Amikor július végén az Index.hu várható változásáról írtam, akkor kifejezetten kicsi esélyt adtam annak, hogy csak közösségi adakozásból el lehet indítani a korábbi újságírókkal egy új lapot. Ennek elsősorban gazdasági és médiaszokásbeli okai vannak, és a logika azt mondja: 2020-ban még jelentős tőkével sem lehet egy új márkát felhúzni online, egyik napról a másikra.
Szerencsére most úgy néz ki, tévedtem. És ritkán örülök annyira a tévedésemnek, mint most.
A legújabb hírek szerint az Indexnél felmondott újságírók nagy része, legalább ötvenen, sikeresen vágnak bele egy új lap indításába. Sikerült nekik az, ami eddig még senkinek a hazai médiapiacon: egy ígéretre, egy talánra - és egy jó névre - össze tudtak gyűjteni közösségi adakozásból egy hét alatt annyi pénzt, ami biztosítja, hogy elindulhat egy új oldal, és nemcsak elindulhat, de az első néhány hónapot minden más bevétel nélkül túl is élheti.
Az új lap a Telex.hu nevet kapta. Sokat lehetne vitatkozni, filozofálgatni a néven, én azt gondolom, ez egy kiváló név. Könnyen, gyorsan megjegyezhető, kellően eltérő és mégis kellően hasonló, mint az Index.hu Nincs védjegylopás, nincs az Index név átalakítása, van egy régi-új név (ahogy az "index" szó is többjelentésű), és van egy hatalmas várakozás.
Annyira hatalmas várakozás, hogy amikor ezeket a sorokat írom, már 31 ezer fölött jár a támogatók száma. Ennyi támogatója az Index.hu-nak sem volt (igaz, ők nem egy remény életrekeltésére kértek).
Nem tudom, milyen lesz a Telex.hu, de ismerve a régi-új stáb egy részét, nem számítok arra, hogy rossz lesz a tartalom. Kritikus lesz, laza lesz, és ha valóban megmarad egy 50 fős stáb, akkor széleskörű és pörgős is lesz. Várom, milyen lesz a design, várom, mikor indulnak, és egy dolgot tudok biztosan: a matek csak akkor fog kijönni, ha megmaradnak a támogatók, sőt, növekedik a számuk. (Olyan 50 ezer stabil támogató már elég lenne egy ekkora stábnak, 80 ezerből lényegében a régi Indexet mindenestül meg lehetne csinálni.)
Éppen ezért: ha neked is fontos, hogy a régi Index szellemisége tovább éljen, támogasd a Telex.hu-t!
Utolsó kommentek