Lassan itt a személyi jövedelemadó bevallásának végső határideje, ilyenkor folyik a legkeményebben a kampány az 1 százalékunkért. Plakát, szórólapok, gyerekkel hazaküldött levelek, sokkoló vagy elgondolkodtató hirdetések, és 1% mindenhol.
Tényleg rengeteg cég izé, alapítvány szeretné, ha nekik adnánk azt az 1%-ot. Jó sok hirdetést látunk, igaz?
Csak az a gondom, hogy valahogy ezek a hirdetések nekem mind idegenek. Van persze több vonulat: az elgondolkodtató, a sokkoló, a tényközlő, a titokzatos, a... sorolhatnám tovább. Mind az érzelmemre akar hatni, mondván, ha nem adom nekik azt az 1%-ot, akkor nem vagyok gyerekbarát, állatbarát, környezetbarát, szürkebarát, és így tovább. Kb. mind a lelkiismeretemre utazik, hirdetésben legalábbis.
Pedig az adózás egy igazán racionális dolog: pénzt adunk azért, hogy kapjunk közszolgáltatást. És ebbe a folyamatba kerül bele egy kis adakozás is. És ez nekünk - elvileg - jó.
Csak éppen konkrétan fogalmam sincs, hogy melyik magát hirdető alapítvány mennyit is ér. Nem azt hirdetik, hogy tavaly mennyi jót tettek, meg hogy mennyi embernek/állatnak/növénynek segítettek, hanem engem próbálnak érzelmileg befolyásolni. Hát, köszönöm szépen, de nem szükséges. Pont racionális döntést fogok hozni: a gyerekek óvodai és iskolai alapítványai fogják kapni a százalékot. Az enyémet az egyik, páromét a másik. Mert ez így logikus. Kell magyarázni?
És elhiszem én, hogy a kutatások szerint a fent említett hirdetések a hatékonyabbak, de ha mindenki ugyanazt csinálja, valahogy elvész ez a hatás.
De a fentiek talán még a kisebb gond. Na, és ha eddig nem utáltatok, kedves közhasznú alapítványok, majd most!
Szóval az a történet, hogy az hirdet, akinek pénze van. Aki hirdet, annak több felajánlás érkezik, hiszen többen látják. Így aki sokat hirdet, annak még több felajánlás érkezik, amiből még több pénzt kap, amit mire költ? Bingó! Hirdetésre, hogy kapjon pénzt. Hát nem zseniális?
Oké, tudom, hogy a hirdetések ilyen esetben olcsóbbak, adott esetben ez is a támogatás része, stb. De csak azok tudják ezt megszervezni, akik megfelelő szervezettel rendelkeznek, ami megint csak pénz, működési pénz. Ez az egész adomány dolog a profiknak működik igazán! (És most a profizmus csúcsáról nem is beszélek, ők másik százalékot kapnak, hiszen sokkal jobban tudtak lobbizni.)
Nem hiszek a mesékben. Tudom, hogy szükség van ezekre az alapítványokra, és tudom, hogy szükségük van arra, hogy hirdetésekkel érjenek el minél több embert, akik nekik adják az adományokat. És tisztában vagyok vele, hogy sokat sarkítok. De amikor meglátom azt a számtalan óriásplakátot, bannert és szórólapot, ami ezekről szól, akkor valahogy ez a gondolatmenet fut végig bennem, nem tehetek róla.
Cinikus lennék?
Utolsó kommentek