Onlinemarketing blog

Sok olyan ismert vagy kevésbé ismert ember Facebookos bejegyzését látom mostanság, amit azért osztanak meg nekem, mert mutatni akarják, nézzem meg, mennyire bunkó, vagy mennyire bután kommunikál.

Ezek a bejegyzések rendszeresen olyanok, ahol a tartalom még talán vállalható is lenne, de a megfogalmazás stílusa, a használt szavak, illetve az egész hangulata sokszor bicskanyitogató. Mégis, az adott ember követői az esetek nagy részében ezt lájkolják, sőt, egyetértenek vele. Ugye az ilyen jellegű "beszólós" bejegyzések egyik nagy hazai bajnoka Schobert Norbi. Nem is linkelek semmi konkrétat tőle, az Update Facebook oldalába bárki bele tud olvasni, akit érdekel.

De nem ő az egyetlen, aki "megenged" magának ilyen vagy olyan stílust. És az a vicces, hogy másoknál is működik. Vajon mi lehet ennek az oka?

Kezdem messzebbről. Az eddig megszokott céges kommunikáció minden esetben átment több szűrőn is. Nagyon ritka az az eset, amikor egy cég nevében egy és csakis egy ember beszél és nyilatkozik. Jellemzően a 10 fő alatti cégeknél látunk ilyet, de ott meg kevés a reklámra fordított pénz (volumenében), így az ilyen kommunikáció nem igazán látszik. És még ha hirdetnek is, akkor is próbálnak megfelelni valamilyen közösségi elvárásnak. A nagyobb cégeknél pedig mindig kialakul egyfajta közös stílus, ami tetszik a cégvezetőknek, a marketingnek, a PR-nak, és feltételezik, hogy vevőknek is. Hogy lehetne másmilyen, bevállalósabb? Igen, lehetne. De mi van, ha nem jön be? Kinek a fejét veszik akkor? Inkább marad a biztonsági játék...

Aztán megjött a Facebook, és azt láttam, hogy ugyanezen elv mentén készülnek a hivatalos kommunikációk is. Az eredmény? Természetesen a dögunalom, a kommentek, lájkok hiánya. Aztán szép lassan kiderült, egy-egy beszólás, egy-egy eltérő szöveg hatást gyakorol. Hirtelen több lett a lájk, a komment, a megosztás. Kiderült, hogy bár ezek a szövegek megosztják az embereket, de érzelmeket váltanak ki (és ez ugye fontos), ezért sokkal több emberhez eljutnak.

Innen már csak egy lépés, hogy kiderüljön: ha valaki "hozza saját magát" vagy ne adj isten rájátszik erre, akkor bizony az amúgy bunkónak nevezett stílus is működik! A dolog egyébként azért is jól működik, mert a Facebookon a rajongóknak kommunikálunk. Azoknak elsősorban, akik szeretnek minket. Márpedig, akik szeretnek, ott működik a kognitív disszonancia, és megmagyarázzák maguknak is, hogy ez a stílus tök jó, milyen igaz és szép.

A rajongók kicsit úgy működnek, mint a hívők. Nem igazán kritizálnak, ha hisznek bennünk. Elfogadják ezt, sőt, előbb-utóbb ők maguk teszik ezt normává.

Mert ne felejtsük el: a mindennapi életben a beszélt nyelv stílusa messze áll a reklámoktól. Az átlag vevő nem irodalmi műveltségéről híres. Így aztán romlik az átlag reklám és az átlag kommunikáció is, a fent leírtak miatt. Hatást akarunk elérni, minden áron. Bulvárosodunk. És ennek részei a bunkó beszólások, kiszólások, megosztások.

Ilyen lesz a stílus. De ez valahol jó is: ha a célcsoportunk pont nem ezt szereti, akkor majd azzal tudunk kilépni a tömegből, hogy nem leszünk bunkók. És akkor hirtelen majd az érték válik értékké... vagy mi.

A Shrek-ben (még az első részben) van egy jelenet, ahol Shrek magyarázza a Szamárnak, hogy az ogrék olyanok, mint a hagyma. Nem, nem büdösek, és megbarnulnak, ha kirakod a napra, hanem rétegesek: ha meg akarod ismerni őket, akkor mindig van egy réteg, amit le kell fejteni hozzá.

Valahogy így van ez a marketingben is. Seth Godin írt ma egy remek bejegyzést erről, vagyis a marketing köreiről. Nem hosszú, érdemes elolvasni! A lényeg az ábrán látszik: a marketing első ránézésre nem több, mint a látható reklám. A többség számára a marketing nem is jelent mást, reklám=marketinggel. De van egy szint ennél mélyebben, majd még mélyebben... és így tovább. Ha azt akarod, hogy minden rendben legyen, akkor persze minden szinten rendet kell rakni, de sok esetben nem tudunk vagy akarunk foglalkozni ezekkel. Például nem csinálunk mást, csak indítunk egy kampányt, aztán lássuk az eredményt...

Ha nincs eredmény, akkor megpróbálunk történetet mesélni, rajongókat gyűjteni, közösséget építeni, árakciókat csinálni. Ha ott sem megy minden jól, akkor elkezdünk foglalkozni a terméktámogatással, használhatósággal - és végső esetben a terméket próbáljuk meg változtatni.

Tanulságos és érdekes ezt így egyben látni, hogy mi épül mire, és ha valami nem működik, van legalább egy hibajavítási menetünk.

Pénteken kezdődik a XXX. O*****ai Játékok, és nem kell nagy jósnak lenni ahhoz, hogy felkészüljünk: minden ezzel lesz tele: a Facebooktól kezdve a portálokon keresztül még a spamekből is az o*****a fog folyni. Az már más kérdés, hogy ennek mekkora lesz a hatékonysága - ez már lassan olyan lesz, mint a Karácsony, mindenki erre készül, mindenki megpróbálja lefölözni a lefölözhetőt, tólja a tutit és bízik abban, hogy az amúgy középszerű ötlete, hirdetése milyen brilliánsan fog hasznot hozni.

Mondjuk az egész élén ott áll az O*****át szervező testület, a Nemzetközi O*****ai Bizottság, amelyik lendületesebben tartja a markát, mint bármely alkesz homless az aluljáróban. Mindenért pénzt kér, a nevet, ha mered használni, azt kockáztatod, hogy büntetnek. Így aztán ki se írom a blogra, amúgy sem érdemlik meg.

Az O*****a elvileg a sportolókról szól. Elvileg. De akkor mi az isten kerül ebben annyiba, hogy egy komplett országot (görögök, ugye) képes taccsra vágni a szervezés költsége? Ha tényleg a sport a fontos, akkor miért lehet a főszponzor két olyan cég, amely finoman szólva nem a sportról szól, hanem a nem túl egészséges táplálkozásról?

Az O*****a a pénzről szól. Tudom én, nem találtam föl a spanyolviaszt, tudjuk ezt a szervezők korrupciós ügyeiből, a névhasználattal kapcsolatos összes vitából, abból, hogy nem használhatom egy kampányban még említés szinten sem az eseményt, csak ha fizetek egy valag lóvét... De jó ez így? Megéri?

Azt hiszem, eljutottunk oda, ami a ló másik oldalára történő eséssel írható le. Nincs nekem azzal bajom, hogy szponzorok vannak. Azzal sem, ha a látványos brand lopást megfogják. De a sportolókat azért csesztetni, mert csinálnak egy home videót, és felrakják a YouTube-ra, eléggé a túlkapás kategóriája, nem? Ahelyett, hogy örülnének, hogy tessék, közösség, sport, emberek, sport, egészség, sport... Lazítani kellene, csókolom. Meg kirugdosni a sok politikust az O*****a környékéről. 

Sokat segítene abban, hogy sporteseményként lehessen értékelni ezt a valamit, ahol a reklámok között majd látunk úszást, meg vizilabdát, meg futást, meg focit, meg egy csomó mást is.

Addig is lassabban, közelebbre, alacsonyabbra! Vagy fordítva... (De az lehet, hogy jogdíjas?)

(A beillesztett képen nem öt karika van, hanem öt különböző méretű körhöz közelítő ellipszis, hogy nehogy hasonló vagy összetéveszthető legyen olyannal, ami jogdíj kötelezettséget vonhat maga után.)

Update: Mit és hogyan (nem) használhatunk.

Napok óta azon gondolkozom, vannak-e az internet fejlődésének ciklusai. Elsősorban a tartalom, tartalomszolgáltatók, online szolgáltatások fejlődésére gondolok. Mert van ugye az a folyamat, ami a fejlődés maga, és ami miatt beszélünk web 1.0-ről, web 2.0-ról és így tovább. Aztán szokás felhasználói számok alapján nézegetni a változásokat, esetleg a divatos irányzatokat is meg lehet nézni.

Például az utóbbi pár évben volt egy bummja a blogoknak, aztán a kapcsolati háló oldalaknak, majd jöttek a kuponos oldalak. Ezek mind olyan, pár évente megjelenő irányzatok, amiket nevezhetünk divatirányzatoknak is, de ha csak azt nézzük, hogy megjelent egy új irány, az felfutott, majd beállt egy szintre, és ott már nem is annyira érdekes (a fejlődés szempontjából), akkor ezeket a felfutásokat nevezhetjük egyfajta ciklusoknak is. Vagyis az a prekoncepcióm, hogy olyan 2-3 évente megjelenik valami új, ami aztán felfut, érdekes lesz, berobban stb., és egy idő után (újabb 2-3 év) jön a következő.

Márpedig ha így van, akkor lassan megint figyelhetünk, mi az, ami az igazi újdonság.

Szóval, Like-olnád a maffiát a Facebook-on? Oké, nem a maffiát, de olyan céget vagy embert, amely illetve aki köztudottan a maffiához köthető? Rá lehet könnyen vágni a választ, nem?

Hát, ha jobban belegondolsz, nem.

Miért? Ha Like-olod, akkor ugye ezzel azt jelzed, hogy ismered, és elfogadod az adott céget, van valami pozitív elkötelezettséged felé. Ha a maffiáról beszélünk, akkor ez ugye ciki. Hiszen azt gondolhatják, egyetértesz velük, esetleg te is oda tartozol...

Ha nem Like-olod? Alapvetően nem derül ki semmi. De ha tényleg kapcsolatban vagy így-úgy velük? És nyomatékosan megkérnek, Like-old? Akkor mit tennél? Mernéd nem Like-olni?

A maffia nem egy népszerű társaság, több ok miatt sem, így aztán nem is nagyon akarunk velük közösködni. De én tudok olyan cégeket is, amelyek szintén nem népszerűek. Meg pártokat is. Meg persze embereket is.

Miért hoztam most ezt föl? Mert a Facebook-on az vagy, akit vagy amit Like-olsz. Mert látják mások is, mert ezzel nyilvánítasz véleményt. Pedig egy Like olyan egyszerű. Csak egy kattintás... de biztosan tudod, mit fejezel ki ezzel a Like-al?

Ha személyes márkád fontos, ha tudod, hogy megítélhetnek a Facebook aktivitásod alapján, akkor na Like-olj össze-vissza. Ne Like-old a maffiát. És mást se.

Gondolkozz.

Amikor legutóbb írtam arról, hogy a látványosabb display hirdetések, a rich media megoldások, bár zavaróak, de hatékonyak, ismét felmerült kommentekben, hogy szart sem ér a display, úgyse látja senki, mert elkerüli a figyelmet, meg ráadásul mindenki kikapcsolja.

Ez utóbbit viszonylag egyszerű cáfolni, hiszen minden egyes banner megjelnést mérnek, ráadásul a hirdető az alapján értékel (és bizonyos esetekben az alapján fizet), ami ténylegesen megjelent. A kérdés tehát az: látják-e az olvasók a bannereket?

Először is egy fontos dolog: a banner hirdetés akkor lesz hatékony, ha a banner jó. Vacak kreatívval sehol nem lehet sikeres az ember, ez igaz online-ban is. Költeni kell rá. De ha költünk rá, akkor már a figyelem megszerezhető!

Szabó Ákos (Adaptive Media) küldött át nekem egy cikket, ami arról szól, mennyire látják az olvasók a bannereket. A cikkben egyrészt a különböző helyen elhelyezett bannerek hatékonysága látszik, másrészt azt is vizsgálták, hogy hatékonyabb-e az, ha arcot is tartalmaz a banner.

Az adatok meggyőzőek. A tartalom között megjelenő, bal oldali banner a legláthatóbb, és a jobboldalon, a képernyőn kívül "eldugott" látszik a legkevésbé. De még ezt is látja az olvasók harmada, míg a másikat 84%-a.

Azt hiszem, ezek elég jó számok. Tudom, érdemes lenne mindezt hazai környezetben is megismételni, de azt hiszem, hasonló eredmény jönne ki. Mindenesetre az Index.hu-n megjelenő, cikkek közé berakott óriás banner (a roadblock) hatékonyságát én magam is tapasztaltam, márpedig ez visszaigazolja a cikkben írtakat.

Nem kell tehát temetni a display hirdetést. Ha az a célunk, hogy megmutassunk az olvasóknak valamit, akkor tökéletes eszköz.

Ma az összes szakmai blog és oldal azzal volt tele, hogy a TV2 új csatornát indít, SuperTV2 néven (jajj). Az Indexen egy komoly beszélgetés is olvasható a TV2 vezetőjével, Simon Zsolttal. Érdemes elolvasni, ha nemcsak az online média érdekel!

Mert ha az online média érdekel csak, akkor szinte fájó, a TV2-nek ez mennyire nem fontos. Igaz, Simon ezt nyilatkozza:

A Megasztár esetében például a videósite átlagos látogatottsága az adást követő napokban meghaladta az egymilliót, erre már nem mondhatjuk, hogy az, hogy minden tartalmunk ingyen feltettük a netre, nincs hatással a nézettségre.

De aztán:

A TV2 ott lesz a neten, bár ezt még mindig leginkább egy promóciós felületnek tartjuk

Tudom, látom, hogy a TV2 nincs otthon az interneten. Bármennyire is szép(?) múltja van (emlékezzün a Koridorra), bármennyire is dedikált YouTube megjelenése van, a közösséggel, az esetleges rossz véleményekkel, és úgy általában az internettel, mint csatorna érzésem szerint elsősorban szükségből foglalkozik.

Hiszen hiába vannak jó megmozdulások, ha az összkép valahogy gyenge. A TV2 számára, Simon szerint, az internet promóciós felület. Ezek szerint a TV2 még évekig (a beszélgetés alapján 2016-ig biztosan) nem gondolkozik komolyan az internet adta lehetőségekben. Az irány, a fókusz a sugárzott adás, a csatorna jellegű tévézés. Tehát nem a tartalomban gondolkoznak. Nagyon nem.

Pedig a TV2 most előre menekül. De számukra az "előre" nem más, mint új csatorna, nagyobb sugárzott elérés. Miközben a felhasználóknak az "előre" a rengeteg csatorna közötti ugrálás - és az internetezés. Mára egyre több eszközünk van arra, hogy mozgóképes tartalmakat fogyasszunk tetszés szerinti időben (és helyen). Tartalmakat, és nem szolgáltatókat. Nagyon jól látszik ez például az utóbbi néhány év "stand up comedy" felhozatalában: teljesen mindegy, hogy az RTL-en vagy a ComedyCenter-en ment egy adás, a YouTube-on azt nézzük, ki szerepel benne, és nem a csatona logót. A tartalom a fontos, nem a csomagolás.

A TV2, ha nem fordul az internet felé, lehet, megnyeri a tévés csatát, de elveszíti a nézőket. Nem most, nem jövőre, nem is 2016-ban. Kicsit később. De akkor már késő lesz lépni. Most, hogy rengeteg pénzt beleölnek saját tartalom gyártásba, talán körbe kéne nézni, mások hogyan csinálják ezt az új médiát. Lehet, itt hamarabb válhatnának piacvezetővé, és talán a kereskedelmileg oly nagyon fontos korosztályt is könnyebben tudnák visszacsábítani - na nem a tévé elé, de legalább a saját tartalmaik elé.

Az a csata könnyebben nyerhető. Ez a másik - hát, ők tudják.

Amikor keresőoptimalizálásról vagy éppen keresőhirdetésről beszélünk, mindig felmerül: a felhasználók jellemzően nem egy szóra, hanem több szavas kifejezésekre keresnek. Hogy pontosan milyen arányban, az mindig is érdekelt. Egy jó pár évvel ezelőtti kutatás alapján az arányokat 30-30-30-10 százalékra tettem az egy-kettő-három-egyéb szavas keresésekre.

Nos, ma belefutottam egy kb. egy hónapos cikkbe, ami ennél sokkal pontosabb számokat ad, igaz, az USA piacra. Érdekes adatok ezek azért, így aztán azt hiszem, érdemes a saját blogomra is felvésni, íme:

Ez alapján az USA-ban nőtt az egy szavas keresések száma, így eléri a fent említett 30%-ot. A két szavas keresés kb. nem változott, és 23-24% körüli, míg a három szavas jelentősen csökkent, és jóval 20% alatt van. Sőt, a négy és öt szavas keresések is elég nagy arányban vannak jelen. De az elmúlt egy évben az egy szavas keresések aránya nagyot nőtt, és ha ez tendencia, akkor érdemes elgondolkozni ezen. Megmondom őszintén engem meglepett ez a folyamat, épp az ellenkezőjére számítottam volna. Úgy tűnik, a felhasználói tömeg az egyszerűbb megoldásokat keresi a keresésben (is).

Mondjuk az is lehet, a változás oka a mobilon történő keresések előretörése. Ott ugyanis értelemszerűen kevesebb szót szeretnénk bepötyögni...

Sokan nem szeretik a bannereket, és ha lehet kerülik. De a felhasználók többsége sokat nem foglalkozik ezzel - nem direkt kerülik a hirdetéseket, hanem jellemzően nem veszik észre azokat. A hirdetések hatékonyságát tehát sokban lehet azzal javítani, ha úgy készítjük el, hogy észrevegyék azokat a látogatók.

Több lehetséges irány van: növeljük a méretet, a hirdetésben csinálunk valami extra történést, vagy a normál esetben tartalmi felületeket használjuk fel a hirdetés megjelenítésére. Ezen utóbbira egy jó megoldás az idehaza is egyre többek által használt flipside hirdetés. Ez a megoldás úgy működik, hogy a szöveges tartalom egy része hátradől, és mögötte elindul valamilyen hirdetés, videó. 

Az Adaptive Media ennek a formátumnak az egyik nagy felhasználója, és pár napja indult el náluk az 50. ilyen kampány. Így elmondhatjuk, ez most talán a legnépszerűbb rich media formátum a hazai piacon. Akit érdekel ez a megoldás, az megnézheti az Adaptive Media YouTube csatornáján ezt, és más megoldásokat is.

Tudom, ezek kifejezetten zavaró formátumok, megoldások. De pont ettől működnek: észrevesszük, reagálunk rá, foglalkozunk vele. Persze oda kell figyelni, hogy nem szabad minden felületen és minden nap használni, hiszen a hatékonysága a ritkáságában is rejlik. Ez az 50 alkalom is 9 hónap alatt futott ki. És persze nagyon fontos, hogy valóban kreatív hirdetés jelenjen meg a hátradőlés után, hiszen egyébként semmit nem ér a megszerzett figyelem.

Néha érdemes kicsit megállni a rohanásban, és elgondolkozni azon, amit éppen látunk magunk körül. Ez a viharokkal tarkított kánikula tökéletes alkalom arra, hogy pihenés képpen ne a határidőkkel foglalkozzunk, hanem kicsit elmélkedjünk.

Mert sok gondolkodni való van, elég csak a hazai szakmai híreket átfutni.

Például miért lehet az, hogy miközben van egy hazai online forgalommérés, egészen pontos adataink vannak arról, hogy a felhasználók idehaza miket látogatnak, illetve egy oldalt hányan látogatnak, mégis kikerülhet egy olyan cikk, mint amit a Social Times írt: megbízhatatlan adatforrások, jól láthatóan hamis számok, így aztán egy teljesen fölösleges cikk. Pedig az ötlet jó. Hol akadhatott el az információ, hogy nem a megbízható forrásból dolgoztak?

Aztán itt van ez a kis nyári vihar-a-biliben a kuponos oldalak körül. Miközben jól láthatóan egyes "szakmai" körök PR és verseny okokból erősen támadják a kuponosok oldalakat, azok élnek és virulnak - és közben azon vitatkoznak, ki a nagyobb. A Bónusz Bridág vagy a Kuponvilág? Itt vajon ki téved? (Amúgy meg nem tök mindegy?)

Meg egy kicsit elméláztam még azon is, hogy milyen csönd van a piacon. Olyan, mintha nem történne semmi - de én inkább ezt vihar előtti csendnek nézem. Vajon mi fog történni ősszel? Mennyire fogják a "nagyok" megtalálni a pénzcsapot a display bevételek elmaradása után?

Meleg van. Lehet, csak az a bajom.

Nincsenek nagy elvárásaim egy weboldaltól. Ha keresek információt, azt találjam meg. Például nyaraláskor mik azok az infók, amik tuti kellenek, ha valahova oda akarok menni?

• név és leírás
• cím és térkép
• ár és nyitvatartás

Annyira bonyolult ez? Valakivel beszélgetek, mond egy tippet, és rákeresek. Egy strandot, egy kiállítást, egy akármit. És fenti információk kellenek.

Kell a hely neve, hiszen lehet, csak valami hasonlót mondott a másik, vagy több néven is ismert az adott létesítmény. És akkor már kell egy leírás is, pontosan mit találok ott, illetve kiderüljön, valóban erről volt-e szó.

Aztán nem baj az, ha van ott egy cím, amit egy gps-be be tudok pötyögni, de legyen ott a térkép is, és lehetőleg olyan formában, ami érthető, nem túl elnagyolt.

Végül legyen ott az aktuális ár és persze a nyitvatartás is. Legyen ott és legyen friss! Ugye, nem kell magyarázni, hogy miért.

Ami a szörnyű, hogy ezek így együtt nem igazán szoktak meglenni. Pl. strand esetében néha elfelejtik a címet kiírni, és előszeretettel dugják el az árakat. Vagy a név csak a hivatalos módon szerepel, nem úgy, ahogy beszélünk róla. A leírásnál nincs fotó, vagy ha van, akkor olyan kicsi, hogy úgyse látszik rajta semmi...

Pedig nem lenne ez bonyolult. És sokat segítene...

Ha nyaralás közben utolérhet a munka, akkor az nem is igazi nyaralás. Inkább csak nyaralgatás. Márpedig a modern technika bizony utolérteti velünk a munkát. Hiába vagyok most, a legnagyobb kánikula idején, egy keszthelyi nyaraló légkondícionált szobájában, mégsem tudok kizárólag a pihenésre koncentrálni, hiszen az emailek, a telefonok utolérnek, a lezáratlan ügyek itt dörömbölnek, a futó ügyek itt figyelnek, az új dolgok itt kopogtatnak.

Amennyire jót tett nekünk az, hogy mobilak vagyunk, van már telefon és internet mindenhol, annyira nehéz is ezzel együtt élni. Nem panasz akar ez lenni, egyszerű ténymegállapítás: már nem bújhatunk el olyan egyszerűen.

Igaz, erre is van megoldás, van kikapcsoló gomb a mobilon, vagy át lehet irányítani a hívásokat kollégának, rokonnak. Csak ugye az elvárások mások... minél inkább a magad ura vagy, annál inkább mások.

Éppen ezért most egy hetet csak nyaralgatok: dolgozni fogok közben, mert utol fognak érni a feladatok. És majd talán, augusztusban, elmegyek olyan helyre, ahol már nem lesz mobil, és talán internet sem - vagy csak korlátozottan. Igaz, az egy másik földrész lesz, azt hiszem.

Érdekes kérdést feszeget Meskó Berci a blogjában. Az ő történetében egy orvos nem jelölte vissza a betegeket Facebook-on, amikor azok megjelölték ismerősnek, ezért aztán az érintettek nem voltak felhőtlenül boldogok. Igaz, az elutasítást nem is indokolta meg. Berci szerint a megoldás az lehetett volna, hogy bár elautasítja a bejelölést, de visszaír az illetőnek privátban, hogy miért nem fogadja azt.

Futottam már én is bele ilyen helyzetbe: például amikor államvizsgáztattam a napokban, és egy vizsgázóm bejelölt - én meg paraszt módon nem írtam semmit neki, és vissza se jelöltem. Valahogy nem alakult ki még bennem az a kényszer, hogy minden mértékben udvarias legyek a Facebook-on, pedig nem ártana. Ha már az énmárkáról papolok néha, illenék nekem is építgetni a sajátomat - okosan.

De akkor sem hiszem azt, hogy a Facebook személyes profilja az a hely, ahol én ismerkedni szeretnék, ahol én mindenkit visszaigazolnék. Mióta van feliratkozás lehetőség a személyes profilok publikus bejegyzésére is, úgy hiszem, ez megoldotta a problémát.

Másrészt viszont megértem azokat, akik ilyen módon próbálnak kapcsolatot szerezni, építeni, elmélyíteni. Így aztán azt gondolom, mindenkinek a saját egyéni preferenciája az, hogy kit jelöl vissza és kit nem. Én továbbra is csak azokat fogom, akiket valóban ismerősömnek gondolok. Mert nincs erre kialakult általános etikett: mindenki azt teszi, amit éppen gondol erről a közösségi médiás dologról.

És azt hiszem, ez nem is baj. De azért fontosnak érzem azt, hogy mindenki megtanulja: egy vissza nem igazolás nem jelenti azt, hogy a másikat utálnám, vagy semmibe venném. Egyszerűen csak nem érzem úgy, hogy az ismerősöm lenne. Hívjon meg egy sörre, aztán majd meglátjuk :)

Egyre több a hír arról, hogy a Facebook forgalmát részben meghatározó tinik másfelé kacsintgatnak. Hírbe hozták őket a Twitterrel, a Pinteresttel, a Foursquare-rel - vagyis arról szólnak a hírek, hogy vannak, akik kezdenek kiszeretni a Facebook-ból.

Igaz, a legtöbb ilyen hír inkább bulvár és kevésbé adatok halmaza, vagyis jelenleg nincs nagy baj. De kérdés, meddig lesz ez így, meddig lesz trendi és meddig lesz népszerű a Facebook? Lassan elérve az egy milliárd felhasználót vajon a növekedés majd tovább tart, vagy megtorpannak? És az igazi kérdés: mennyire maradnak aktívak a felhasználók?

Az igazi veszély egyébként nem maga a szolgáltatás minősége, hiszen az sosem volt tökéletes - az igazi veszély a divat. Vajon mennyire valószínű, hogy lesz másik olyan divatos hely az interneten, ami elvonja a jelenlegi aktív felhasználók figyelmét? Mert a jelenlegi "kihívók" egyelőre még nem adják azt a teljes élményt, amit a Facebook tud. Hiszen a Facebook adja a szolgáltatásait, de adja a többi embert is - és mára olyan mélységik adja a többi embert, hogy szinte mindenki elérhető ott. (Szinte, hiszen számos ismerősöm van nekem is, akik bár akítv internetezők, de nem is regisztráltak a Facebookra, vagy regisztráltak, de nem használják.)

Ha valamit megtanított az internet, az a folyamatos változás. Ebből a Facebook sem fog kimaradni. Kérdés, nyertese vagy vesztese lesz ennek a menetnek.

És én azt hittem, majd pihenhetek. Itt a nyár, hurrá, nyugi lesz, van pár futó projekt, azokkal eldolgozok, de amúgy nyugi. És nem, jönnek az ajánlatkérések, a feladatok. Nem állítom, hogy ez zavarna, sőt! Kifejezetten örülök neki.

Csak nem igazán értem ezt a zsongást, nem igazán értem, mi is történik. Akkor most elindul szépen lassan alulról az online megint, felpörgünk az év végére? Vagy mire lehet számítani?

Minden esetre dolgozni kell, bele kell húzni, és majd akkor lesz nyaralás, ha ezekkel megvagyok. Mert azért pihenni is, kell, na.

És ha más is elmegy pihenni, akkor hadd ajánljak egy könyvet olvasni, ami az Akadémiai Kiadónál jelent meg a napokban. Címe: Reklám, vagy amit akartok. Hargitai Lilla szerkesztette, belül pedig nem egy egységes könyv, hanem mindenféle gondolatok a reklámról - mindenféle emberektől. Többek közt tőlem is. És kiktől mástól még? Íme a teljes szerzői lista:

Berényi Konrád, Bojár Gábor, Csepeli György, Csermely Ákos, Dessewffy Tibor, Fehér Katalin, Ferling József, Geszti Péter, Gulyás Emese, Halász Gyula, Hankiss Elemér, Hivatal Péter, Horváth Dávid, Horváth Lajos, Jakab György, Jakab Juli, Kaszás György, Kathi Attila, Lakatos Péter, Markovich Réka, Monspart Sarolta, Nagy Bálint, Papp-Váry Árpád, Pintér Róbert, Sarkady Ildikó, Sas István, Schmidt Mária, Somody Imre, Szabó Erik, Szabó György, Szalai Annamária, Szászkő László, Tamás Pál, Tímár János, Zsélyi Ferenc

Jó szórakozást hozzá!

Az Event Summit-on arról tartottam előadást, miért nincs szükség bizonyos esetekben arra, hogy a Facebook-on oldalt építsünk, hogy saját Twitter csatornát indítsunk. Ilyen bizonyos eset az, ha olyan rendezvényt szervezünk, amely csak egy évben egyszer kerül megrendezésre: fesztivál, konferencia, akármi más.

Az ilyen rendezvények jobbára néhány hétig érdekesek: az esemény előtt 5-10 héten át, majd az eseményt követően pár napig. Ilyenkor van felé figyelem, ilyenkor van érdeklődés - ilyenkor van olyan tartalom is, amit el lehet mondani. Ilyenkor lehet közösséget szervezni és azt megmozgatni.

De ez a közösség csak akkor marad egyben, ha utána van energiánk "etetni": tartalmat kell kapniuk, foglalkozni kell velük. Van erre energiánk? Van annyi érdekes információnk, hogy a figyelmet fenn tudjuk tartani? Ha igen, akkor vágjunk bele, csináljuk meg a Facebook oldalt, vagy bármi mást.

De ha nincs, akkor lépjünk másik irányba. Amit az előadásomban javasoltam, az az, hogy találjunk közösségi média partnert is. Olyan oldalt vagy oldalakat, ahol a célcsoportunk (is) megfordul. Legyenek ők azok, akiken keresztül majd kommunikálunk! Így sokkal kisebb befektetéssel sokkal több embert érünk el.

A kulcs ugyanis a tartalmon, a folyamatos kapcsolattartáson van. Ha ezt nem tudjuk vagy nem akarjuk, akkor biztosan nem leszünk annyira hatékonyak, mint a lehetséges partnerek.

Mi erről a véleményed? Szerinted is járható ez az út?

Vizsgáztatok az Edutuson, egészen pontosan államvizsga elnök vagyok. Ez attól igazán izgalmas, hogy végig kell hallgatnom az összes hallgató szakdolgozati védését, és számos érdekes és hasznos dolgot tanulhatok. Hiszen ha valaki szépen megcsinál egy dolgozatot, ami egy gyakorlati kérdést, egy céget vagy jelenséget dolgoz fel, abban bizony számos olyan információ van, amit nem ismertem eddig.

Igaz, vannak kevésbé szívderítő dolgok is. Például nem minden szakdolgozat tökéletes. Aztán a szóbeli vizsga is nagy kihívás néhány hallgatónak. Azt például tényleg nem értem, egy államvizsgán, a kiadott tételsorból származó tételre hogyan lehet rácsodálkozni? Mintha most látná először... és nem egy embernél látom azt a szemén, hogy "basszameg".

A szakdolgozatot amúgy prezentálni kell, amire a legtöbben PowerPointot használnak, de a bevállalósabbak a Prezi.com-ot - és egészen jó prezentációk is születtek. Meg persze nagyon rosszak is... az pedig látszik, hogy a közönség előtti előadás nem egyszerű.

Alapvető tanács: otthon el kell próbálni. A téma adott, az időkeret is, kell egy tükör, és a tükör előtt kétszer elmondani a védést. Nem túl bonyolult, de sokat jelenthet a vizsgán. Gyakorolni kell ezt is.

Tehát vizsgáztatok, látom, kik az új kollégák. Bővül a szakma, jövögetnek a fiatal szakemberek - és ez azt hiszem nem is baj. Ránk fér - de legalábbis ránk fog férni hamarost - a vérfrissítés.

Ügyfél. Kitalált valamit, ami elvben egyszerű: alapanyagot beszerez, utómunka, weboldara felrak, meghirdet, elad. Nem tűnik lehetetlen vállalkozásnak, persze megvan az a hozzáadott érték, amit úgy hívnak: ötlet. Így tehát piac is van, minden, ami kell.

Csakhogy. Ebben az országban jó minőségű alapanyag nincs. Van ilyen-olyan, de ami egyik szállításban jó, ugyanaz legközelebb már nem jó. Ez gagyi. Aztán utómunka. Nem túl bonyolult kérdés, de egész egyszerűen nincs olyan, aki vállalná csinálni: bonyolult, nem ilyet szoktak csinálni, haggyámá. Ez így gagyi. Egy másik kis kiegészítő elem használat közben váratlanul hamar veszít kinézetéből. Beszállító szerint jó ez, másoknak is megfelelt, nem baj ez. Gagyi. Csomagolás: megrendelik a jót, válasz: nektek jobb lesz az olcsóbb is, vegyétek azt. Mi van???

Kész őrület ez az ország. Nem akarnak dolgozni, bár nem is baj, mert ha meg dolgoznak, akkor mi lesz belőle? Úgy van, gagyi. A hozzállás, azzal van baj. Mindenki beleszar mindenbe. Nem érdekli. És ezek után persze ne csodálkozz, ha te minőséget akarsz adni, akkor az nekik drága. Nem kell, mert nekik elég... a gagyi.

(A fenti kép forrása, készítették: Veres Hajni és Konyhás István.)

A hóhér akasztása mindig is izgalmas műsorszáma a civilizált népek társas együttélésének: amikor aki eddig adta, az most megkapja. Éppen ezért izgalmas minden olyan esemény, ami egy kicsit is hasonlít ehhez: olyan gondolatokat hozhat elő, olyan kérdéseket vethet fel, amelyeket amúgy nem szoktunk említeni.

Éppen ezért volt számomra izgalmas ötlet, amikor Molnár Rita előjött pár hónapja az ötletével, hogy csinál egy konferenciát arról, hogyan kell konferenciát (meg egyéb rendezvényt) csinálni. A dolog persze nem teljesen unikális, hiszen külföldön számos ilyen rendezvény van, de idehaza még nem volt, így érdemesnek tartotta létrehozni.

Ugyanakkor a szervezés azért is tanulságos lehet, hogy végül kik fognak eljönni hallgatóként: kik azok, akik elfogadják, hogy mások is érthetnek ahhoz, amit csinálnak. Mert azért azt tudjuk így magunk között, hogy rendezvény szakmában igen sok az erős egyéniség...

A konferencia tehát létrejött, és jövőhéten lesz az Akvárium Klubban (tudod, a Gödör volt a neve, mielőtt ez az őrült átnevezési kényszer el nem érte), június 21-én, csütörtökön, 9 órától. Program és egyéb információk erre »»»

Fogok én is egy előadást tartani, a közösségi média használatáról, direkt a rendezvényszervezőknek szóló javaslatokkal.

Találkozzunk az Event Summit Hungary-n! 

Igen aktuális kérdés, hogy mit tegyünk, ha reklámozni kellene, de nincs pénzünk. A hagyományos - offline - világban is léteznek trükkök, módszerek, de az internet aztán elég sok jó lehetőséget ad!

Először is fel kell ismernünk, hogy a tőkénk nem kizárólag pénzt jelent. Van sok más olyan erőforrásunk, amiből reklám lehet. Nézzük meg ezek közül a fontosabbakat!

• Az első természetesen az időd. Az az idő, amit reklámra tudsz a pénz helyett (vagy mellett) fordítani.
• A második a kapcsolati tőkéd. Kiket ismersz, kikkel vagy jóban.
• A harmadik a tudásod. Mennyire ismered a vevőidet, a saját környezeted.
• A negyedik a barátaid - az ő idejük, tudásuk, kapcsolati tőkéjük.
• Az ötödik a céged eddigi teljesítménye: a korábbi és jelenlegi ügyfelek, a referenciák.

És persze még lehet ezen kívül sok más, egyéni helyzetektől függően.

De hogyan élj ezekkel az erőforrásokkal? Mik azok a megoldások, amik pénz nélkül is hasznot hozhatnak? Lássuk!

Tanulj meg kommunikálni! Vagy már tudsz? Akkor kommunikálj! Használd a közösségi média eszközeit, írj blogot, készíts Facebook oldalt, legyél jelen a LinkedIn-en. Keresd meg azt, ami neked tetszik eszköz, és használd. Mesélj magadról, a cégedről, a problémáidról, a sikereidről. Beszélgess, barátkozz, építkezz.

Készíts hírlevelet. Lehessen rá feliratkozni, és szólj az ügyfeleidnek, iratkozzanak is fel rá. Csinálj a weboldaladra feliratkozó mezőt, de előbb jelentkezz be adatkezelési sorszámért, nehogy megbüntessenek. Aztán szólj a barátoknak, partnereknek, segítsenek minél több feliratkozót gyűjteni. Pénzed nincs, így komolyabb nyereményjátékot nem tudsz csinálni, de írhatsz a szakmádban izgalmas és hasznos pdf-eket, amiket aztán a feliratkozóknak elküldhetsz.

Szedd össze, kik voltak eddig az ügyfeleid. Szólítsd meg őket, csinálj egy olyan akciót, amelynek során megéri nekik ajánlani a te cégedet. Ha elégedett ügyfelek voltak, akkor azt hiszem nem lesz ezzel gond!

Aztán nézz körbe egy kicsit más szemmel: kik azok a partnerek, ügyfelek, barátok, akiknek van már olyan lehetőségük, ahol téged is reklámozhatnak? Hírlevél, látogatottabb blog, sok követő a Facebook-on... az a lényeg, hogy számodra is érdekes legyen az elérhető célcsoport. Ha találsz ilyeneket (és fogsz, hidd el), bátran kérj szívességet. Lesznek, akik elutasítanak, de olyanok is, akik segítenek. És majd ezt szépen felírod a szívesség-bankba. Igaz, ennek van egy kis ára: illik neked is önzetlennek lenni. De ha nincs pénz, az bizony acélozhatja a jellemet is!

Végül nem beszéltünk a tudásodról. Illetve beszéltünk, hiszen mindezt a tudásod fogja felépíteni - de a tudásodat is fel kell ehhez építeni. Tehát tanulj. Kövess blogokat, fórumokat, tanulj meg eszközöket használni. Irtózatosan sok információ elérhető ingyenesen a neten, neked nincs más dolgod, mint önként és dalolva magadba szívni a tudást. Hogy aztán majd ebből újabb és újabb eszközöket találj.

Végül egy jó tanács: a hatékony értékesítést segítő eszközök azért pénzbe kerülnek. Ezért amint van bevételed, azt forgasd is vissza azonnal!

Végül egy dologról nem beszéltem, ez pedig a demo hirdetések. Vannak szolgáltatók, akik adnak ezt-azt kipróbálásra. Például a Google szokott osztogatni AdWords kuponokat, de szerencsés esetben máshoz is hozzájuthatsz. Igaz, ezek esetleges megoldások, tervezni velük nem lehet. De ha belefutsz ilyenbe, azonnal használd föl! Talált pénz ez, csak okosan kell elkölteni. De ugye a tudásodat már építgetted a fentiek alapján, nem igaz?

Az okostévé lesz az a platform, ami esélyes a hagyományos tévézés teljes felszámolására. Nem azt mondom, nem nézünk majd tévét, hanem azt, hogy a szokásaink teljesen mások lesznek.

Amikor az ötvenes években elterjedt a televízió az USA-ban, akkor a műsorok, a sorozatok megváltoztatták az emberek napi időbeosztását, szórakozási szokásaikat: a tévé műsorához alkalmazkodtak. Mára az IP tévé, a DVR, a sok csatorna már elhozta a szabadabb műsorválasztást, de azért ez egy zárt körben történő nézelődés. Ugyanakkor az interneten ott van a tartalom, és a technológia itt van a kezünkben: csak össze kell kötni e kettőt. Ezt tudja sok eszköz már, és ezt tudja a smarttévé, vagyis az okostévé is (meg persze még pár más dolgot is).

De míg a külső eszközök használata kicsit nehézkes, kicsit technokrata hozzáállást igényel, addig az okostévében mindez ott van, és az internet kapcsolat is ott van, a lakásokban. És ha ez így összeáll, akkor például nem lesz abból gond, hogy ugyanabban az időben megy a Forma 1 és a Foci EB egy meccse, hiszen az interneten elvileg mindkettő jön élőben - és nincs szükség mindenféle extra előfizetésekre.

Sőt, az okostévén kommentezhetünk is, ha lesznek ilyen szolgáltatások, vagy lesznek majd újfajta közösségi oldalak, esetleg a jelenlegiek alakítanak ki erre a platformra valami újat. Mert míg a neten a videós tartalom inkább tartozik különlegességek közé, addig a tévén ez lesz a normális.

Az okostelefonok világa már itt van, a penetrációja napról napra növekszik. Az okostévé még a jövő, inkább lehetőség, ígéret, de valójában nincs is olyan messze. Négy év múlva, amikor újra lesz Olimpia, és újra lesz Foci EB, és persze lesz továbbra is Forma 1, már teljesen más technológiákkal fogjuk ezeket követni.

Sokkal szabadabban.

Elég sok blogot olvasok. Jellemzően mindent rss-ben követek, így a legtöbb bloggal rss olvasóban találkozom, ami jelenleg a Google Readert jelenti, az vált be a mobil+notebook közös platformon.

Ez viszont azt jelenti, hogy általában nem látom a blogokat teljes valójukban, csak a tartalmukat. Illetve csak a tartalmuknak egy részét, azt, amit rss-ben megkapok. Aztán, ha az érdekes, akkor kattintok. Éppen ezért jobban szeretem azokat a blogokat, amelyek teljes feed-eket küldenek, így végig tudom olvasni kattintás nélkül. Főleg a mobilon ugyanis a kattintás egyáltalán nem triviális, inkább megcsillagozom az érdekesnek tűnő írásokat, aztán vagy elolvasom, vagy nem...

Tanulság? Ha egy blog el szeretne engem érni, akkor azt csak a tartalommal tudja. Ráadásul, ha nem teljes feed-et küld, akkor az ajánló részt úgy kell megírni, hogy szeressek továbbkattintani. 

Tudom, ez az egész nem újdonság, de azért érdemes néha előjönni vele. Mindig vannak új bloggerek, nem?

Nem olyan rég még kérdésként tettem fel a címet, most tényként közölhetem: lehetőség nyílik a Facebook-on hirdetni úgy is, hogy az ETARGET felületét használjuk ehhez, vagyis az ETARGET rendszerében adjuk fel a hirdetést.

Miért lehet ez érdekes? Hiszen a Facebook felületén is csodásan lehet hirdetés feladni, minek kellene ehhez egy közvetítő?

Nézzünk pár lehetséges okot! Először is, a Facebook-on csak bankkártyával lehet fizetni, jelenleg nincs más megoldás. Ráadásul a számlát pdf-ben kell letöltögetni. Igaz, lehet már forintban hirdetni, így legalább a konvertálgatásra nem lesz napi szinten szükségünk. Az ETARGET-en keresztül viszont történhet a fizetés átutalással is, és nem kell hozzá bankkártya. Hogy számít-e ez? Naná! Nemcsak a kisebb, de a nagyobb cégeknek is könnyebbséget jelenthet mindez.

Az ügynökségeknek is jó lehet ez a megoldás, az ETARGET köztudottan ad kedvezményt az ügynökségeknek, így mostantól ez a Facebook-os megoldásokra is érvényes lesz.

Azt még nem tudom megmondani, mennyivel hatékonyabb vagy kevésbé hatékony ez a megoldás, mennyivel növeli esetleg a díjakat. Most indult a lehetőség, elég rövid ideje tesztelik. De ki fogjuk próbálni, és ha már lesz tapasztalat, mindenképpen meg fogom osztani!

Tudod, mi a legnehezebb a szövegírásban? Keveset írni, de azt hatékonyan! Amikor kiadunk egy anyagot a kezünkből, legyen az reklám vagy egy céges bemutatkozó, hajlamosak vagyunk úgy kezelni, mint egy karácsonyfát. Legyen rajta piros dísz, de a kéket szereti a nagypapa, akkor az is, de a kedvencem az arany, menjen rá az is... Pedig kellő mértékletességgel, csak a kék díszekkel sokkal szebb lenne a fa.

Amikor egy anyagot írok, vagy átírok, mindig azt kell először eldönteni, mi a cél. Aztán szépen kidobálni minden fölösleges információt. Amúgy sem jegyzünk meg háromnál több lényegi információt, és ha ezt sikerül kettőre vagy egyre leszorítani, akkor az még jobban tudatosul. Nem lexikont kell írnunk, nem egy kézikönyvet, hanem reklámot. Márpedig ez a reklám szövegében a fókuszálást jelenti!

Érdemes megnézni a ppc reklámokat. Kevesebb, mint 100 karakteres szöveg, mégis belefér a lényeg. Ott nincs több hely, nem is terjengenek az információk. És ennek ellenére - vagy inkább éppen ezért! - hatékonyak.

Tanuljunk meg tehát húzni, ne írjunk le többet, mint ami feltétlenül kell, és sokkal hatékonyabb szövegeink lesznek. Ha az érdeklődést felkeltettük, úgyis meg fogja találni a kedves ügyfél az őt érdeklő egyéb információkat!

A tegnapi SuperSocial konferencián, hallgatva a sikeres Facebook megoldásokat, az jutott eszembe, kellene egy olyan konferencia - vagy legalább egy olyan blokk - ahol a sikertelen kampányokat lehetne bemutatni. Mi történt, miért, és mire lehetne ebből következtetni.

Ugyanakkor tudom, ez egy nagyon naív elképzelés. Egyrészt, az elmúlt 10 évben nem láttam olyan ügynökségi kampányt, ami sikertelen lett volna. Mindig meg lehet találni azokat a mutatókat, ami alapján egy kampány működőnek néz ki. Másrészt, a sikertelenség mértékegységét kellene először definiálni...

Persze, kkv oldalról, a sikertelenség nem túl bonyolult kérdés: beleraktam 100 Ft-ot kampányba, nézzük, mennyi jön ki belőle. Ha kevesebb, mint 100 Ft, akkor sikertelen a kampány, ha több, mint 100 Ft, akkor sikeres.

Csak ugye ezt a képletet nem annyira szokás használni. Az egyik előadó amúgy kellően monoton és semmitmondó előadását csak az az őszinte fél mondat törte meg, amikor a Facebook jelenlétük kapcsán megjegyezte, azt még nem tudják, hol fogja ez nekik anyagilag is megérni...

Érted, nem tudja, hoz-e pénzt, de csinálja! Hát őszintén... akkor minek csinálja?

Amúgy ezen a haszon/kiadás nagyobb legyen, mint 1 szabályon sok kampány megbukna, hiszen nem lehet mindent ennyire feketén és fehéren kezelni. A brand építés, a brand erősítés hosszabb távon éri meg, és sokszor egy kampánynak bizonyos elemei csak figyelmet keltenek, más elemeknek kell a hasznot lefölözniuk - akár nem is azonnal. De ha így van, akkor meg nem érdemes külön Facebokk jelenlétről vagy Facebook marketingről beszélni. Akkor el kell mesélni az integrált kampányt, és azt, annak hol része a Facebook.

Ennyiben tetszett például a Telenoros előadás: Badics Eszter nem azt mondta el, mit csinál a Telenor a Facebook-on, hanem azt, hogy egy integrált szponzorációs folyamatban hol lehet a Facebook-nak része, szerepe. Hol tudja egy cég felhasználni a virtuális közösséget.

Nagyon várom már, hogy kifusson ez a Facebook-hype, és végre megtanulják a hirdetők, hogy nem külön Facebook ügynökségre meg Facebook szakikra van szükség, hanem egységes megoldásra, amelynek a Facebook is része.

És nem lehet elégszer mondani: tartalom is kell mindehhez. A Facebook nem egy egyszerű felület, ahova fel lehet rakni az üzenetet, a Facebook egy közösségi oldal, ahol tartalmat kell nyújtani. Igaz, nem mindenkinek. De ez meg már megint egy másik történet.