Volt Vitraynak egy műsora, még akkor, amikor gyerek voltam. Csak ülök, és mesélek - ez volt a címe. Érdekes emberek, érdekes témák, és Vitray sajátságos stílusa, mindez a szocialista-realista tévés világba csomagolva.

Iszonyúan népszerű volt, persze egy olyan országban, ahol egy darab tévécsatorna jelentette az otthoni mozgóképes szórakoztatást, ez érthető is. Ha most megpróbálnánk újra főműsoridőben leadni a műsort, véhetőleg iszonyúan nagy csalódás lenne. Konkrétan unalmas, modoros, ósdi. Lenne egy réteg, akinek nosztalgiából tetszik, mások viszont inkább elkapcsolnának.

Mára a 15 perc hírnév és a ráérős történetmesélés nem él meg a képernyőn. Pontosabban nem él meg a tévében. De szerencsére nem tűnt el a műfaj, hanem egész egyszerűen elköltözött onnan. Azzal, hogy megváltoztak a nyilvánosság csatornái, már nem kell egy moderátor (vagyis Vitray), ha valaki akar, közvetlenül eljuthat azokhoz, akik kiváncsiak rá.

Persze kell azért valami teljesítmény vagy extra dolog, hogy érdekes legyen. Nem elég csak ülni és mesélni. Határozottan fontos az, hogy érzelmeket váltsunk ki.

A fentiekből is az látszik, hogy megváltozott a világ. És bár vissza lehet sírni a régi dolgokat, de ilyen erővel azt is követelhetnénk, hogy az iskolában geocentrikus világképet tanítsanak, nemigaz?

Ez a változás persze azzal is járt, hogy már nem kellenek a régi idők emberei. Ezt ők is érzik, és csapkodnak is miatta. Most például éppen egy egy hete elhanzott csapkodás az, ami miatt fel is hoztam ezt a témát.

Szilágyi Ákos mondott egy beszédet a sajtószabadság kapcsán, és ebben abszolút rossznak és károsnak állította be azt, hogy az internet segítségével mindenki azt mond, amit akar. Szerinte ez a sajtószabadság halála.

Most nem mennék abba bele, hogy ugyanezt érezhette az a főnemes, aki egyszercsak azt vette észre, általános választási jog van, és már nemcsak a nemesek választhatnak, hanem "A névtelen és megfoghatatlan magánember"-ek is. Sokkal inkább az az érdekes, ahogy átjön egyfajta zsigeri gyűlölet az internettel szemben.

Mert ez a rohadt internet, ez az "on-line" elvette az újságírók kenyerét! Mert tönkreteszi a jól felépített hitelességi lépcsőket! Mert itt boldog-boldogtalan azt mond, amit akar!

Ugye, milyen szörnyű?

Persze, az internet a hálózati demokrácia, a soha nem látott mértékű és intenzitású állampolgári és embertársi érintkezés, egyszóval a szabadság új dimenzióját is megnyithatná előttünk. Egy ilyen nyitás jelei azonban jelenleg elhalványulnak a barbarizálódás, a hálózati rémuralom, a magánönkényuralmak, a neotribalizmus színrelépésének tendenciái mellett. Abban a nyilvánosságban, amelyben a szerzői szöveg semmiféle kritériumnak nem kell eleget tegyen ahhoz, hogy nyilvánosságra kerüljön, ahol nincs azonosítható szerző, sőt, azonosítható, megfogható szöveg sincsen, ahol semmiért senki nem tartozik senkinek és semminek semmiféle felelősséggel, ott talán mégsem annyira a hálózati szabadság új dimenziója van születőben, mint inkább a magánember rémuralma.

Szilágyi Ákost meg tudom érteni. Nem érti az internetet, nem is nagyon használhatja, ha ilyeneket ír. Ő azt a mázt látja, amivel egy átlagos felhasználó is szembesül, de azt már nem látja, milyen folyamatok történnek még ezen kívül. Nem látja - vagy nem akarja látni -, hogy a felhasználók minősítenek, válogatnak, és nem hisznek el mindet azonnal. Nem látja, mert hiszen kicsavarták a kezéből a kapuőr szerepet, és el sem tudja képzelni, hogy lehete ezt máshogy is csinálni.

Hát, ez így valóban szívás. Tudom érte sajnálni. Most kéne újra megtanulni egy másik közeget, amikor már tök szépen felépített elefántcsonttornyok vannak kérem, amikor az újságírók végre hatalmi tényezők(nek gondolják magukat). Pont most, amikor már kezdett egy kis egzisztencia lenni ebben a fenenagy kapitalizmusban. És akkor hirtelen az ember nem olvasnak újságokat, kérem, hanem rákattintanak erre az internet dologra, kérem, ráadásul szabadon, kérem, mindenféle szerzői szabályokat semmibe véve! Hát hová jut így a világ, kérem?

És tényleg, hová jut? Szilágyi Ákosnak például rossz lesz. Azt javaslom neki, hogy tanuljon, érdemes, és meg fog lepődni: a jövőben is szükség lesz a hiteles újságírásra. Igaz, már kicsit máshogy, mint eddig, de talán még arra is rájön, hogy nem az online tette ilyenné az embereket, hanem az emberek ilyenek. Az online csak megmutatta, hogy valójában mit akarnak az emberek. És ez nem mindig az, amit egyes újságírók érdekesnek gondolnak.