor még sehol (sőt, telefonunk is csak valami 4-5 év múlva lett), ez még vadul a 80-as évek.

Nem ez volt az első gép, amin dolgoztam, de ez volt az első saját gép. És ezen kezdtem programozni, játszani, és éjszakázgatni. Imádtam az Atic-Atac és Manic Miner nevű játékokat, de elkezdtem Basic-ben írni mindenfélét. Például matekos programokat (matekot és fizikát tanultam akkoriban középiskolában). 

A legösszetettebb program végül egy rajzoló progi lett, olyan, amilyet akkoriban nem sikerült másolni senkitől (mint mondtam, internet még nem volt). Mozgatni lehetett a kurzort, lehetett vele vonalakat húzni, lehetett kört rajzolni, azt be is tudta festeni (vicces módon nem koncentrikus körökkel, mert az "lyukas" volt, hanem a Thálész tétellel, vonalak húzásával egymás mellé), és így tovább. Sokkal több értelme nem volt, mert az elkészült képeket nyomtani se tudtuk (a nyomtató, mint eszköz, létező, de távoli és elérhetetlen valami volt). Azt viszont meg tudtam oldani, hogy a rajzolt képet elrakjam a memóriába máshova, így lehetett a menüt ki-be kapcsolni.

Végül 89-ben beiratkoztam egyetemre progmatra, és akkor már más volt az érdekes, elkezdődött a PC korszak, először XT-kkel. (Korábban már volt a suliban egy MO8X, még CP/M-el, de azt sose kapcsolták be, ellenben bele volt egy asztalba építve...)

Így a Spectrum korszaknak vége is lett, és csak sok év után, pár éve kapcsoltuk be újra. Furcsa volt, de elég gyorsan visszajöttek az emlékek, a sok módosító shift, az utasítások, a Basic alapjai és így tovább.

A gép 48k-s volt. Ennél egy valamire való Flash banner is nagyobb manapság. Mégis, valahogy az a korszak szerethetőbb volt. Ma pedig 30 éves lett ez a masina.

Boldog születésnapot, ZX Spectrum!

Mikor hal meg egy közösségi oldal? Ezen gondolkodom azóta, hogy a hétvégén megírtam, 10 éves az iWiW. Mert miközben azt mondjuk és gondoljuk, hogy az iWiW halott, aközben látogatják emberek, ott vannak, bő 400-500 ezer egyedi látogatója van, naponta.

Közben ott van a Network.hu, amit alig ismernek, kevesebb a napi látogató, de nincs olyan érzése az embernek azt nézve, hogy a végsőket rúgja. Mi az tehát, ami miatt az iWiW-et halottnak gondoljuk?

Az egyik ok, hogy sokkal kevesebben használják, mint korábban. Aztán az is ok, hogy a konkurenciát viszont többen, és ráadásul azt tényleg használják. Az is egy ok, hogy mi magunk (te, én, ő, meg még sokan) nem használjuk, és hajlamosak vagyunk ezt kivetíteni, azt mondani, hogy ha én nem, akkor más sem, és ennyi, ennek vége van.

De én azt hiszem, nem ezek az elsődleges szempontok. Míg a Network.hu tartalomról szól elsősorban (és annak a megosztásáról), addig az iWiW a tagokról. Rólad, rólam, és még négy és fél millió emberről.

A tartalmat könnyű frissíteni, könnyű frissen tartani. Nem kell hozzá sok ember, mégis látványosan működik. De ahol mi mind, egyenként a tartalom vagyunk, ott a hiányunk igenis látszik. 

Te például mikor frissítetted utoljára az iWiW profilodat? És nem kellene? És ha igen? Kit érdekel?

Keveseket, mert kevesen használják... de ezzel ismétlem magam. A lényeg viszont: egy kapcsolati hálóra alapuló oldal akkor kezd el haldoklani, ha a tagok nagyobb része elveszíti az aktivitást: nem frissíti a profilját, nem oszt meg semmi újat, be se lép. A frissesség hiánya miatt érezzük azt, hogy az iWiW halott.

A tartalom megosztó oldalak nagy előnye, hogy kényelmesen elférnek egymás mellett, amíg van néhány aktív tartalom gyártó, addig élőnek tűnik. Nézzünk csak körbe: a Blogter, a Freeblog elvannak kényelmesen, nem nőnek, de működnek. Nem érezzük a halálukat. És nem érezzük a külföldi konkurenciát se: a Blog.hu utáni legnagyobb forgalmú blogos oldal idehaza a Blogspot. De ez nem rontja a többiek esélyét, hiszen van mindenkinek friss tartalma.

Az iWiW tehát jelenleg hűl kifelé. Van benne még szikrája az életnek, de ahhoz, hogy ismét élőnek jelenthessük, kellünk mi, a felhasználók: újra el kellene kezdenünk használni.

Most már csak az kell, hogy mondjon valaki egy indokot, hogy így legyen. Akár csak egyet...

"A többi néma csend."

Ahogy egyre népszerűbb a Facebook, és ahogy szigorodnak a szabályai, úgy válik egyre nagyobb piaccá az alkalmazások fejlesztése. Így aztán sok-sok alkalmazás gyártó van a piacon.

Mi is csináltunk már párat, ezek költsége és időigénye jellemzően viszonylag magas - de amikor elég egy egyszerűbb megoldás, van lehetőségünk dobozos terméket venni. Számtalan szolgáltató van, kisebb és nagyobb, akik kész alkalmazásokat kínálnak a Facebook-ra, néha ingyen, máskor kis pénzért. Érdemes ezeket kipróbálni és használni, ha nem egyedi dologra van szükségünk, vagy ha egyszerűen csak nincs ötletünk, hogy mit csináljunk.

Sorolhatnám most a cégeket, akik ilyet csinálnak, de félek, csak kihagynék valakit. Inkább megmutatok egy videót, milyen is az, ha kb. 2 perc alatt elkészül egy alkalmazás. Íme:

Tanácsadóként dolgozva az ügyfelek kicsit máshogy "nyílnak meg" az embernek, és elmondanak érdekes véleményeket is. Például az ügynökségekről. Furcsa azt látni, hogy miközben az ügynökségek elvileg azért vannak, hogy egyfajta szakértőként értsenek bizonyos feladatokhoz, és azokat végre is hajtsák, aközben a gyakorlat valahogy más. A cégek számára fontos partner az ügynökség, de nagyon sokszor nem alakul ki bizalmi viszony. Az ügynökségről kialakult kép ugyanis az, hogy mindent megcsinálnak, de mindenért pénzt kérnek, ráadásul amit kérnek, az nem kevés.

Kb. olyan helyzet ez, mint a márkaszervizek esete: ha új a kocsink, szükség van rá, kell a garanciához, de fel vagyunk rá készülve, hogy minden drágább, mintha más szerelőhöz vinnénk, legyen szó egy olajcseréről vagy valami komolyabb bajról.

Ez a fajta kép lehet az az ok, ami miatt nagyon nehéz váltani a jelenlegi ügynökségi rendszerben. El kellene hitetni az ügyfelekkel, hogy bizalommal lehet fordulni az ügynökségekhez, hisz tényleg ez a jó választás, erre van szükség, hogy velük dolgozzanak.

Mondjuk még egy kis apróság kell ehhez. Az ügynökségi munkának tényleg olyannak kell lennie, hogy megérje a rá költött pénz. És ehhez van még mit fejlődni hozzáállásban, ügyfél tiszteletben és tudásban is. 

Nem, nem, nem! A banner NEM történetmesélésre való, nem fogok mozizni. Főleg nem olyan esetben, amikor zavaró módon jelenik meg, például layer pop-up-ként vagy interstitial-ként. Ilyenkor reflexből zárom le vagy ugrok tovább, és mennyit is látok a bannerből? Az első egy vagy maximum két másodpercet.

Ha mondani akarsz valamit, akkor ennyiben mond el! Amit az előbb bezártam, abban volt 4 logó, és alatta a szöveg: "...bemutatja:" - hogy mit, azt sosem fogom megtudni. Lehet, érdekelne, de cikket olvasni mentem, nem banner mozit nézegetni, így el is hesegettem, mint a zavaró legyet. 

Igazán megtanulhatnák már végre a banner kreatívokat készítők, hogy amit nem tolnak azonnal és első pillanatban az arcomba, azt nem fogom látni. Ennyi. Maximálisan fölösleges pénzkidobás így hirdetni.

A legtöbben már temetik (egy kicsit én is), a jelenlegi tulajdonos úgy érzem nem igazán tud mit kezdeni a kialakult helyzettel, de ettől még működik, naponta 400-500 ezer ember használja, és még mindig bő 4 és fél millió regisztrált felhasználója van. Igaz, nagy része már csak nagyon ritkán lép be... És most 10 éves.

Boldog születésnapot, iWiW!

Az [origo] készített ezen apropóból egy interjút az alapító Várady Zsolttal, érdemes végigolvasni. Sajnos sokkal több jó hírrel nem tudok szolgálni, hiszen bár úgy tűnt tavaly év végén, hogy a látogatószám csökkenés megállt, de sajnos csak lassult. Bár volt egy pár jó napja idén (700 ezer fölötti napi látogatóval), de a tendencia továbbra sem kedvező, sőt, sok jót nem ígér.

Íme az iWiW napi látogatói száma a Webaudit alapján, az elmúlt egy évben (kattintásra nagyobb):

Érdekes probléma, hogy mi az a pont, amikor "fel kell adni", amikor azt lehet mondani, hogy oké, vége, most csináljunk valami mást - égessük föl azt, ami maradt, és a hamuból mintegy főnixként építsünk fel egy új szolgáltatást. Valamit, ami már nem egy Facebook-nak látszó tárgy. Hogy pontosan mit? Azt hiszem, nagyon-nagyon sok ötlet van az [origo] íróasztal fiókjaiban is, csak némi pénz és iszonyúan sok bátorság kellene ahhoz, hogy ezek közül néhányat megvalósítsanak.

Most tehát nem tudni, mit hoz a jövő, a következő 10 év. De ha semmit, akkor is elmondhatjuk: volt egy igazi magyar közösségi oldal, ami sikeres is volt egy időben. Ez máris több, mint amit sokan elmondhatnak.

Kedves mindenféle cégek, akik kitartóan küldözgettek levelet a mindenféle info@-os email címekre!

Megéri? Komolyan kérdezem: jönnek belőle a megrendelések? Én tudom, hogy ez a fajta spam küldés törvényileg megengedett, de ne legyenek illúzióitok, ez attól még spam. Éppen csak nem a törvény, hanem a fogyasztó büntet, ha ilyet lát. Jó esetben csak törli (ha egyáltalán átjutott a spam szűrőn), de rosszabb esetben ignorál, mint cég is. Hiszen van olyan ajánlat, amiből 3-4-et is megkapok, és bizony ilyenkor már nagyon nem vagyok boldog.

Persze ezek nagy része fennakad a spam szűrőmön, de én azt is át szoktam nézni - így pontosan látom, hányan vagytok, akik gondolkodás nélkül küldözgettek leveleket.

Amúgy közületek a kedvenceim azok a számomra konkurens cégek, akik ugyanazt a szolgáltatást kínálják nekem, amiből (részben) élek. Annyi fáradtságot sem vesznek, hogy valami egyszerű szűrőt használjanak. Mindegy is, igaz, hiszen ez tömeglevél, akit nem érdekel, majd nem olvassa el...

Tehát, vissza az eredeti kérdésemre: megéri azt a pár tízezer forintot ez az egész? Jönnek a megrendelők?